Sziiasztok kedveskéim...
Hát nagyon elszomorodtam, amiért csak egy komit kaptam az előző fejezethez, de lehet hogy nem igazán jött be nektek... :/
Ez a fejezet viszont tele van linkekkel, mivel ha ennyi képet beteszek az igencsak csúnya lenne...
Remélem azért ehhez kapok kellő mennyiségű komit, és értékelitek, hogy még vizsgáim előtt (amiből az egyik holnap lesz) még írtam egy fejezetet.
Na hát ehhez a fejezethez annyit fűzök, hogy ez egy igazán csajos rész lett, tele ruhákkal *-*
Remélem azért tetszeni fog
Na nyomáás olvasnii! :)
Puszim nektek, Jucii.
Quinceanera
"- Pablo.. - kezdtem.
- Tudod mit? Ne is mondj semmit se.. - fordult meg hirtelen, majd rám nézett. A szemében nem fájdalom ült, hanem valami egészen más dolog..."
Pablo szemében akkora bizonyítási vágyat láttam, mint előtte még soha. Nem hittem volna, hogy az előbbi szavaimmal annyira fel tudom zaklatni, hogy ezt kihozom belőle. A férfiak már csak ilyenek.
Pár pillanatra megrémültem, nem tudtam, mit forgat a fejében, de hogy mire gondol azt sem, elvégre nem vagyok én gondolatolvasó, vagy mi a szösz.
- A hajad, most olyan más....
- Mi van a hajammal? - kérdeztem kicsit élesen.
- A hajad.... most olyan más...
- Igen, ezt már hallottam...
- ... nem szőke... - fejezte be.
- Egész életemben nem voltam szőke...
- Dehogyis nem! Emlékszek rá!
- Nem voltam szőke... Értsd már... - kezdtem felemelni a hangomat amikor, mint két kicsi puzzledarab a helyére kattant valami. - De voltam.... - suttogtam halkan..
- Én mondtam... - felelte.
- De te honnan? Hogyan?
- Nem emlékezhetsz rám, hiszen akkor már felismertél volna korábban is...
- Mi?
- A legelső versenyed... Akkor voltál szőke. Akkor volt hosszú szőke hajad. Salt Lake City-ben volt. Emlékszel?
- Akkor nyertem először versenyt - emlékeztem vissza a régi időkre. Akkor tényleg szőke hajam volt, és hosszabb mint most.
- Igen. Akkor indult először Camille is - nevetett fel.
- Mi?? Camille? Táncol?
- Igen... Szerinted mégis miért csak most szólt, hogy téged akar maga mellé? És miért pont velem? - tette fel a költői kérdést, amire tudtam a választ.
- Tudta... tudta, hogy nem hagyom cserben. Tudta, hogy a táncos becsület nem hagyna nyugodni...
- Így igaz...
- De miért pont veled? - néztem rá kérdőn, mire arca eltorzult. Megint megsérthettem, de nem tudom, miért vele kell táncolnom, így ha megsértődik, ha nem muszáj volt rákérdeznem.
- Mert én voltam az egyetlen olyan jelölt, aki még konyít is hozzá valamicskét - felelte egyszerűen.
- Értem. Tehát akkor mit is táncolunk? - kérdeztem.
- Nem mást, mint a világ legegyszerűbb táncát - nyugtatott meg.
- Semmi latin beütés? Chachacha? Salsa? Mambo? - emeltem fel a szemöldököm.
- Itt minden latin... Camille ki akar törni ebből az egészből..
- Értem. Tehát mi...
- keringőzünk.... - fejezte be.
- Akkor azért kell a nagy ruha.. - nevettem fel hangosan.
- Készülj! - figyelmeztetett.
Nem értettem mire céloz, de mire elhagyta a száját ez az egyszavas mondat, már rá is eszméltem. Camille jött felénk.. Az még szép szó, hogy jött... Egyenesen szaladt felénk, még magassarkúban is.. Elég nehézkes lehetett, hiszen én magam is abban vagyok, mégis nehezen közlekedek a fűben.
- Már fél órája rátok várunk. Nem tudnátok jönni?? Könyörgöm.. Már mindent elpróbáltunk és perfektre csiszoltunk, viszont a ti táncotokat még senki sem látta... - állt meg előttünk dühtől izzó szemekkel, mégis mosolyogva, mire én, ha alig észrevehetően is, de egy picit Pablo mögé húzódtam.
- Igenis főnök asszony.. Már megyünk is.. - feleltem neki óvatosan, és vigyázva nehogy a szemeibe nézzek. Megfogtam Pablo kezét, és magam után húztam.
Mire beértünk a táncteremnek kinevezett helyiségbe már mindenki a sarokba félretolt ülőalkalmatosságokon terpeszkedett pihegve. Ha őket fél óra alatt így kikészítette, akkor bele se merek gondolni, hogy minket mennyire meg fog hajtani....
****
Nem sokat tudtam aludni az éjjel, mivel Cam késő estig hajtott minket. Pablon ez kevésbé látszott meg, még csak meg sem izzadt... Mondjuk, ha jobb kondiban lennék, akkor nekem se ártott volna meg ennyire.
Nem tudtam, hogy mennyi lehet az idő. A napsugarak nem sütöttek be az ablakomon. Bár lehet az egyszerű oka a dolognak az is, hogy valaki behúzta a függönyömet. Lassan felültem az ágyban, és nyújtóztam egy jó nagyot.
Néhány percig ott ültem a szélén, még mindig takaróval a lábaimon, és azon gondolkoztam, hogy mi lenne, ha még egy picit aludnék, de végül is elvetettem az ötletet, mert a folyosón járkálást hallottam. Nem mentem oda kíváncsiskodni, hogy ki is az, inkább az ablakom felé vettem az irányt. Egyetlen gyors mozdulattal szétrántottam a függönyöket, mire a napsugár csak úgy beözönlött a szobába, ezzel fényt csalva mindenhová. A hatalmas ház előtt két nagy autó, mondhatni kisebb kamion állt, amiből tizenéves srácok pakoltak ki valamit. Nem kellett sok idő, mire rájöttem, hogy a tálcán amiket behordanak, az ételek vannak.
Jézusom! - kattant az agyamban valami, mikor eszembe jutott Camnek egyik mondata. "A kaja jön az utolsó pillanatban, mikor már minden kész."
Ezek szerint minden kész. Minden!! Te jó ég! Én itt állok egy szál trikó-naci szettben és semmi zuhanyzás, semmi fodrász, és smink .... Mi lesz itt ....
Nem gondolkoztam sokat, csak felvettem a köntösömet és elindultam le a lépcsőn, mint aki semmit sem sejt. Lépteimet nem lehetett hallani, mivel jó szokásomhoz híven itt is mezítláb jártam, mint általában otthon. A lépcső tetejére érve megálltam és körbenéztem. Camille-t sehol se láttam, viszont Pablo nagyon magyarázott valamit az egyik srácnak, majd a teraszajtóban megjelentek Pablo haverjai is. Ekkor esett csak le nekem, hogy nem éppen illő öltözék, ez az alig takaró köntös. Azzal a lendülettel, amivel elindultam, már fordultam is vissza a szobámba.
Útközben megláttam, hogy Cam a szobájában ül, és éppen egy hajszobrász készíti a frizuráját, pontosabban vasalta a haját. Nekem se kellett több, máris bementem hozzá, és leültem az ágya szélére. Néhány perc múlva már a sminkes iparkodott felé, és mikor ő is végzett csak akkor fordult felém.
- Te még le sem zuhanyoztál??? Na nyomááááááás!! - kiáltott fel hirtelen. Nem lepődtem meg, hogy kiakadt, hiszen nemsokára itt lesznek a vendégek, és még el sem kezdtem készülődni.
Nem sokkal a hiperszupergyors zuhanyzásom után, már a fodrász vette kezelésbe még mindig kócos fürtjeimet. Nem bíbelődött sokat a hajammal mégis gyönyörű frizurát rittyentett a fejem tetejére.Néhány csatt segítségével a tarkómra tűzte a hajamat, és került bele egy virág is. A sminkesnek nem volt sok dolga egy halvány sminket kaptam és kész is voltam. Miközben a kinézetemen munkálkodtak, addig én a fejemben átvettem újra és újra a tánclépéseket, mint régen a versenyek előtt. Aztán egyszer csak Cam jött be hozzám, már felöltözve a csodás ruhájába és magával hozott még két lányt. Az egyikük látszólag egy kis plázacica volt, hosszú szőke hajjal, és életteli vidám mosollyal, míg a másik lány fekete hajú és kreol bőrű volt, arca picit izgatott és félénk.
- Lay! Bemutatom Page-t - intett a szőke lány felé, aki szégyenlősen elmosolyodott - és Tamara-t - szorította meg barátnője vállát.- Sziasztok! Nagyon örülök, hogy végre találkoztunk. Amint látom ti már átöltöztetek - néztem végig rajtuk. Page-en egy sárga ruha volt, nyilván eltervezte, hogy napsugárként szeretne tündökölni, míg Tamara egy ciklámen ruhát viselt.
- Igen, úgyhogy nyomás öltözni! - intett Cam, mire mosolyogva indultam el felvenni a ruhámat.
Egy óra múltán már mindent elleptek a vendégek. A tegnap még tágas és üres helyszín, mostanra zsúfolttá vált. Amint láttam a lányok mind fehér koktélruhában voltak, a meghívott fiúkon pedig hasonlóan fehér ing volt. Nem kellett zakó, hiszen ebben a melegben kész kínszenvedés lett volna még azt is kibírniuk.
Nem sokkal ezután a tömegbe vonult anyu is - fekete ruhában - Ernestoval karöltve és üdvözölte a sokaságot. Pablo és Mateo világoskék ingben álltak az egyik oszlopnál és beszélgettek, majd Ernesto egyszer csak csendre intett mindenkit. Nem hallottam jól mit mond, valószínűleg a távolság miatt, de a spanyol nyelvhasználat is közre játszott benne.
Camille egyszer csak mellém lépett és a elhúzott az ablaktól, így a további részleteket nem láttam. A lépcsőn lefelé menet még egyszer biztatóan rámosolyogtam a három lányra. Észre sem vettem, hogy eközben Pablo és Mateo valamint két számomra ismeretlen srác már a lépcső alján vártak ránk.
Camille szó nélkül ment oda Mateo-hoz, majd óvatosan belekarolt és kifelé indultak. Tamara se tett másképp, Ő az egyik ismeretlen srác karját ragadta magához és Cam után indult. Pablo hozzám lépett és jelentőségteljes pillantásával végigmért. Nem tudtam hová tenni azt a csábos mosolyt, ami az arcán játszott ezután.
Lassú léptekkel indultunk Tamaráék után, majd mikor hátranéztem láttam, hogy Page is jön utánam a másik ismeretlennel. Nem kellett sok idő, mire megláttam, hogy Cam és Tamara már a tánctér közepén állnak és csak ránk vár mindenki.
Miután mi is odaértünk akkor néztem csak végig a díszes társaságon. Az első ami szembe tűnt, hogy csak mi négyen vagyunk keringőhöz öltözve.
Nem volt sok időm ezen gondolkozni, mert Pablo egyszer csak el kezdett a terem széle felé húzni, mivel Cam és Ernesto megnyitották a partit a táncukkal. Cam édesapja híján Ernestot kérte fel az "apa szerepre". Miután Tamara is táncolt az édesapjával Cam-mel elsiettek vissza az emeletre, amit nem értettem, de megint csak nem volt időm sokat gondolkodni, mivel Pabloval mi kerültünk sorra. A táncunk zökkenőmentesen sikerült. Nem hiába.. Tegnap késő estig gyakoroltuk, de meg is lett az eredménye, hiszen mindenki ujjongva tapsolt meg minket. A keringőnk után Pablo a fülembe súgta, hogy mennyek átöltözni, mire én Cam után siettem és láttam, hogy ő már másik ruhában van és mögötte Tamara is készülődik. Az egyetlen dolog, amit nem értettem az a ruha volt. Hiszen úgy volt, hogy mind a négyen koktélruhában leszünk, ennek ellenére ők egy másik táncos ruhába burkolóztak.
Nemsokára Page is megérkezett, és elkezdte magáról lehámozni a nagy abroncsos ruhát. Mindketten átöltöztünk a koktélruháinkba - ami nekem kékes, Page-nek pedig rózsaszín volt - a lányokkal elindultunk vissza a parkettre.
A lányok produkcióját inkább csak a férfi vendégek díjazták, hiszen eléggé hiányos öltözetben kellőképpen erotikusan táncoltak a keleties zenére. A produkció végére azonban már mindenki tapsolt nekik, egytől egyig. Mikor véget ért a koreográfia a lányok meghajoltak és ismét eltűntek szemek elől, majd már a koktélruháikba bújva jelentek meg.
A parti nagyon gyorsan eltelt, a lányok pedig kézről kézre jártak. Nem csoda, hogy minden pasi körülöttük álldogált, hiszen mindketten gyönyörűek voltak.
A hajamban lévő csatok kezdték már nagyon nyomni a fejbőrömet, ezért óvatosan kiszedegettem őket és az egyik távol eső asztalra tettem őket, a virágot, pedig visszatettem az immár szabadon lógó hajamba. Próbáltam egy olyan zugot találni, ahol nem kell bájosan mosolyogni az emberekre, bár az este nagyon jól sikerült, mégsem voltam boldog. A keresésben a sötétség kicsit sem segített. Mindenhol apró pici lámpák világították meg az utakat. Végül azon kaptam magam, hogy a sövény mellett állok, még mindig magassarkúban. Óvatosan levettem a cipőimet - mire a talpam újfent sajogni kezdett - és letelepedtem a fűbe. Nem érdekelt, hogy esetleg a ruhám piszkos lesz, vagy fűfoltos, sőt az sem, hogy milyen apró bogarak lehetnek éjjel a fűben. Egyszerűen ott ücsörögtem, egymagamban és élveztem az innen már alig hallható zenét. Aztán gondoltam egyet és hátradőltem, kezemet a fejem alá tettem és a csillagokat kezdtem nézegetni.
Néhány perccel később a halvány fényben egy árnyékot vettem észre, ami fölém tornyosult. Először megijedtem, majd miután elkuncogta magát a reakciómon már tudtam, hogy a vendégem nem más, mint Pablo.
Óvatosan leült mellém, de közben végig engem figyelt, mintha várna valamire.
- Csak nem meguntad a kis szőke társaságát? - kérdeztem a tömegben meghúzódó Larissára utalva.
- Ne is mondd! - nevetett fel - Le se lehetett vakarni. Éppen Maxi fiú terelgeti a figyelmét....
- Szegények... Hát nem is tudom, hogy kit sajnáljak jobban... - nevettem én is.
- Hoztam egy kis kaját, mivel te még nem ettél.... - nézett rám jelentőségteljesen.
- Nem kellett volna... Nem vagyok éhes...
- Muszáj enned... Ma még semmit sem ettél.... - folytatta.
- Későn keltem és valahogy most sem tudok enni...
- Azért próbáld meg! - unszolt.
Nem akartam megbántani szegényt, ezért elfogadtam tőle az egész tányér süteményt, amit ő kajának nevezett. Az életben nem ettem még ennyi sütit, majd csak utána esett le, hogy ezek szerint már felvágták a tortát is. Miközben én békésen falatoztam Pablo engem nézett, majd egy hatalmas sikítást hallottunk a buli felől, majd mindenki tapsolni kezdett. A kezdeti ijedtséget most mosoly váltotta fel az arcomon, de azért a cuccainkat összeszedve visszaindultunk a partizók felé.
Nem hibáztam, mikor arra gondoltam, hogy a hirtelen sikoly az ajándéka miatt volt. Bár fogalmam sincs, mit kapott, mégis én is a gratuláló emberek közé siettem és jól megszorongattam mindkét lányt. Cam látszólag már nagyon unta a sok gratuláció fogadását, úgyhogy bájosan mindenkitől bocsánatot kérve kivezettem a sokaságból és bementünk a nappaliba.
Sokáig gondolkoztam az előtte való napon, hogy mit is adhatnék neki, de sehogy sem sikerült olyan személyes tárgyat találnom, amit büszkén hordhatna. Aztán eszembe jutott a tegnap esti beszélgetésem Pabloval és az, hogy Cam is táncol. Végül arra jutottam, hogy a medálomat ajándékozom neki, mivel ez mégis csak egy személyes tárgy és emlékezteti őt a közöttünk lévő technikai kapocsra.
Mikor Cam meglátta, hogy a kezébe nyomok egy apró kis dobozt nem értette az egészet, majd mikor meglátta a tartalmát akkor könnybe lábadt a szeme és megölelt. Kicsit nyugtatgatnom kellett szegényt, mire felfogta ezt az egészet, de belátta, hogy tőlem ennél szebb ajándékot nem is kaphatott volna.
- Ezt még az első balettversenyem után kaptam - jegyeztem meg nosztalgiázva.
- Köszönöm! - ugrott a nyakamba és megint szorosan átölelt.
2 megjegyzés:
Szia
Nagyon tetszett ez a rész. Kiváncsi vagyok mi lesz a következő részben.:)
Puszi Szandra
Szia Szandra!
Köszönöm a komit :)
A következő rész, csak attól függ, h meg lesz-e a négy komi :)
Puszi, Jucii.
Megjegyzés küldése