15. fejezet

Sziiasztok!
Nahát most nem tartok szokásos kis monológot.. Hozzáfűzni valóm nincs.. Azt hiszem elég egyértelmű lett..

A szavazás is lezárult és látom szeretnétek képeket a ruháiról. Nos ez meglesz ígérem.

Azoknak küldöm, akik átsegítettek a csütörtökön. Ők tudják, hogy miért. Köszönöm csajok..
Puszi mindenkinek. Jó olvasást.

Kérek szépen hozzá komikat! *-*

Idegen kocsi a felhajtón

- Jó sietek... - hagytam rá és kinyomtam a telefont.

Nem elég, hogy kiderült Elena kis színjátéka, még a végkimeneteléről le is maradok. Na csodás... Mert anyu se tudott volna várni még pár percig. Most viszont indulhatok haza..
- Kate! Hazavinnél? - fordultam az említett felé.
- Most? - kérdezte és tisztán látszott rajta, hogy majd szétveti az ideg.
- Igen... Anyunak valamilyen halaszthatatlan közlendője akadt - vágtam egy fintort a végén.

Tisztán látható volt még az idegenek és külső szemlélődők számára is, hogy legszívesebben most lecibálná Elena fejéről az összes műhajat, de még tudja magát türtőztetni. Amit azonban nem tudok, az az, hogy meddig tarthat még nála ez a kis önmegfékező állapot. Senki sem örülne neki ugyanis, ha hirtelen egy vörös szemű csaj tűnne fel a semmiből.
- Rendben - válaszolta nagyot sóhajtva. Szemeivel még mindig Elenát fixírozta.
Csak azt tudnám, hogy az a csaj is mit képzel magáról. Idejön azzal az ártatlan kis - én vagyok a valaki, engem tisztelni kell - vigyorával, aztán Bumm.. Nahát lett is volna neki Bumm azt hiszem, ha Kate még egy kicsit ott marad. Az viszont nem lett volna jó, hogyha felfedi a titkot, amit még mi sem ismerünk. A titkot, ami miatt őrültnek tarthatnak minket. A titkot, ami - attól tartok - velünk született és velünk is hal meg. A titkot, amely miatt frusztrált vagyok.

Hazafele úton nem szólaltunk meg. Mindketten mereven bámultuk a szélvédőt. Na még egy csodás nap.. Ennél jobb már nem is lehet.

Kate viszont még mindig ideges volt. Bár nem mutatta ki, vagyis kimutatta azzal, hogy szegény autóját úgy meghajtotta, ahogy még sohasem. Kezdek kételkedni benne, hogy ez az egész csak Reed miatt volt. Mit csinálhatott volna még Elena, amivel így felbosszantotta Kate-t??
Ha ebben a tempóban haladunk, valószínűleg kevesebb, mint 6 perc alatt hazaérünk, ha jól kalkuláltam. Akkor viszont Kate nem fog válaszolni nekem semmilyen kérdésre, hanem egyszerűen elhajt. Tehát, most kell cselekednem. Ha most nem válaszol, akkor nem tudom mi van. De csak elmondja, hiszen a legjobb barátnője vagyok.
Vettem egy nagy levegőt és belekezdtem.
- Kate! Ne haragudj!
- Ugyan miért kellene haragudnom? Nem te voltál az a kis csitri, aki a barátja mellett még arra a srácra is rámászott, akit én szerettem volna magam mellett tudni. Nem te voltál az, aki olyan lazán mindenki, még a pasija szemébe is könnyedén belehazudott.. Csak tudnám mi lesz a vége. Ha ezt Reed megtudja.. - adta ki magából a feszültséget, hangja vagy két oktávval magasabbra csúszott, de éreztem, hogy kezd megnyugodni, mert kiadhatja magából azt, ami a lelkét nyomja.
- Kate! Tudom, hogy utálod Elenát. Tudom, hogy egy kis ribanc, és azt is, hogy nem érdemli meg a boldogságot. De ne süllyedj a szintjére. Holnapra az egész suli tudni fogja anélkül is, hogy bármit tenned kellene. Azzal csak Reed szemében válsz besúgóvá. Hidd el, tudom, hogy nem jó érzés. Tudom, hogy most feléledt benned a tűz. És szó szerint. Láttam a szemeden. A pupillád kezdett vörösödni. Ha nem hívlak el, tuti, hogy elveszted az uralmat magad fölött. Az viszont senkinek nem lenne jó - adtam ki magamból én is a felesleget.

Kate egy darabig nem válaszolt. kezdtem megijedni, hogy olyat találtam mondani neki, amitől megsértődött vagy nem akar hozzám szólni. Még csak az kell, hogy vele is összevesszek. Vick-kel ma még nem is találkoztam. Sőt, ami azt illeti fogalmam sincs mi van vele.
Jézusom... Úgy volt, hogy ő jön értem. Elfelejtettem. Nem hívtam fel. Csak ebből ne legyen baj.

Kate még mindig nem válaszolt. Mereven bámult maga elé, nem is pislogott. Olyankor szoktak az emberek ilyen üres szemmel bámulni ki a fejükből, mikor nagyon erősen gondolkodnak, vagy koncentrálnak valamire. Szinte úgy nézett ki, mintha nyitott szemmel aludna. Meglengettem a kezemet közvetlenül az orra előtt.

Ettől feléledt. Pislogott néhányat, majd felém fordult. Éppen szóltam volna, hogy inkább az utat figyelje, mikor észrevettem, hogy már áll az autó. Kérdőn néztem rá, majd mikor nem nézett felém követtem pillantását.

Már értettem min van úgy meglepve. A felhajtón parkol anyu autója, egy régebbi fajta Ford. Mögötte pedig egy kicsit a járdára lógva egy vadonatúj, fekete, csillogó, sötétített ablakú BMW. Mit keres itt BMW? Apunak se olyan autója van. Egy kicsit sem ismerős.
Gyorsan elköszöntem Kate-től, a mondandóm is belém fagyott... Nem faggattam tovább arról, hogy mi a baja Elenával.. Nem baj, majd holnap.

Izgatottan szálltam ki a kocsiból és cseppet sem volt feltűnő, hogy szaladni kezdtem a bejárati ajtó felé. Szerencse, hogy nem magassarkú volt rajtam, mert tuti, hogy elestem volna párszor.
Hangosan téptem fel az ajtót, és igyekeztem minél hamarabb bejutni a házba, azonban rögtön anyuval találtam szembe magam.


Arca nagyon komoly volt, és szemében mintha félelem csillogna. Miért fél és miért pont tőlem? Ez kész röhej. Az lenne a legjobb, ha a mai napról kiderülne, hogy csak egy rossz álom. Nem lenne veszekedés, nem lenne félelem, nem lenne titok.

- Leilah! Kicsim! - ölelt meg, ami egyébként nem volt szokása.
- Szia anyu, miért kellett hazajönnöm? - öleltem vissza, bár kicsit fura volt, hiszen azóta nem ölelt meg így, mióta... De nem.. Nem akarok emlékezni rá, mert csak nekem fog fájni utána. Megint és megint és megint. Nem tudtam túllépni rajta azóta se. Bárcsak tudnék. De nem megy.. Nem is ment eddig se és nem is fog soha...
- Az az igazság, hogy beszélni szerettem volna veled. Valami fontosról - kezdett bele.
Na jó.. Tuti, hogy valami pasi van az ügyben. Puccos kocsi a felhajtón, ölelés az ajtóban és még mindig az előszobában vagyunk...
- És nem várhatott volna? Éppen dráma volt a köbön... - kezdtem volna bele.
- Nem.. Ez nem várhatott és te is megérted majd, hogy miért... - vágott közbe és egy nagyot sóhajtott.
- Kíváncsian várom a fejleményeket - húztam fel egyik szemöldökömet.
Látszott rajta, hogy ideges. Fel-alá kezdett el járkálni előttem és pedig szememmel követtem.
Látszott rajta, hogy igencsak kényes számára a téma, mert sehogy se akart belekezdeni.

- Anyu! Kezd már! Itt öregszem meg.. De tényleg..
- Jólvan - mondta és sóhajtott egy akkorát, mintha ez lenne az utolsó lélegzetvétele.
Megállt előttem és nagyon komolyan nézett rám. Szinte magam előtt láttam azt a jelenetet, ami pontosan így kezdődött.. De nem akartam emlékezni.. Igaz, akkor nem ő csinálta ezt.. De az életem egyik legfájdalmasabb emléke...

- Arról van szó, hogy megismertem valakit... - na, hogy mondtam, hogy pasi van a dologban - ...aki meghívott magához. De nem csak engem, hanem téged is.. És mivel Shon úgysem szeretne jönni, vagyis szerintem nem szeretne jönni.. Mert még nem kérdeztem... De szóval.. Megismerkednél vele? - nyögte ki nagy nehezen.
- Öhh.. Persze.. Ő az, akinek a kocsija kint áll? - kérdeztem rá.
- Igen - felelte egyszerűen és a nappali felé indult.


Lassan követtem, útközben letettem a táskámat egy éppen útba eső kis asztalra, hogy azért mégse úgy mennyek oda, ahogy megjöttem, kicsit beletúrtam a hajamba, de ez betudható az idegességnek - elvégre nem minden nap találkozik az ember, az anyja új pasijával.


A nappaliba érve nem teljesen az a látvány fogadott, amit képzeltem. Teljesen más világot képzeltem, ha már egy puccos BMW-vel jár, azt gondolná az ember, hogy öltöny meg ilyenek, ezzel ellentétben egy sötétkék koptatott farmernadrág volt rajta egy természetellenesen világos inggel, ami kiemelte sötét bőrszínét. Ha jobban belegondolok, nem tudom, hogy éppen egy BMW mellett képzelem el a fazont vagy inkább egy szappanoperában... De ha anyunak ez tetszik, ám legyen... Ő sem szólt bele a Vick-kel való kapcsolatomba, vagyis igen, de az azt hiszem még elfogadható, hogy nem akarja takarodó után itt látni.

Az idegen arca barátságos volt, bár az ő szemében is egy kis félelem lakozott... Miért fél tőlem mindenki? Na jó.. Ez egy költői kérdés volt. Hiszen ez még betudható mindkettejük részéről az izgalomnak. Sötét haja volt, ami kicsit hosszan keretezte hosszúkás arcát. Sötétbarna, majdhogynem fekete szemei az arcomat fürkészték - hátha le tud olvasni róla valamit.

- Szia! Én Ernesto Mártinez vagyok - mutatkozott be kimérten, majd kezet nyújtott. Nem akartam ünneprontó lenni, ígyhát kezemet az övébe helyeztem, de ahelyett, hogy megrázta volt, lehelet finoman ért csak hozzá és mintha kézcsókot szeretne adni enyhén megemelte.
- Jó napot, nagyon örvendek Mr. Mártinez - mosolyogtam rá biztatásképpen.
- Kérlek Leilah tegezz, nem vagyok én még olyan öreg.
- Rendben Ernesto - tettem eleget kérésének.
- Anyu van még valami? Vagy mehetek és felhívhatom Vick-et? - fordultam anyu felé.
- Van kicsim... Nos az van, hogy Ernesto be szeretne mutatni a családjának, ezért meghívott magukhoz. És szeretnélek megkérni, hogy gyere velem.
- Mit értesz család alatt? - kérdeztem rá - Volt feleség, meg gyerekek?
- Nem. Ernestonak még nem volt felesége és gyerekei sincsenek. Az unokahúgát és az unokaöccsét neveli. Ők a családja.
- Oh.. Hát részemről rendben. Mikor mennénk? - kezdtem izgatott lenni.
- Ami azt illeti pénteken. Vagyis lemaradnál a bálról - hajtotta le a fejét anyu.
- Jaj, nem! Ne haragudj nem mehetek! Én már annyira beleéltem magamat a bálosdiba.. Nem teheted ezt velem. Én maradok a bálon. - jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangon.
- Teljes mértékben megértelek - sóhajtott nagyon Ernesto.
- Nagyon sajnálom. Talán majd máskor. - próbáltam felvidítani.
- És mit szólnál, ha vasárnap délután repülnél utánunk? Akkor maradhatnál a bálon, de mégis megismerkednél a családommal - javasolta.
- Remek ötlet - egyeztem bele. Aztán kezdett leesni a szavai jelentősége. - Repülni? Hová?
- Ohh.. Én nem az USA-ban lakok. Egy olyan országban lakok, ahol a hivatalos nyelv a spanyol, és láthatod, hogy én is vérbeli spanyol férfi vagyok - felelte mosolyogva.
- Vagyisss?? - kérdeztem, a szó végét pedig jól elhúztam, közben a fejemet ingattam.
- Honduras. Az az ország, ahol én lakom Közép Amerikában található. Jól éreznéd ott magad.... - a többit mintha meg sem hallottam volna.

Anyu és egy pasi.. Jó ezt még felfogtam, elvégre apu is új életet kezdett. Anyu pasija spanyol.. Ez is elfogadható, elvégre a fő,hogy szeressék egymást. Anyu spanyol pasija viszont Hondurasban lakik?? Na ez egy kicsit sok... Én? Hondurasban? Nem néznének ki onnan nagyon... Áhh.. dehogyis.. Azt se tudom, hogy mi van ott.. Sőt, semmit sem tudok arról a helyről... De már beleegyeztem... Nincs visszaút...