18. fejezet

Sziiasztok..
Hát igen. Meghoztam végre a következő fejit. És ne haragudjatok, hogy ilyen sokat kellett várni rá. Beteg voltam.. satöbbii.. Ezt most itt nem részletezem, nem valószínű h érdekel titeket.
Nade. Most hoztam nektek egy új fejit. És igen, még mindig nincs bál..xD
A köviben viszont már lesz, úgyhogy most lesz egy olyan megszólalásom, hogy azt csak akkor teszem fel, hogyha kapok három komit. Nem zavar ha chatbe, vagy akár e-mailben kapom csak kapjam. Mert ezt így nagyon nehéz ám, hogy semmi visszajelzés..
Na okés:D Ennyit a nagy monológról. Most nyomás olvasni!

Puszii..:D És Boldog Mikulást minden kedves olvasómnak !♥♥



Hirtelen rosszullét... Baj lesz belőle?

- El kell mennem Kate-hez - mondtam és választ sem várva indultam el Kate-hez. Nem lakott messze a sulitól, így hamar odaértem hozzá - gyalog.

Már messziről láttam, a házat. Nem volt nehéz felismerni. Ha egy szóval kellett volna jellemeznem, az a szó a fényűző lett volna. Kate szülei szerették a pompát és a nagyzolást. Kate-t is mindig erre próbálták nevelni, de láthatóan kevés sikerrel. Kate nem olyan, mint ők. Ők pedig mintha nem is lennének Kate rokonai - főleg nem a szülei. Teljesen más az életük, más a világnézetük és legfőképpen olyanok, mintha egy teljesen más világban élnének. Mintha rajtuk kívül mindenki a pórnép közé tartozna.

Becsülendő példát nyújt barátnőm a többi elkényeztetett nagyzolónak. Kate mellettem volt mindig. Ő a legjobb barátnőm és ezek nem csak üres szavak. Talán ő az egyetlen olyan - a családon kívül álló - ember, akiért tűzbe tenném a kezemet. Nem kell megjátszanom magamat. Igaz a csajok sem nagyzolnak, de mégsem érzem azt, hogy maradéktalanul megbízhatok bennük. Nem volt ugyan még példa az ellenkezőjére, de jobb félni mint megijedni.

Lassan felsétáltam a bejárati ajtóig, majd megnyomtam a csengőt. Nem kellett sokáig várnom, már nyílt is az ajtó és egy számomra ismeretlen személy állt ott.
- Jó napot, senki sincs itthon. Kérem jöjjön vissza délután - mondta monoton hangon a nő, majd már csukta is volna be az ajtót.
- Oké, na figyu tudom, hogy Kate nem ment suliba, nemrég beszéltem vele telefonon, azt mondta, hogy itthon van. Teszek én rá, ha nem enged be ám legyen, csak hívja őt ide.
- Máris - felelte és elviharzott, amilyen gyorsan csak tudott, az ajtót pedig nyitva hagyta.

Nem sokszor voltam még Kate-nél, mert szülei nem igazán kedvelnek, mivel én nem a felső tízezerbe tartozok, és nem adok fényűző partikat stb. Lehet, hogy másnak ez kellemetlen lenne, nekem viszont nem az. Egy kicsit sem. Legtöbbször Kate jött át hozzánk, még kiskoromban is. Óvodás korunk óta ismerjük egymást és elválaszthatatlanok vagyunk. Nekem Kate nemcsak a legjobb barátnőm, ő a lelki támaszom is. Néha olyan dolgokat tudok megbeszélni vele, amit még anyuval sem, néha olyan tanácsot ad, amit csak egy nővér tudna, ugyanakkor néha nekem kell érettebbnek lennem és vigyáznom rá. Ez nem csak egy sima barátság kettőnk között. Nem lehet az. Ez annál több - legalábbis úgy érzem.

Fentről hangok szűrődtek le, mintha veszekedés lenne. Nem tudtam mi lehet Kate baja. Azért veszekedik azzal a nővel, mert felküldtem őt, hogy hívja le? Ez az egész így értelmetlen.
Lassan elindultam befelé az ajtón, szinte öntudatlanul. Nem gondolkoztam semmin, lépteimet egyre csak szaporáztam, majd a lépcső tetejére érve megtorpantam.

Kate állt előttem. Szemei könnyesek voltak, haja csapzott, arcán csillogott a veríték. Nem szólalt meg, csak elindult felém lassú léptekkel, majd egyre lassabban. Nem értettem a dolgot. Karjait kitárta, mintha meg akarna ölelni, de ahhoz még túl messze volt tőlem - nem értem, nem is érhettem el a kezét. Némán, segélykérően pillantott rám, a szemeimbe nézett, majd a pillanat törtrésze alatt összecsuklott.

- Jézusom!! - kezdtem pánikolni. - Kate! Hallod?? Kate! Ébredj!
Na jó. Most már nagyon pánikolok. Kate egyre csak feküdt, jobb keze a feje fölött, bal a mellkasán volt, lábai furcsa mód egymás mellett feküdtek. Kate arca kezdett sápadni. Lassan kezdtem felfogni, hogy komoly a baj. Ez nem egy egyszerű ájulás. Amúgy is Kate nem szokott ájulgatni.
- Hozzon már egy kis vizet! - kiáltottam a mellettem álló, néma csendben figyelő nőnek, aki valószínűleg szintén olyan sokkhatás alá került, mint én, mert hirtelen azt sem tudta, hogy hová kapjon.

Oké, na hogy is tanultam? 1: pulzus. Van pulzusa oké. Légutak rendben, akkor most mi jön? Lábakat felemelni, hogy az agyba jusson a vér. Oké, ehhez kell egy takaró, vagy pléd vagy akármi. Gyorsan felpattantam és beszaladtam a szobájába, lerángattam az ágyáról a takarót, majd indultam vissza, ám akkor megláttam a földön egy furcsa, oda nem illő dolgot. Egy fényképet, de nem foglalkoztam vele.
Futottam vissza Kate-hez. Nagy gombócba gyűrtem a takarót, majd óvatosan a lábai alá tettem, így nagyobb volt az esélye a sikernek.

Közben a nő visszaért a vízzel, amivel én egy kicsit bevizeztem az arcát, majd meg is paskoltam.
Amikor Kate színe kezdett javulni, kezdtem megnyugodni, hogy még sem lesz itt nagy gond. Túlreagáltam a dolgot. Nem egyszer fordult már elő velem ilyen eset, úgyhogy nem kell megijedni.

Oké, szóval nyugi, nem lesz baj. Vettem egy nagy levegőt, aztán Kate mellett a falnak döntöttem a hátamat, közben jobb kezemet a homlokára fektettem. A homloka a veríték ellenére is hideg volt. Furcsa.. Izzad de hideg a homloka? Semmi piros folt az arcán, hanem egyszerűen fehér mint a fal. Na jó, annyira talán már nem, de akkor is furcsa.

Nem volt időm többet agyalni ezen, mert nyitogatni kezdte a szemét. Nagyokat pislogott, aztán megpróbálta kirúgni a lábai alól a takarót és felülni, de ezt nem hagytam neki. Óvatosan, nehogy fájjon neki, visszanyomtam a földre, és kezeimet a vállain hagytam.

- Na maradj csak ott!
- Nincs semmi bajom! Engedj felkelni - nyögte még kicsit zihálva.
- Na persze, és megint összeesel.
- Nem esek. Nincs bajom, mondtam már!
- Aha, én is úgy láttam az előbb. Na jó, figyelj, ha 10 perc múlva jobban vagy akkor felkelhetsz, ha nem akkor hívok egy mentőt, mert ez így nem lesz jó - oktattam ki barátnőmet.
- Nem kell mentő. Anyu azt se tudja, hogy nem mentem suliba, ha megtudja, hogy lógtam kinyír. Apu meg nem volt itthon egész éjjel. Asszem kezdenek eltávolodni egymástól.
- Jajj, Kate! Nyugi, nem mondok senkinek semmit - öleltem magamhoz, ezzel nyugtatva őt, mielőtt még jobban kiakad.
- Jó is lenne, de nem lehet. A tanárok szólni fognak, hogy nem voltam órán - szontyolodott el Kate - Mennyi az idő? Te jó ég kések a második óráról is! - kiáltott fel és megint megpróbált felállni.
- Nyugi. Már elkéstél! Na jó, tudom, hogy ez nem vigasztal, és a csajok is le fogják szedni a fejünket, de ha már mindenáron be akarsz menni a suliba, akkor legalább nézz ki jól. Tudod, ma választják a hercegnőket! - próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, ami nem nagyon sikeredett, ezért egy furcsa grimasz lehetett a végeredmény, de legalább Kate elnevette magát. Sok volt neki ez a mostani, és ez nem az ő hibája. A szülei miatt van. Ők nem foglalkoznak vele, ők maximalisták és ők tartják ilyen rövid pórázon barátnőmet. Ha nem lennének ennyire óvó szülők, Kate nem lenne ilyen. Bár ez hátrány is. Akkor talán ő is olyan lenne, mint a többi és még csak szóba sem állna egy magamfajta lánnyal, de hát ez nem így van, tehát ezen agyalni felesleges.
- És téged mióta hoz lázba egy szépségverseny? - vonta fel jobb szemöldökét, amitől homlokán ráncok jelentek meg.
- Na várj csak. Még nem meséltem, hogy ebben a ruciban mentem ma ugyebár suliba - mutattam végig magamon, mire Kate elismerően mosolygott - és Tony rám mozdult! Látnod kellett volna... Azt hitte új csaj vagyok, aztán meg koppant az álla a földön jó nagyot, mikor Vick megcsókolt. Hát igen - mosolyogtam rá.
- Nem mondod? Komolyan? Mármint Tony? Az a Tony? - kérdezett vissza Kate.
- Igen. Miért hány Tonyt ismersz te még? - kérdeztem kissé hisztérikus hangon. - Na jó.. Tudod mit? Ne válaszolj mert akkor itt ülünk még napestig.
- Azért nem olyan sokat - nevetett fel hangosan.
- Oké, akkor ahogy elnézlek, rád férne egy gyors zuhany. Na nyomás. Menj, de óvatosan. Vagy segítsek?
- Lay.. Nem vagyok én hadirokkant! Tudok egyedül is zuhanyozni.
- Oké, akkor menj és én addig előkészítek neked valami csini göncöt. Na nyomás! - mondtam a fürdője felé mutatva.

Azért még segítettem neki felkelni, nehogy már azt higgye, hogy ennyi volt és el is felejtettem az előbbi kis magán produkcióját. Bekísértem a fürdőbe, majd ő becsukta az ajtót, de előtte még a lelkére csomóztam, hogy be ne zárja, mert ha valami lesz vele, akkor se én se senki nem tud neki segíteni, meg amúgy is csak én meg az a nő van a házban, őt meg úgyse engedem be a szobába, úgyhogy erről ennyit.

Kate-nek hatalmas gardróbja volt, ahol külön voltak válogatva a különböző alkalmakhoz illő ruhák. Annyi ruhája volt, mint egy üzletnek összesen. Hát igen, Kate megtehette azt, hogy mindig a legújabb trend szerinti cuccokkal teszi tele a gardróbját. De azért neki is van kislányos oldala. Ahogy nézegettem a ruhákat megláttam azt, még nagyon régen adtam neki az egyik szülinapjára. Borzalmasan nézett ki. Egy rózsaszín kötött sál volt, amit én csináltam - hát igen, anyura rájött a bolondóra és kikötötte, hogy nekem tudnom kell kötni, igaz hasznát talán soha az életben nem veszem, de megtanultam hogyan kell. Kate.. Kate pedig megtartotta ezt a borzalmat. Hiszen tagadni sem lehet, hogy az.

Olyan boldogság öntötte el a szívemet, mint eddig csak egyszer. Amikor versenyt nyertem.. De az nem most volt. Akkor azt hittem, hogy soha, semmikor, semmilyen körülmények között nem leszek még egyszer olyan boldog. És erre tessék. Az vagyok és nem a győzelem miatt. Hanem azért, mert van rólam egy emléke életem egyik legdominálóbb szereplőjének. Van egy olyan tárgya, pontosabban sála, amit én csináltam és ő megtartotta.
Ekkor Kate jött be hozzám.
- Na sikerült választani? - kérdezte, miközben ő is matatni kezdett a ruhák között, de mikor nem válaszoltam végre rám nézett.
- Az hogy kerül hozzád? - kérdezte remegő hangon.
- Én csak... én csak... Itt nézelődtem, a ruhák között és akkor megláttam. Hogy tarthattad meg ezt a borzalmat? - mutattam felé, majd a magasban közbeforgattam azt a furcsa képződményt.
- Ez nem is az... Ez egy nagyon fontos dolog nekem. Nem csúnya sőt, talán a legszebb amit kapta valaha baráttól, mert ezt szívvel-lélekkel csináltad. Csak nekem.

Már majdnem elsírtam magamat, mikor végül is sikerült összekaparnom magam annyira, hogy tovább válogassam a ruhákat. Végül aranyos szürke-fehér ruhát választottunk ki közös erővel. Hozzá Kate a kedvenc magassarkúját vette fel és egy táskát készített elő, és ekkor döbbentünk rá, hogy a haja még mindig nincs megcsinálva. Nem tartott sokáig megszárítani és kivasalni Kate vállig érő haját, úgyhogy még időben elindultunk és pont csengetésre be is értünk.

Vick még kint volt és pont Reeddel beszélgetett. Nem láttam értelmét odamenni hozzá, tudva az Elena-ügy kimenetelét, úgyhogy csak integettem neki, majd Kate-tel tovább mentünk.

A harmadik órát végigunatkoztam, ugyanis spanyol volt. A többieken már nevetni sem volt kedvem, úgyhogy homlokomat a padnak döntöttem és próbáltam elütni az időt, ami még mindig csak vánszorgott. Végre azonban megkönnyebbülten felsóhajtottam, mikor megszólalt az óra végét jelző csengő és indulhattam is a negyedik órámra. Az is borzalmasan lassan telt, pedig nem mondhatom, hogy utálom a matekot - a sok diákkal ellentétben. De lehet, hogy ez is csak azért van, mert értem. Ha nem érteném, akkor biztos nem így állnának a dolgok.

A negyedik óráról Tiffanyval együtt távoztam, majd a többiek is becsatlakoztak az ebédlő felé tartó kis menetünkhöz. Most sokkal többen voltak bent, mint szoktak, de nem ültek, hanem álltak, ugyanis nem volt ülőhely.

Nemsokkal utánunk megérkeztek a focicsapat ászai, élükön Tonyval, majd a pomponcsapat is beért. Aztán már csak annyit lehetett hallani, hogy mindenkit csendre int az igazgató.
Kezében volt egy papír, amin nyilvánvalóan a szavazás eredménye volt feltüntetve.
Körbenézett még egyszer, majd elmosolyodott és hangosan olvasni kezdte a neveket.