19. fejezet

Sziiasztok csajszikááim!
Ne haragudjatok! Karácsonyra szerettem volna hozni nektek ezt a részt, de sajnos nem lettem készen vele. Most adom hát oda ezt az extrahosszú karácsonyi ajándékot és KÖSZÖNÖM annak a néhány embernek, aki olvasott, aki nem, aki idejött, és írt komit, aki csak némaságba burkolózva olvas és várja mikor lesz újra friss, és annak is aki ösztönöz, annak is aki kritikát ír. Egyszóval mindenkinek!
Köszönöm, hogy vagytok nekem.
Na hát ez elég érzelgős duma lett.. De nem baj!
Ebben az évben ez lesz az utolsó friss, de remélem, hogy aki eddig kitartott mellettem, várta a fejiket, hallgatta/olvasta a kifogásokat, hogy miért nem tudtam hozni, azok a személyek velem maradnak jövőre is.
Sokat jelent nekem az írás. Így adom le a feszültséget, azt is lehet mondani. Remélem jövőre is együtt éljük át Lay kalandjait. Annyit megsúgok halkan, hogy a következő fejezetben felbukkan Pablo is.
Ennyit mára. Puszillak titeket.

u.i: Nem hiszem, hogy jelentkezem még ebben az évben (csak a másik törivel, mert ott lesz még egy friss) úgyhogy előre is jóó bulizást mindenkinek és boldog új évet (:

A bál

"Kezében volt egy papír, amin nyilvánvalóan a szavazás eredménye volt feltüntetve.

Körbenézett még egyszer, majd elmosolyodott és hangosan olvasni kezdte a neveket."

Nem kis meglepetésemre, idén nem a lányok nevével kezdte, pedig minden bizonnyal, még a fiúk is arra voltak leginkább kíváncsiak, hogy ki lesz a bál szépe.
Ne várt sokat a nevek felolvasása között, pedig egy kis hatásszünet mindig jól jön. Az első három név hallatán nem volt elismerően nagy ujjongás, hiszen a focicsapatból kerültek ki. Az egyik természetesen Tony volt, az aktuális ügyeletes szívtipró. A másik kettőről csak annyit tudok, hogy mindkettőnek van barátnője, akik pomponlányok. Mily meglepő...
A következő két srác, akiket a tanárok választhattak ki, hát igen.. Itt volt csak nagy a meglepetés. Hiszen mindenki elcsépelt ötletnek tartotta, hogy a tanárok válasszanak, de az eredmény úgy látszik merőben mást mutat. Az első név hallatán mindenkiben meghűlt a vér.
- A következő szerencsés, aki megtiszteltetésben részesül... - és igen itt a hatásszünet, pont mikor már mindenkinek az összes idegszála pattanásig feszül a teremben - Adam Burges!! - kiáltott fel az igazgató tőle nem megszokott módon.
Az ebédlőben mindenki hangosan ujjongani kezdett, nem csoda, hiszen Adam nagy népszerűségnek örvend.
- Az ötödik szerencsés pedig, aki a tanárok jóvoltából akár bálkirály is lehet, az nem más, mint... Reed Fletsher.
A név hallatán újra zsivaj töltötte meg a helyiséget, bár ez még nem volt akkora, mint arra számítottam.

A lánynevek felsorolása előtt az igazgatónak mindenkit újra csendre kellett intenie. Nem csoda. A suliba rengeteg szebbnél szebb lány jár, mégis közülük csak 5-nek nyílhat alkalma a korona megszerzésére. Nagyon remélem, hogy nem leszek közöttük.
Az első név elhangzása után a teremben mintha megfagyott volna a levegő. Kis híján múlott csak, hogy Eve nem rontott neki egyből az újdonsült kiskirálylánynak, aki nem volt más, mint Elena. Azért elég durva, hogy a suli diákjai őt választották.
A második névnél már nem támadt akkora megrökönyödés, sőt a fiúk még füttyögtek is. Nem hiszem, hogy bárki megkérdőjelezte volna Stella szépségét. Mind a négyen körbeölelgettük barátnőnket, hiszen az ő öröme a miénk is és ez fordítva is igaz.
Mikor az igazgató a harmadik nevet is a levegőbe kiáltotta, akkor indult csak igazán be a tapsvihar. Ha Stella szépsége kérdőbe vonhatatlan, akkor Tiffanyé szintén. Tiffany volt a suli szőke csodája. De szó szerint. Akadtak olyan lányok, akik megpróbálták utánozni az egyedi stílusát, hát mondhatni nem igazán jött össze nekik, mikor tél közepén egy szál harisnya és miniszoknya kollekcióban illegették magukat, hozzá pedig hosszú fekete kordkabátot viseltek. Hát meghökkentő látványt nyújtottak.
Miután a negyedik név is felhangzott - már a tanárok választhattak - néhányan felkuncogtak. Nem hiába. A kis Mary ebben a mezőnyben csoda ha nem fakad sírva. Esélye sincs Stella vagy akár Tiffany ellen...
Az ötödik nevet, pedig már nem az igazgató olvasta fel, hanem a mellette álló srácnak a kezébe nyomta a papírt, mivel neki - mint ahogy azt valaki odakiáltotta az ajtóból - sürgős telefonja érkezett. Nem halaszthatja el.
A srác pedig nem volt más, mint Reed. Hát az utolsó csaj biztosan szívesen hallja majd a nevét az említettől.

Picit megköszörülte a torkát, majd hangosan felolvasta az 5. nevet:
- Kate Smith! - visszhangzott az ebédlő, és ahogy észrevettem, a mellettem álló Kate el is felejtett levegőt venni.
Nem kellett sokat várni és az igazgató már jött is vissza, majd magához hívta az esélyeseket.
Miután mindenki megkapta a pici kitűzőjét, már oszlott is a tömeg. Néhány hidrogén szőke Tiff-utánzat sírva borult barátnője vállára, mások pedig szintén elkeseredve és irigykedve figyelték, ahogy barátnőim szíve fölé tűzik a kis elismerést. Én voltam közel az egyetlen, na jó nem. A fiúkkal együtt mi voltunk azok, akiket mérhetetlen büszkeséggel töltött el a látvány.
Nem számítottam rá, hogy én is odaállhatok és nem is lett úgy. Nem vagyok csalódott, de még csak nem is irigykedek a barátnőimre. Tehát Kate is bálhercegnő, ezért eszébe sem juthat az, hogy nem jön el a bálra.
Viszont egy valamit nem értettem. Ahogy a lányok megkapták a kitűzőt, azonnal a fiúkra került a sor. Ők is megkapták volna mindannyian, de egy valaki hiányzott közülük. Reedet nem láttam sehol. Valószínűleg a tömeggel együtt vonult ki az ebédlőből, nehogy valaki meglássa.
Miután Kate-éket az összes esélyessel együtt az igazgató magához hivatott én Vickkel indultam a parkolóba, tudván, hogy ez nem lesz rövid beszélgetés. Az autónak támaszkodott háttal, én pedig a mellkasához bújtam. Annyira aranyos volt, ahogy a hajamat simogatja, hogy azt más szavakba önteni sem lehet. Egyszerre elfogott a nyugalom és megint csak büszke voltam. Most nem Kate-re és nem a csajokra, hanem magamra. Végre egyszer éreztem, hogy valaki számára sokat jelentek. Egy olyan valaki számára, aki nem a családom. Aki nem olyan, mint apu, anyu, a bátyám vagy Kate. Vagy akár a drága kiskutyám. Nem olyan, mint amilyenek ők. Vick teljesen más.
- ¿Cómo es eso posible? - hallottam a kérdést a hátam mögül. Azonnal arra fordultam és láttam, hogy Elena és Kate között folyik a szócsata.
- Nem én tehetek róla. Én nem akartam, de ha már így alakult akkor örömmel moslak le a színpadról - felelte neki Kate, de nem spanyolul, minthogy megvetésképpen, hogy még csak arra sem méltatja, hogy anyanyelven válaszoljon neki.
- Na nézzenek oda. Majd pont te?? Na ne nevettess ! - kacagott fel Elena, majd Kate felé lépett és úgy végigmérte, hogy az már nekem is sértő volt. Mit tovább... Nekem az is sértő, hogy egyáltalán - főleg a történtek után - még hozzá mer szólni Kate-hez.
- Nehogy azt hidd, hogy te jobb vagy. Csak mert egy kis cserediák vagy. Nem vagy te itt senki!! Senki érted?? - láttam, hogy kezd felmenni Kate-ben a pumpa, úgyhogy kitéptem magam Vick kezei közül és indultam is feléjük, mert ha Kate elveszíti a fejét, annak ki tudja, hogy mi lesz a következménye.. Semmi jó az biztos.

Ahogy oda értem láttam, hogy Elena engem is ugyanúgy végig mér mint az előbb barátnőmet, majd megszólalt, immár angolul.
- Na nézzenek oda! Itt a kis ölebed is. Milyen aranyos, hogy idejött, legalább ő is hallja, hogy mekkora lúzer vagy! - nevetett tovább.
- Térj már észhez te liba! Szerinted ezzel jutsz valahová? Mert szerintem nagyon nem vezet sehová. Maximum azt éred el vele, hogy aki ezt hallja, az megutál - mutattam körbe a körülöttünk összegyűlt tömegre célozva.
- Kit nevezel te libának? - kérdezett vissza fennhangon - Te nekem csak ne dumálj. Te itt ugyanolyan lúzer vagy, mint a kis barátnőd. Hogy is hívják? Ja igen. Katherine - nevetett fel.
- Engem te csak ne minősíts, arra meg pláne nincs jogod, hogy bárkit is lúzernek nevezz. És főleg... Benned annyi tisztesség sincs, hogy akár csak egy szó erejéig is Kate nevét a szádra vedd. Jól figyelmeztetlek. Kate a legjobb barátnőm. Érte akármire képes vagyok. Ezt ne felejtsd el! - vetettem neki oda, majd már fordultam is el magammal húzva Kate-et is mielőtt még nekimegy a csajnak.

Éreztem, hogy kezd ez az egész eluralkodni felettem. Nem tudom mi ez, de arra már rájöttem, hogy ha mérges vagyok vagy aggódok, sőt ha boldog vagyok akkor is előtör belőlem valami, ami nem találja a helyét a világban. Valami megmagyarázhatatlan.

Kate-tel mentem haza és az egész délutánt vele töltöttük. Nagyon el volt keseredve, én pedig jó barátnő módjára tartottam benne a lelket.
A legrosszabb viszont akkor volt, mikor Vick felhívott telefonon, és a beszélgetésünknek Kate is fültanúja volt, tehát hallotta azt is, amit Reed a kis eset után mondott Vicknek. Vickkel csak annyit tudtam megbeszélni, hogy a bálig itt leszek Kate-nél, a bál után pedig majd kettesben töltünk egy kis időt - mivel ez az utóbbi időben egyre kevesebbszer jön össze.
Kate viszont teljesen kiborult. Nem kellett sok hozzá, hogy újra olyan állapotba kerüljön, mint délelőtt. Próbáltam tartani benne a lelket, de nem sok sikerrel ment. Végül mindketten elaludtunk, Kate a sírás közben és pedig Kate csitítása közben.


/A bál napja (a ruhák a fejezet alatt sorban: Lay, Kate, Amanda, Tiffany, Stella)/


- Akkor sem fogok elmenni! Még Reed sem akar látni! - kezdett bele ismét a mondókájába Kate, 2 órával a bál előtt.
- Na ide figyelj! Nem azért kell elmenned, mert Reednek akarsz vele imponálni. Azért kell elmenned és igenis el fogsz menni, mert a tanárok úgy gondolják, hogy van esélyed nyerni. Sőt! Én is úgy gondolom, hogy van esélyed nyerni. Elena ellen meg röhögve megnyered ezt az egészet! - tettem hozzá vigyorogva és oldalba böktem. Sikeresen elmosolyodott, mert ezt a témát már vagy 10-szer átdumáltuk, közben Elenáról minden lehetséges rossz dolgot elmondtunk, ami csak kijött belőlünk. Volt is nagy nevetés, mikor olyan sok szitokszó került egy mondatba, hogy szinte értelmetlen lett. - Na ez mind szép és jó, de figyelembe kell venned, hogy Tiff és Stella ellen nincs esélyem!! - szomorodott el. - Fogadjunk, hogy lesz esélyed! - néztem rá sunyi vigyorral és jobb kezemet nyújtottam neki. Készségesen megfogta és várta a tétet. - Tehát, ha nyerek, akkor a bálon akivel először táncolsz, azt lekapod - vigyorogtam továbbra is, hiszen úgyis én nyerek. - Oké, de ha viszont én nyerek és én fogok - tette hozzá magabiztosan Kate -, akkor sokkal rosszabb lesz neked. - Na ez így nem ér!! - kezdtem el a hisztit. - De ér és igyekezz, mert még el se kezdtünk készülődni. Hát ami igaz, az igaz. Szűk 2 óra múlva indulunk a remélhetően legjobb bálra, amiben életemben részem lesz. Ilyenkor örülök neki, hogy Kate-éknél sok szoba és fürdő van. Egyszerre mentünk zuhanyozni és hajat mosni. Elég nagy teljesítmény volt, de sikeresen végeztem kicsivel több mint félóra alatt. Kate már egy szál köntösben próbálta a haját feltűzni, ami nem igazán akart neki összejönni, ezért - aranyosan mosolyogva bár az ügyetlenségén - oda mentem segíteni neki. Nem kellett sok idő a hajához és Kate sminkje is tökéletes volt, úgyhogy már csak én voltam hátra. A hajamat hagytuk göndören, úgy ahogy általában hordani szoktam, és inkább a sminkemre fektettük a hangsúlyt. Hát ami azt illeti elég feltűnő lett az arany színű szemhéjpúderrel és pirosítóval megtoldott minikozmetikai beavatkozás.
Mivel már majdnem mindennel készen voltunk elmentünk felvenni a ruhákat és a hozzá előre kiválasztott cipőket.

Hát még jó, hogy számíthatunk egymásra. Az biztos, hogy a másik segítsége nélkül ma nem lettünk volna készen. Vick pontosan 8-ra volt a ház előtt, így időben oda értünk a bálra. Az épület előtt el kellett búcsúznom Vicktől egy rövid időre. Már mindenki bent volt, így nekünk - szervezőknek - csak annyi dolgunk maradt, hogy szépen lesétálunk a lépcsőn. Stella ment elől, utána Tiff és Amanda. Néhány lépésre mögötte Aileen, majd mivel Kate nagyon izgul én indultam előre, Kate pedig követett.

Nem hangzott fel más, csak egy lassú zene miután leértünk én pedig szememmel Vicket kezdtem keresni. Nagyot dobbant szívem mikor megláttam őt, majd hirtelen kihagyott egy ütemet, mikor tudatosult bennem, hogy kivel van. Ha nem tartom féken magamat valószínűleg ott helyben a csaj nyakának ugrottam volna. De hát ez mégis csak egy bál. Egy kulturált, közösségi rendezvény. Azt vártam, hogy Vick majd vár engem és felkér táncolni, de úgy látom nem engem akar felkérni táncolni. Na most egy táncért nem fogom tönkretenni sem az estémet, sem a ruhámat. Ki kell bírnom.. Le kell nyelnem még ennyit, még ha megesz az irigység akkor is.
Kate felé néztem, aki ebben a pillanatban nagyon elfoglaltnak látszott. Nem is tudtam róla, hogy Dominic is eljön a bálra. Ezek szerint úgy beszélték meg, hogy itt találkoznak. Szép pár lenne belőlük.
Elég hülyén nézhettem ki egyedül, csak forgok egymagamban körbe, körbe... Aztán amire végképp nem számítottam, az megtörtént velem. Tony jött oda hozzám és kért fel táncolni. Már majdnem elküldtem a francba, de ha Vick megteheti, hogy nem velem táncol, akkor egy táncból nekem sem lesz bajom, elvégre nem vagyok a tulajdona vagy ilyesmi...
Ismét lassú szám következett, aminek kevésbé örültem, de hát ez van. Tony közel húzott magához és meg kell hagyni elég ügyesen megtáncoltatott. Nem hittem a fülemnek, amikor a DJ - aki Kate buliján is zenélt - bemondta a mikrofonba, hogy "A táncparkett közepére figyuzzatok, ott zajlik az élet, ők még ezt a lassú számot is feldobják".
Nem is kellett senkinek kétszer mondani, mindenki felénk kapta a tekintetét. Néhányan szúrósan, mások irigykedve, szintén mások pedig mosolyogva néztek. A fiúk pedig, hát ők ahogyan szoktak. Olyan bamba képpel.
A szám lassan véget ért, én pedig megköszönve Tonynak a táncot leültem az egyik még üresen álló asztalhoz. Nem telt bele sok idő, máris Kate közeledett felém Dominickal karöltve. Meg is lepődtem elég rendesen, mikor bejelentették, hogy a viszony közöttük csupán baráti és ezen nem is szeretnének változtatni. De ha Kate így akarja, akkor nekem annyira mindegy...

Lassan a bál vége felé közeledett és mivel mindenki a parketten volt így nem kellett sokat arra várni, amíg oda is figyelünk a mikrofonba szóló igazgatóra. Minden esélyes versenyzőt a színpadra hívott, majd egy kis várakozás után meg is érkezett az eredmény egy borítékban. A teremben síri csend volt, azt is meghallottam volna, ha egy légy zümmög. Minden lány, aki ezelőtt irigykedett, most szurkolt valakinek. Én nem. Mivel három barátnőm is esélyes ezért én nem is szavaztam. Titkon azért reméltem, hogy Kate nyeri meg, de ezt az okfejtést nem hallattam.
Már tudtam miért is volt ott a szép a színpad közepén. Ami akkor nem esett le, most megmosolyogtatott. Hát persze, az tölti be a trón szerepét.
Most persze a lányokkal kezdte, ami igazán dicséretes, mivel lányoké az elsőbbség.
- Na ezt most úgy fogom elmondani, ahogy a papíromon le van írva! - idegeskedett a bemondó - Az ötödik helyen végzett a bájos Mary - hát ezen senki nem lepődött meg, de mindenki megtapsolta mikor átvette a virágcsokrát.
- A harmadik helyen holtverseny van fiúk-lányok! A két szépséges teremtés Tiffany és Stella igazán csodásak ma! - virult ki a drága igazgató, mikor a két lány mellé lépett és az egyiktől jobbról, a másiktól pedig balról kapott egy hatalmas puszit az arcára. Naná! Hát a csajok nem viszálykodnak egymással. Főleg nem egy korona miatt.
Ez az állás azonban egyet jelenthez! Kate és Elena között fog eldőlni az egész.
- Most pedig azt a nevet fogom mondani, aki megnyerte a versenyt - mondta előre, nehogy félreértés essék - A versenyt tehát megnyerte és a korona tulajdonosa nem más, mint.... - egy kis hatásszünet következett, de már mindenki idegesen várta a végeredményt.
- .... Kate!! - hangzott fel végre barátnőm neve, mire akkorát sikítottam, hogy három méteres körzetben mindenki halláskárosulást szenvedett. Látszott az arcán, hogy nagyon boldog és ennek nagyon örültem. Jó őt ilyen kivirultnak látni. A koronát a fejére tették és kapott egy hatalmas virágcsokrot is, majd meghagyták neki, hogy foglaljon helyet az immár őt megillető helyen.
- A fiúk versenyében az állás a következő: Az ötödik helyen végzett Greg, a focicsapat egyik ásza. A negyedik hely birtokosa Lionel, aki szintén focista. A harmadik hely, hátigen... Ő már nem focista.. A harmadik a mi Adamünk lett. És most jön a finálé.
A teremben ismét elült a tapsvihar és megint nagy csend lett.
- Aki a táncparketten megpörgetheti Kate-et és megkapja a koronát az személyesen Reed! - kiáltott fel én pedig megint nagyon örülni kezdtem, majd mikor felfogtam, hogy mi is történt, már kezdett megcsappanni ez a kedv.
Kate jött lefelé a színpadról én pedig azonnal oda mentem hozzá és próbáltam rá venni egy táncra. Ugyan már abba senki sem hal bele... Csak egy tánc... És amúgy is! Lesöpörte Elenát! Megérdemli! Nagy sokára végre beadta a derekát. Kate és Reed táncolt.. Méghozzá olyan, "szeretek veled összebújni" zenére.
Megint megcsináltam. Kate hallgatott rám. Na ez csoda! Nem szokott figyelni rám.. Kicsit se.. Na jó de, csak sose fogadja meg a tanácsomat.
Vicket kezdtem keresni megint, most viszont nem láttam. Furcsa volt, hiszen az előbb még láttam, ahogy a tömeg közepén áll mellettem, most meg eltűnt.
Úgy döntöttem, hogy ha majd meg akar keresni, akkor megteszi, addig is kimegyek egy kicsit, mert baromi meleg van. Ablak meg nincs nyitva. De hát kérem június van!!
Kifelé menet összetalálkoztam Maryvel, aki egy kicsit ki volt borulva úgyhogy vigasztalásra szorult, de amint láttam a barátnői megoldották a helyzetet. Amit viszont utána láttam, az nem volt semmi. Azonnal lefagytam és úgy éreztem magam, mintha hátba szúrtak volna egy rozsdás tőrrel. Ha ez a fájdalom nem lett volna még elég, akkor meg is forgatták a bordáim között a kést. Alig kaptam levegőt. A látványtól majdnem elájultam és a könnyeim már potyogtak. Nem érdekelt hová, de el akartam tűnni. El a világ elől, el a szégyenem elől, és legfőképpen el Vick elől.
Ahogy azt láttam, hogy Vick Elenával csókolózik olyan eszeveszett tempóban, ahogyan velem szokott, a szívem darabokra tört. Nem vagyok hajlandó tovább eltűrni semmit. Nem leszek tovább az a kis szolid lány aki eddig voltam. Elég Leilahból! Itt az ideje, hogy én is éljek egy kicsit. Ha Vicknek nem kellek? Hát kellek majd másnak! Igaz most még siratom őt és nyalogatom a sebeimet, mivel abból akad most rendesen, de nem lesz ez mindig így!

Bocsii.

Sziiasztok..

Tudom, hogy nem volt szép tőlem, hogy így hanyagoltam a törit, de egyszerűen sem időm, sem energián nem volt. A másik blogon már fent van a friss, de fogalmam sincs, hogy ide mikor tudom hozni. Már el kezdtem írni, szóval csak időkérdése és kész leszek.
DE!!
Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy miért nem veszitek a fáradtságot, legalább azok, akik rendszeres olvasóim, hogy írnak egy sort. Na mindegy. Úgy döntöttem, hogy nem leszek olyan, mint sokan, és nem hirdetek komihatárt egyenlőre. Úgy érzem, hogy ennyit igazán elvárhatok.
Az előző fejezethez nem tettem fel Kate ruháját, úgyhogy azt most pótolom. Remélem, amíg készül a kövi feji, addig legalább 2 komit kapok.
Higgyétek el jól esik. Nem kell dicsérni, csak annyit kellene tennetek, hogy megmondjátok, mit kellene javítanom a fejiken.

Puszii, Jucii.

Íme a ruha:

18. fejezet

Sziiasztok..
Hát igen. Meghoztam végre a következő fejit. És ne haragudjatok, hogy ilyen sokat kellett várni rá. Beteg voltam.. satöbbii.. Ezt most itt nem részletezem, nem valószínű h érdekel titeket.
Nade. Most hoztam nektek egy új fejit. És igen, még mindig nincs bál..xD
A köviben viszont már lesz, úgyhogy most lesz egy olyan megszólalásom, hogy azt csak akkor teszem fel, hogyha kapok három komit. Nem zavar ha chatbe, vagy akár e-mailben kapom csak kapjam. Mert ezt így nagyon nehéz ám, hogy semmi visszajelzés..
Na okés:D Ennyit a nagy monológról. Most nyomás olvasni!

Puszii..:D És Boldog Mikulást minden kedves olvasómnak !♥♥



Hirtelen rosszullét... Baj lesz belőle?

- El kell mennem Kate-hez - mondtam és választ sem várva indultam el Kate-hez. Nem lakott messze a sulitól, így hamar odaértem hozzá - gyalog.

Már messziről láttam, a házat. Nem volt nehéz felismerni. Ha egy szóval kellett volna jellemeznem, az a szó a fényűző lett volna. Kate szülei szerették a pompát és a nagyzolást. Kate-t is mindig erre próbálták nevelni, de láthatóan kevés sikerrel. Kate nem olyan, mint ők. Ők pedig mintha nem is lennének Kate rokonai - főleg nem a szülei. Teljesen más az életük, más a világnézetük és legfőképpen olyanok, mintha egy teljesen más világban élnének. Mintha rajtuk kívül mindenki a pórnép közé tartozna.

Becsülendő példát nyújt barátnőm a többi elkényeztetett nagyzolónak. Kate mellettem volt mindig. Ő a legjobb barátnőm és ezek nem csak üres szavak. Talán ő az egyetlen olyan - a családon kívül álló - ember, akiért tűzbe tenném a kezemet. Nem kell megjátszanom magamat. Igaz a csajok sem nagyzolnak, de mégsem érzem azt, hogy maradéktalanul megbízhatok bennük. Nem volt ugyan még példa az ellenkezőjére, de jobb félni mint megijedni.

Lassan felsétáltam a bejárati ajtóig, majd megnyomtam a csengőt. Nem kellett sokáig várnom, már nyílt is az ajtó és egy számomra ismeretlen személy állt ott.
- Jó napot, senki sincs itthon. Kérem jöjjön vissza délután - mondta monoton hangon a nő, majd már csukta is volna be az ajtót.
- Oké, na figyu tudom, hogy Kate nem ment suliba, nemrég beszéltem vele telefonon, azt mondta, hogy itthon van. Teszek én rá, ha nem enged be ám legyen, csak hívja őt ide.
- Máris - felelte és elviharzott, amilyen gyorsan csak tudott, az ajtót pedig nyitva hagyta.

Nem sokszor voltam még Kate-nél, mert szülei nem igazán kedvelnek, mivel én nem a felső tízezerbe tartozok, és nem adok fényűző partikat stb. Lehet, hogy másnak ez kellemetlen lenne, nekem viszont nem az. Egy kicsit sem. Legtöbbször Kate jött át hozzánk, még kiskoromban is. Óvodás korunk óta ismerjük egymást és elválaszthatatlanok vagyunk. Nekem Kate nemcsak a legjobb barátnőm, ő a lelki támaszom is. Néha olyan dolgokat tudok megbeszélni vele, amit még anyuval sem, néha olyan tanácsot ad, amit csak egy nővér tudna, ugyanakkor néha nekem kell érettebbnek lennem és vigyáznom rá. Ez nem csak egy sima barátság kettőnk között. Nem lehet az. Ez annál több - legalábbis úgy érzem.

Fentről hangok szűrődtek le, mintha veszekedés lenne. Nem tudtam mi lehet Kate baja. Azért veszekedik azzal a nővel, mert felküldtem őt, hogy hívja le? Ez az egész így értelmetlen.
Lassan elindultam befelé az ajtón, szinte öntudatlanul. Nem gondolkoztam semmin, lépteimet egyre csak szaporáztam, majd a lépcső tetejére érve megtorpantam.

Kate állt előttem. Szemei könnyesek voltak, haja csapzott, arcán csillogott a veríték. Nem szólalt meg, csak elindult felém lassú léptekkel, majd egyre lassabban. Nem értettem a dolgot. Karjait kitárta, mintha meg akarna ölelni, de ahhoz még túl messze volt tőlem - nem értem, nem is érhettem el a kezét. Némán, segélykérően pillantott rám, a szemeimbe nézett, majd a pillanat törtrésze alatt összecsuklott.

- Jézusom!! - kezdtem pánikolni. - Kate! Hallod?? Kate! Ébredj!
Na jó. Most már nagyon pánikolok. Kate egyre csak feküdt, jobb keze a feje fölött, bal a mellkasán volt, lábai furcsa mód egymás mellett feküdtek. Kate arca kezdett sápadni. Lassan kezdtem felfogni, hogy komoly a baj. Ez nem egy egyszerű ájulás. Amúgy is Kate nem szokott ájulgatni.
- Hozzon már egy kis vizet! - kiáltottam a mellettem álló, néma csendben figyelő nőnek, aki valószínűleg szintén olyan sokkhatás alá került, mint én, mert hirtelen azt sem tudta, hogy hová kapjon.

Oké, na hogy is tanultam? 1: pulzus. Van pulzusa oké. Légutak rendben, akkor most mi jön? Lábakat felemelni, hogy az agyba jusson a vér. Oké, ehhez kell egy takaró, vagy pléd vagy akármi. Gyorsan felpattantam és beszaladtam a szobájába, lerángattam az ágyáról a takarót, majd indultam vissza, ám akkor megláttam a földön egy furcsa, oda nem illő dolgot. Egy fényképet, de nem foglalkoztam vele.
Futottam vissza Kate-hez. Nagy gombócba gyűrtem a takarót, majd óvatosan a lábai alá tettem, így nagyobb volt az esélye a sikernek.

Közben a nő visszaért a vízzel, amivel én egy kicsit bevizeztem az arcát, majd meg is paskoltam.
Amikor Kate színe kezdett javulni, kezdtem megnyugodni, hogy még sem lesz itt nagy gond. Túlreagáltam a dolgot. Nem egyszer fordult már elő velem ilyen eset, úgyhogy nem kell megijedni.

Oké, szóval nyugi, nem lesz baj. Vettem egy nagy levegőt, aztán Kate mellett a falnak döntöttem a hátamat, közben jobb kezemet a homlokára fektettem. A homloka a veríték ellenére is hideg volt. Furcsa.. Izzad de hideg a homloka? Semmi piros folt az arcán, hanem egyszerűen fehér mint a fal. Na jó, annyira talán már nem, de akkor is furcsa.

Nem volt időm többet agyalni ezen, mert nyitogatni kezdte a szemét. Nagyokat pislogott, aztán megpróbálta kirúgni a lábai alól a takarót és felülni, de ezt nem hagytam neki. Óvatosan, nehogy fájjon neki, visszanyomtam a földre, és kezeimet a vállain hagytam.

- Na maradj csak ott!
- Nincs semmi bajom! Engedj felkelni - nyögte még kicsit zihálva.
- Na persze, és megint összeesel.
- Nem esek. Nincs bajom, mondtam már!
- Aha, én is úgy láttam az előbb. Na jó, figyelj, ha 10 perc múlva jobban vagy akkor felkelhetsz, ha nem akkor hívok egy mentőt, mert ez így nem lesz jó - oktattam ki barátnőmet.
- Nem kell mentő. Anyu azt se tudja, hogy nem mentem suliba, ha megtudja, hogy lógtam kinyír. Apu meg nem volt itthon egész éjjel. Asszem kezdenek eltávolodni egymástól.
- Jajj, Kate! Nyugi, nem mondok senkinek semmit - öleltem magamhoz, ezzel nyugtatva őt, mielőtt még jobban kiakad.
- Jó is lenne, de nem lehet. A tanárok szólni fognak, hogy nem voltam órán - szontyolodott el Kate - Mennyi az idő? Te jó ég kések a második óráról is! - kiáltott fel és megint megpróbált felállni.
- Nyugi. Már elkéstél! Na jó, tudom, hogy ez nem vigasztal, és a csajok is le fogják szedni a fejünket, de ha már mindenáron be akarsz menni a suliba, akkor legalább nézz ki jól. Tudod, ma választják a hercegnőket! - próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, ami nem nagyon sikeredett, ezért egy furcsa grimasz lehetett a végeredmény, de legalább Kate elnevette magát. Sok volt neki ez a mostani, és ez nem az ő hibája. A szülei miatt van. Ők nem foglalkoznak vele, ők maximalisták és ők tartják ilyen rövid pórázon barátnőmet. Ha nem lennének ennyire óvó szülők, Kate nem lenne ilyen. Bár ez hátrány is. Akkor talán ő is olyan lenne, mint a többi és még csak szóba sem állna egy magamfajta lánnyal, de hát ez nem így van, tehát ezen agyalni felesleges.
- És téged mióta hoz lázba egy szépségverseny? - vonta fel jobb szemöldökét, amitől homlokán ráncok jelentek meg.
- Na várj csak. Még nem meséltem, hogy ebben a ruciban mentem ma ugyebár suliba - mutattam végig magamon, mire Kate elismerően mosolygott - és Tony rám mozdult! Látnod kellett volna... Azt hitte új csaj vagyok, aztán meg koppant az álla a földön jó nagyot, mikor Vick megcsókolt. Hát igen - mosolyogtam rá.
- Nem mondod? Komolyan? Mármint Tony? Az a Tony? - kérdezett vissza Kate.
- Igen. Miért hány Tonyt ismersz te még? - kérdeztem kissé hisztérikus hangon. - Na jó.. Tudod mit? Ne válaszolj mert akkor itt ülünk még napestig.
- Azért nem olyan sokat - nevetett fel hangosan.
- Oké, akkor ahogy elnézlek, rád férne egy gyors zuhany. Na nyomás. Menj, de óvatosan. Vagy segítsek?
- Lay.. Nem vagyok én hadirokkant! Tudok egyedül is zuhanyozni.
- Oké, akkor menj és én addig előkészítek neked valami csini göncöt. Na nyomás! - mondtam a fürdője felé mutatva.

Azért még segítettem neki felkelni, nehogy már azt higgye, hogy ennyi volt és el is felejtettem az előbbi kis magán produkcióját. Bekísértem a fürdőbe, majd ő becsukta az ajtót, de előtte még a lelkére csomóztam, hogy be ne zárja, mert ha valami lesz vele, akkor se én se senki nem tud neki segíteni, meg amúgy is csak én meg az a nő van a házban, őt meg úgyse engedem be a szobába, úgyhogy erről ennyit.

Kate-nek hatalmas gardróbja volt, ahol külön voltak válogatva a különböző alkalmakhoz illő ruhák. Annyi ruhája volt, mint egy üzletnek összesen. Hát igen, Kate megtehette azt, hogy mindig a legújabb trend szerinti cuccokkal teszi tele a gardróbját. De azért neki is van kislányos oldala. Ahogy nézegettem a ruhákat megláttam azt, még nagyon régen adtam neki az egyik szülinapjára. Borzalmasan nézett ki. Egy rózsaszín kötött sál volt, amit én csináltam - hát igen, anyura rájött a bolondóra és kikötötte, hogy nekem tudnom kell kötni, igaz hasznát talán soha az életben nem veszem, de megtanultam hogyan kell. Kate.. Kate pedig megtartotta ezt a borzalmat. Hiszen tagadni sem lehet, hogy az.

Olyan boldogság öntötte el a szívemet, mint eddig csak egyszer. Amikor versenyt nyertem.. De az nem most volt. Akkor azt hittem, hogy soha, semmikor, semmilyen körülmények között nem leszek még egyszer olyan boldog. És erre tessék. Az vagyok és nem a győzelem miatt. Hanem azért, mert van rólam egy emléke életem egyik legdominálóbb szereplőjének. Van egy olyan tárgya, pontosabban sála, amit én csináltam és ő megtartotta.
Ekkor Kate jött be hozzám.
- Na sikerült választani? - kérdezte, miközben ő is matatni kezdett a ruhák között, de mikor nem válaszoltam végre rám nézett.
- Az hogy kerül hozzád? - kérdezte remegő hangon.
- Én csak... én csak... Itt nézelődtem, a ruhák között és akkor megláttam. Hogy tarthattad meg ezt a borzalmat? - mutattam felé, majd a magasban közbeforgattam azt a furcsa képződményt.
- Ez nem is az... Ez egy nagyon fontos dolog nekem. Nem csúnya sőt, talán a legszebb amit kapta valaha baráttól, mert ezt szívvel-lélekkel csináltad. Csak nekem.

Már majdnem elsírtam magamat, mikor végül is sikerült összekaparnom magam annyira, hogy tovább válogassam a ruhákat. Végül aranyos szürke-fehér ruhát választottunk ki közös erővel. Hozzá Kate a kedvenc magassarkúját vette fel és egy táskát készített elő, és ekkor döbbentünk rá, hogy a haja még mindig nincs megcsinálva. Nem tartott sokáig megszárítani és kivasalni Kate vállig érő haját, úgyhogy még időben elindultunk és pont csengetésre be is értünk.

Vick még kint volt és pont Reeddel beszélgetett. Nem láttam értelmét odamenni hozzá, tudva az Elena-ügy kimenetelét, úgyhogy csak integettem neki, majd Kate-tel tovább mentünk.

A harmadik órát végigunatkoztam, ugyanis spanyol volt. A többieken már nevetni sem volt kedvem, úgyhogy homlokomat a padnak döntöttem és próbáltam elütni az időt, ami még mindig csak vánszorgott. Végre azonban megkönnyebbülten felsóhajtottam, mikor megszólalt az óra végét jelző csengő és indulhattam is a negyedik órámra. Az is borzalmasan lassan telt, pedig nem mondhatom, hogy utálom a matekot - a sok diákkal ellentétben. De lehet, hogy ez is csak azért van, mert értem. Ha nem érteném, akkor biztos nem így állnának a dolgok.

A negyedik óráról Tiffanyval együtt távoztam, majd a többiek is becsatlakoztak az ebédlő felé tartó kis menetünkhöz. Most sokkal többen voltak bent, mint szoktak, de nem ültek, hanem álltak, ugyanis nem volt ülőhely.

Nemsokkal utánunk megérkeztek a focicsapat ászai, élükön Tonyval, majd a pomponcsapat is beért. Aztán már csak annyit lehetett hallani, hogy mindenkit csendre int az igazgató.
Kezében volt egy papír, amin nyilvánvalóan a szavazás eredménye volt feltüntetve.
Körbenézett még egyszer, majd elmosolyodott és hangosan olvasni kezdte a neveket.

Új blog

Sziiasztok csajok.

Ha hiszitek ha nem, arra vetemedtem, hogy nyissak egy új blogot.
Hát igen. Remélem ott is követtek majd (:
A blog címe: Közös múlt, közös jelen

Na csak ennyit akartam most (:

Puszii, Jucii.

Sziiasztok.

Bocsi, hogy eddig nem jelentkeztem de most annyira el vagyok havazva, hogy örülök ha levegőhöz jutok.
Most sem frissel jöttem, amiért remélem nem haragszotok meg nagyon. Mellesleg már készül a kövi rész. Figyelem! Izgis lesz (:
És most!
Szeretném figyelmetekbe ajánlani Carly legújabb történetét: Reménytelen szerelem
Nekem nagyon tetszik és kíváncsian várom, hogy miként alakul majd(:

Puszi, Jucii.

Ígérem sietek a frissel, csakhát most beteg vagyok:S

17. fejezet

Sziiasztok.
Meghoztam az újabb fejit. Hajrá, lehet olvasni.
Remélem kapok hozzá komit.
Az előzőhöz kizárólag Blair írt komit, ami azért egy kicsit fájt.
Na jó olvasást. Remélem tetszik.
Komikat kérek!
ui: A képen Tony van, bár kaptatok alá feliratot is.
Ja.. És igen. Késtem megint, de cserébe hoztam nektek ruhát (:
Egy kis ízelítő Lay stílusából.



Az új vagy a régi?

Ez tényleg megtörtént? Áhh.. dehogyis. Csak hülye vagyok és már megint baromságot álmodtam. Csak bemesélem magamnak, hogy a tengerparti veszekedésparti után simán levizsgázok fizikából - tanulás nélkül. Hát persze.. Mert én olyan penge vagyok. Főleg fizikából. Istenem ki találta ki egyáltalán, ezt az egész "mindennek van logikus magyarázata" dolgot?
Hát biztos nem számolt azzal, hogy a tizenévesek fejébe majd ezeket a hiperszuperultra felsőfokú dolgokat próbálják belepasszírozni. Vagyis nem fogják, hanem csak próbálják.

Egyszerűen hihetetlen, hogy én milyen baromságokat tudok összeálmodni. Először az a ködös álom, utána meg ez. Bár összefüggés nincs a kettő között, de attól még furcsa mindkettő. Lehet, hogy dilidokihoz kéne mennem. Amilyen mákom van még kiderül, hogy tényleg dilis vagyok és akkor tényleg vége mindennek. Vick elhagy, mert nem akar agyalágyult barátnőt. Kate megutál, mert nem vagyok épelméjű, a csajok mind kiutálnak majd. Még anyu és apu is úgy viselkedik majd velem, mint egy fogyatékos leprással. Na nem..

Kösz ebből nem kérek. Ezt ki kell vernem a fejemből. Én nem vagyok zakkant, csak egy kicsit sok volt a mostani. Elena, Kate, Reed, anyu és a pasija.. Elég kétségbeejtő helyzet. Körülöttem mindenkinek gondjai vannak. Ez azért fura. Na oké.. ha nem készülődök, akkor kések a vizsgáról, azt pedig nem akarom.. Gyorsan pattantam ki az ágyból és már mentem volna a fürdőbe, amikor a telefonom kijelzőjére pillantva megláttam a dátumot. Az nem lehet. Nem. Nem. Nem. Tegnap volt a vizsga! Akkor nem álmodtam.. Ez mind valóság volt. Mi? Ez valóság volt?

Az nem lehet.. Vagy mégis? Tényleg hang mondta volna a fejemben a választ? Méghozzá nem is akárkinek a hangja. Najó.. Tényleg megőrültem. Tegnap elég későn keveredtem haza. Délután 5 körül. Addig voltunka suliban. Persze mindenkit odacsődítenek reggel 8-ra és csak várjon. nem ám hazamehet, mert csak délután kerül sorra. Áh.. dehogy. Maradjon csak ott, ücsörögjön a széken az ajtó előtt és nehogy véletlenül el merjen mozdulni akárhova.. Közben lassanként megszomjazik, megéhezik majd az életkedve is megcsappan az illetőnek. Úgy kell azt, hát persze.

Szerencsémre Vick először ment be és ottmaradt velem meg hozott nekem egy kis kaját is ha már én nem mozdulhatok. Aztán kénytelen volt hazamenni, mert az anyja felhívta. Egyedül maradtam, vagyis nem egyedül.. Amandával.

Amanda hangját hallottam, miközben azon agyaltam, hogy miként lehetne kiküszöbölhető az a tény, hogy megbukok. Nem tudom hogy és nem tudom miért, azt meg végképp nem tudom hogy miért pont most, tehát semmit sem tudok. Mindössze annyit, hogy ez a valami kisegített engem a szorult helyzetből.

De mi ez a valami? Mi az a furcsaság, ami velünk történik? Vagy várjunk csak.. Ez csak velem történt. Mással nem.. Mi van, hogyha csak bebeszélem magamnak? Mi van, hogyha ez nem is a valóság? Össze vissza álmodok mindenfélét. Gyorsan felkaptam a telefonomat és tárcsáztam is. - Haló? - szólt bele Amanda hangja és ha jól hallom egy picit sem volt álmos beütése.
- Szia Am. Bocs, hogy ilyen korán zavarlak. Tudod a tegnapi nap..
- Ne kezdd megint. Tegnap ezt már megbeszéltük. Én sem tudom, hogy mi volt, de szívesen segítettem. Punktum.
- Megbeszéltük tegnap? - kérdeztem rá meglepetten.
- Igen. Hahó.. Hol jársz te mostanában csajszi? Amúgy már rég itt kellene lenned.. Holnap után lesz a bál. El kell kezdeni feltenni a díszeket.
- Most? Dehát tegnap volt a vizsga. Már díszíteni kell?
- Igen. És hahóó. Azt mondtam itt kellene lenned. Már őrült hajszába kellett volna kezdened, mert ha Stella és Tiff észreveszik, hogy nem vagy itt, akkor tutira ki lesznek akadva.
- Jójó. Sietek, addig ments ki valahogy. Tényleg sietek.

- Jó, de csajszi, szépen nézz ki.. Tudod, szexi ruci és a többi. Ma választják a hercegnőket.
- Mi van? Milyen hercegnőket?
- Jaj. Ez egy újítás. A felsős diákok közül 3 csaj és 3 pasi kerül ki a szavazás alapján és 2-2-t választanak a tanárok.
- Éss? - nyújtottam meg a szót - Ennek engem azért is kell érdekelnie, mert..
- Mert a választottak hercegi illetve hercegnői címet kapnak, éssss... most jön a java.. Belőlük kerül ki a Bálkirály és Királynő! - a végén majdnem felsikoltott.
- Jólvan Amanda, de ez engem cseppet sem izgat. Az első 3-ban úgy sem leszek benne, a másik kettőben pedig végképp nem, mert tudod én nem arról vagyok híres, hogy a tanárok kedvence vagyok.
- Nembaj csajszi. Attól még lehetsz szexi. Ja és most kapaszkodj meg tegnap el is felejtettem mondani.. hallottad, hogy Elenának volt egy pasija?
- Öhh.. - erre most mit kellene mondanom?
- Igen, hallottam. És ott is voltam, mikor szakítottak - vallottam be őszintén.
- Akkor tudod, hogy mesedélután lesz. Na de siess, már jönnek a csajok, úgyhogy le is teszem.. Siess. És tényleg tegyél ki magadért.
- Jójó. Majd igyekszek. - mondtam, de szinte már csak a sípoló hangnak, mert Am letette.

Tényleg sietnem kellene. Najó, irány a zuhany és egy kis rendbeszedés meg egy csini ruci. A zuhannyal hamar végeztem. A sminkemet meg még nem csináltam meg, mert fogalmam sincs, hogy mit veszek fel.

Najó.. most jön a dilemma Amanda szerint legyek szexi. Na igen. De van értelme annak lenni, ha úgysem leszek a "kiválasztottak" között? Na nem baj. Egy csini ruci viseléséhez nem kell alkalom. Fogtam magamat és elővettem egyet a merészebb darabok közül, amiket a suliba eddig véletlenül sem vettem fel. Nem baj. Ennek is eljött az ideje. Mindent el kell kezdeni valamikor.

Fogtam és felvettem a pántos felsőt, hozzá egy apró sortot és egy magassarkút, mert ha jól sejtem akkor ma nem lesz tanulás - legalábbis a szervezőbizottságnak nem. A sminkemmel nem foglalkoztam sokat, pici alapozót tettem fel, és kihúztam a szemeimet tussal. A hajamat pedig kiengedtem, ami valóban szexi volt, ahogy hullámosan omlott a vállamra.

Nem vittem sulitáskát, csak a kis füzetemet meg egy tollat és a telefonomat, na meg a napszemüvegemet, mert hát eléggé tűz a nap. Siettem le a lépcsőn és már indultam volna az ajtó felé, mikor észbe kaptam, hogy nincs aki elvigyen.
Na de jó. Pont ilyenkor rossz, hogy nincs kocsim. A jogsit már megszereztem, de kocsit nem kaptam. Végül is érthető.. Nem állunk úgy anyagilag, hogy legyen plusz egy benzinelnyelő gép a házban - vagyis a garázsban. Az ajtóban toporogva próbálta dűlőre jutni, végül felkiabáltam.
- Shon! Elvinnél?
Nem jött válasz, úgyhogy mérgesen trappolva szedtem a lábaimat felfelé a lépcsőn és igyekeztem a szobája felé. Kopogás nélkül nyitottam be a szobába és táttárárá.. senki. Naszép. Biztos a fürdőjében van. Odatopogtam az ajtójához, és halkan bekopogtam. Szegény biztos megijedne, ha rátörném a ajtót. Semmi válasz. Hangosabb kopogás. Semmi válasz.
- Shon! Nyisd már ki nem hallod? - unszoltam egy újabb kopogás kíséretében. Mire végre kinyitotta az ajtót.
- Nyugi húgi. Mi a baj? Te miért vagy még itthon? - lepődött meg.
- Hát ez az. Vick nem jött, és tegnap óta nem láttam. Pedig ha jól emlékszem, akkor megbeszéltük, hogy még este átjön. Csak annyi a bökkenő, hogy a tegnap estéből semmire sem emlékszem.
- Mi van veled húgi? Tegnap délután nem is láttalak téged. Azt tudom, hogy valamikor fél 6 tájban hazakeveredtél, de utána se kép se hang. Igaz, én se voltam a toppon tegnap.
- Tényleg mi van veletek? - tettem fel a nagy kérdést.
- Hát tegnap sokat gondolkoztam. És arra jutottam, hogy ha az apja nem kedvel, akkor sem dől össze a világ és attól még együtt lehetünk - mosolyodott el.
- Na ugye! - vigyorogtam rá és vállba bokszoltam. Közben elejtettem a telefonomat. Ahogy lehajoltam érte, Shon tekintete óhatatlanul is követte a mozdulatot, majd a szája egy kicsi O betűt formált.
- Hová megy ilyen csinosan kisasszony? - húzogatta a szemöldökét.
- Éppen hozzád, hogy ugyan vigyél már be a suliba, ezért jöttem! Rémlik? - vontam fel a szemöldökömet.
- Mooost? - húzta el a száját bátyám.
- Nem.. tegnap előtt. Szerinted itt állnék, hogyha nem most kellene?
- Najó. De csak azért, mert láthatom, hogy milyen képet vágnak majd a pasik, ha így odaállítasz - kacsintott rám.
- Köszi bátyus. Akkor indulás!
- Erre tessék, hölgyem! - engedett előre, majd óvatosan lépkedtem lefelé a lépcsőn ő pedig árnyékként jött mögöttem.
Az ajtónál is előreengedett, sőt még az anyósülés ajtaját is kinyitotta nekem. Nem tudom, hogy mi üt belé ilyenkor, de olyan aranyos.

Nem tartott sokáig, és már a suli parkolójában voltunk. Valóban, ha Shon kíváncsi valamire, akkor iszonyatosan gyors. Na igen. Most a pasik arcára kíváncsi. Nem értem miért, hiszen nem én vagyok a suli gyöngyszeme vagy mi a szösz.

Nem vagyok sem a pomponcsapat kapitánya, se a focicsapat fejének a barátnője. Egy egyszerű lány vagyok csupán, aki jó társaságba keveredett. A barátai szeretik és na jó... most valószínűleg elég jól nézek ki. Igen, ez vagyok én. A mindennapokban nem hordok ilyen feltűnően csábos ruhákat, sőt. Nagyon ritka az olyan alkalom, ha én ilyen ruhát veszek fel. De úgy látszik, többször kellene ezt csinálnom, ugyanis még a bátyám is másként kezel. Érettebben.
- Hahó húgi. Megjöttünk. Na nyomás! - zavart el szinte gonosz vigyorral a képén egy szem testvérem.
- Kösz. Csak meg ne háláljam neked - húztam bosszúszomjas, sunyi mosolyra a számat.
- Óha. Mik nem lesznek itt? - nevetett fel.
- Najó szia. - köszöntem el tőle és szálltam ki az autóból.

Szerencsére mindenki ismerte a bátyám autóját, így nem tulajdonítottak nagy szerepet annak, hogy ő hozott. Arra viszont láthatóan nem számítottak, hogy nem az átlagos Leilah jön, hanem egy fulldögös Leilah, aki illegeti majd magát nekik. Najó, illegetni nem fogom magam. De én is figyelem az arcokat.

Bátyám sem hazudtolta meg magát, tényleg ott maradt, amíg el nem értem a bejáratig, de onnantól már nem láttam, hogy merre van.

Lassan sétáltam a folyosón és élveztem - igen, élveztem -, hogy ennyien megbámulnak. Még soha nem voltam ennyire a figyelem középpontjában. Jó volt, hogy egyszer engem is megbámulnak és nem csak azért, mert muszáj, vagy ilyesmi, hanem mert megakad a szemük rajtam. Ugyan nem sokszor engedtem meg magamnak, ezt az élvezetet, mert nem szerettem a középpontban lenni - akkor minden pletyka rólam keringene, és nem a suli üdvöskéiről - most mégis jólesett és még rá is tettem egy lapáttal. A tornaterem folyosóján haladtam már, amikor egy ismerős rekedtes hangot hallottam meg.

- Na nézd már! Friss husi a láthatáron! - és felvihogott.

Röhögnöm kellett rajta, a fejemet odakaptam, de ha jól láttam akkor nem ismert fel engem, vagy csak nem számított rá, hogy igenis én is lehetek ilyen. Lassítottam lépteimen, majd mikor még mindig engem bámult, egész testemmel felé fordultam.

Nem tudtam, hogy mit is kéne most csinálnom, így csak megráztam a fejem, majd tovább indultam. Lassan lépkedtem tovább és közben hegyeztem a füleimet, hátha történik valami érdekes. És történt is.

Egyre gyorsuló léptek zaja ütötte meg a fülemet, majd a semmiből hirtelen egy kart éreztem a derekamon. Na oké. Erre nem számítottam. Főleg nem Tonytól. Aha, Tony ő a suli nagy macsója. A focicsapat sztárja, aki idén végzős. Mit akar ő tőlem? Azt sem tudja ki vagyok, mert ha felismerne akkor tuti, hogy nem így kezelne.

Tony

De ahogy észrevettem, nem csak én lepődtem meg ezen a gesztuson. Minden egyes arcon meghökkenést láttam, mikor észrevettem, hogy még mindig én vagyok a reflektorfényben. A lányokat már láttam a folyosó végén, de megszólalni nem akartam. Nem amíg ez a vadbarom a derekamat szorongatja.

Igen, mert szorította. Úgy, mint mikor Vick-kel éppen hevesen csókolózunk, és még közelebb akar vonni magához, hely ugyan nincs már köztünk egy tűhegynyi se, de a közel nem elég. Úgy mint amikor Vick először megcsókolt, lágyan. Szembefordultam vele, hát nehogy már csak azért mert nem ismert fel, azt higgye, hogy új csaj vagyok, és ezt csinálhatja. Na nem.

- Jó lenne, ha levennéd rólam a kezed! - néztem fel rá haragosan.
- Ugyan cica. Nehogy már! Látom, hogy új vagy - nevetett fel vidáman - gyere oda hozzánk.
- Hát édes... Nagyon füstöltél ezzel a megállapításoddal, mert egy cseppet sem vagyok új - feleltem mosolyogva neki, majd mivel még mindig szorosan tartott két kezemet a mellkasának támasztva próbáltam ellökni magamtól.

Kíváncsiság csillant a szemében, és abban a szent pillanatban a kezei lehulltak rólam. Na nézd csak! Mekkorát koppan majd szegény szerencsétlen álla a cipőm orránál, hogyha felismer.
- Az nem lehet. Ha ide járnál tuti, hogy emlékeznék rád - adta nekem a fejét. Na persze. Én nem vagyok egy kis liba, aki ezt be is veszi.
- Hidd el, ismersz te engem - mondtam, majd a válla fölött elpillantva észrevettem, hogy szerelmem éppen most ér ide. Láttam, hogy ő is engem néz, és azt is, hogy ő - sokakkal ellentétben - megismer.

Nem kellett sokat várni és ide is ért. Szemében szenvedélyt fedeztem fel, ahogy elém lépett és állam alá csúsztatta a kezét.
- Szia Lay! - köszönt, majd megcsókolt.
Körülöttünk megfagyott a levegő. Mindenki ámulattal nézett - ezt még a csukott szemem ellenére is éreztem. Ez azért kicsit sértő. Na jó, nem. Ez nagyon sértő. Nem voltam én csúnya azelőtt se. Vagyis szerintem, ha az lettem volna, akkor nem jártam volna Vickkel.

Ahogy a csókunk véget ért, körbe pillantottam, mert szinte az egész folyosó minket nézett. Lassan levettem a napszemüveget, majd figyeltem az arcokat, ahogy megvilágosulnak. Halkan felkuncogtam és Vickkel elindultunk a csajok felé. Ők is eléggé kicsípték magukat, ami azt illeti. Miniszoknya, rövid sort, pici topp, stb. Ennyit arról, hogy nem iskolába való öltözet.

Meglepődtem, mert a tornaterem már teljes pompában ragyogott. Két hosszú asztal oldalt, a terem szélénél asztalok és székek, egy összeeszkábált kis színpad, rajta egy szék, amit nem tudtam mire vélni. Jobb oldalon pedig megint egy asztal, de erről tudtam, hogy a DJ miatt került oda. A díszítés nem volt nagy durranás, a hangsúlyt inkább a színek ellentétére fektették, mintsem a harmóniára. Még az asztalterítők színe is rettentően elütött. Ha nem tudnám, hogy Stellának hatalmas érzéke van a színekhez, azt mondanám róla, hogy egy totál analfabéta kocka rendezte volna be a helységet, de biztos vagyok benne, hogy lesz még valami plusz, amitől az egész kiegyensúlyozódik.

A tornateremben nem volt több rendeznivaló, már csak annyi dolgunk maradt, hogy Aileennal megbeszéljük a dolgokat. Oda pedig én nem kellek. Stella és Tiff simán elintézik nélkülem az egészet. Sőt szerintem ezt az egészet megcsinálhatták volna ketten is. Nem kellett volna hat emberre bízni. Minden gyorsabban ment volna, ha nem kellett volna mindig egyeztetni. Lassan ballagtunk Vickkel kéz a kézben a terem felé, amikor eszembe jutott, hogy ma még nem is láttam Kate-t. Annak tudatában, hogy a tegnap estére nem emlékszem, azt sem tudom, hogy beszéltünk-e este még valamit.

Remélem nem fogunk tanulni, mert cuccot nem hoztam. De az első órám töri, méghozzá Kate-tel. Ha minden jól megy, akkor tudok vele beszélni. Azt sem tudom, hogy a Reed-üggyel mi van. Hát már kíváncsi vagyok.

Vickkel a terem előtt búcsúztunk el, mert neki a másik épületbe kellett mennie - tesije volt. Az osztályba érve meglepődtem, a mellettem lévő helyen nem ült senki. Hol van Kate? Miért nem jött suliba? Azzal a lendülettel, amivel az osztályba léptem, hátráltam is ki onnan.

Amilyen gyorsan csak tudtam elővettem a mobilomat és tárcsáztam a barátnőmet. Először nem vette föl. Hát igen, nem is ő lenne, ha elsőre felvenné. Másodikra kinyomta. Aztán mérges lettem és újra megcsörgettem. Négy csörgés után felvette.
- Haló? - szólt bele álmos hangon.
- Kate! Mi van veled? 2 perc és kezdődik a törióra. - méltatlankodtam.
- Nem megyek suliba. Soha többet - nyögte és mintha sírt volna.
Mi baj történt? Ha Kate sír, akkor ahhoz minimum egy katasztrófa kell, de az is előfordulhat, hogy kettő.
- Mi történt? - kérdeztem rá rögtön.
- Semmi. Menj be órára. Ne késs el miattam - mondta fojtott hangon, így már biztos voltam benne, hogy sír.
- Kate. Hallod? Mi a baj? - kérdezősködtem - Kate! Kate! - szólalj már meg.
- Mindegy. Nem érdekes. Szia Lay - köszönt el és letette a telefont. Meghallgatja és együtt érez vele.Na olyan nincs, hogy nem érdekes, meg olyan sem, hogy mindegy. Ha valami miatt így kibukott, arról nekem tudnom kell. Ha tudok segítek neki. Ha törik, ha szakad, ha... Mindegy segítek neki. Szüksége van ebben a helyzetben valakire. Valakire, akire támaszkodhat, valakire aki Szüksége van egy barátra. Egy barátra, aki kitart mellette, akármibe keveredett is.

Észre sem vettem eddig, hogy már elindultam. Egyenesen a tornaöltözők fiú részlege felé mentem. Nem foglalkoztam vele, hogy mindenki megbámul, sőt azzal sem, hogy néhány fiatalabb srác olyan feltűnően stírölt, hogy feljelenthetném miatta. Nem törődtem azzal, hogy a srácok már felöltözve várták bent a tornatanár jöttét és az ajtóban tolongtak. Egyenesen mentem, megrendíthetetlenül. Az ajtóhoz érve egy ismerős személlyel találkoztam össze. Hát nem hiszem el, hogy mindig össze kell futnom vele.

- Mi az cica? Csak nem hiányoztam? - kérdezte miközben jól láthatóan a dekoltázsomat nézegette.
- Te nem - vetettem oda neki foghegyről - Hol van Vick?
- Itt vagyok! Mi a baj? - kérdezett rá azonnal.
Honnan tudja, hogy baj van? Na oké. Az igaz, hogy nem szokásom elválásunk után kb 5 perccel megkeresni őt, mert annyira hiányzott.
- Kate! - csak ennyit mondtam, mert hirtelen elhúzott onnan, egészen a terem bejáratáig.
- Lay. Nyugodj meg! A szemed! - mondta ijedten.
- El kell mennem Kate-hez - mondtam és választ sem várva indultam el Kate-hez. Nem lakott messze a sulitól, így hamar odaértem hozzá - gyalog.

Leilah napszemüvege, ruhája és cipője:

16. fejezet

Sziiasztok.
Bocsi a késésért, de csak most tudtam hozni.
Ez egy extra hosszú feji lett, legalábbis ha jól tudom ilyen hosszú fejezetet még nem kaptatok.
Ebben a részben próbáltam bonyolítani a dolgokat. Remélem azért tetszik.
Próbáltam úgy megírni, hogy beleélhetőbb legyen, nem tudom, hogy ez hogy sikerült.
ÉS ha nem túl nagy kérés, akkor szeretnék komikat kapni hozzá.
Ami annak fényében, hogy van 8 olvasóm és már meghaladtuk az 1400 látogatót nem nagy kérés.
Minél több komit kapok, annál több segítséget kapok tőletek, hogy mi jó és mi nem és így jobbak lesznek a fejik - legalábbis nagyon remélem - és hamarabb is fogok frisselni.
Jó olvasást!
Puszi, Jucii.



Veszekedés, és a furcsaság

A szobámban ültem és még mindig azon gondolkodtam, hogy vajon tényleg ez e a legjobb időpont arra, hogy én bájcsevejre menjek Hondurasba. Most lesz a bál... A bál, amiről mindig is álmodtam.. A bál ahová mindig is úgy akartam menni, mint minden más lány - szépen, gyönyörűen és a partneremmel karöltve. Végül is a bálon ott leszek, maximum nem fogok majd annyit bulizni... Ha egy kicsit hamarabb hazajövök abba senki nem fog belehalni...
Vick valószínűleg mérges lesz, amiért csak most szólok neki.. Bár én is csak most tudtam meg, szóval oka nem lenne rá.

Mindent egybevetve talán nem is baj az, hogy egy kicsit elszabadulok itthonról.. Nem mintha bajom lenne akárkivel is.. Na jó.. Van méghozzá Elenával.
Tényleg.. mi lehet most vele? És Kate-tel? Visszament hozzájuk a partra? Nem.. azt kétlem. És Reed? Mit gondolhat most? Lenne értelme felhívnom Justint vagy Dan-t?
Mire feléledtem a kérdésekkel teli filozofálásomból, már esteledett..

Gyorsan indultam az íróasztalom felé, mint minden átlagos nap, hogy bepakoljam holnapra a dolgaimat. És eszembe jutott... Basszuus.. Holnapra nem kell vinnem semmit... Ez eddig még nem is a rossz része a dolognak.. De az már annál inkább, hogy holnap fogok vizsgázni fizikából.. Jéézusom tuti, hogy megbukok. Na jó.. Nem leszek ennyire pesszimista... Mi van akkor, hogyha kihúzom azt a tételt, amit a legjobban tudok? Na jó.. ez is egy költői kérdés, ugyanis egyik tételt sem tudom..

Amilyen gyorsan csak tudtam, leszaladtam a lépcsőn egészen a táskámig, amit a kisasztalon hagytam, majd vissza a szobámba és hangosan becsaptam az ajtót. Hirtelen hatalmas csönd lett, majd csak arra lettem figyelmes, hogy kicsapódik a szobaajtóm és Shon csörtet be rajta, mintha szellemet látott volna.
- Mi az húgi? - kérdezte riadtan.
- Jaj, semmi.. Tényleg - feleltem, miközben hitetlenkedő szemébe néztem. - Csak tudod, holnap vizsgázok fizikából és semmit nem tanultam és van egy olyan érzésem, hogy ha most nekiülök akkor sem fogok tudni rá koncentrálni.
- Lay... Miért halasztasz mindent az utolsó pillanatra? - tette fel magának a költői kérdést, mert tudta, hogy választ tőlem úgyse kap rá, mivel máris nem rá figyeltem, hanem pakoltam tovább, majd matattam egy kicsit a táskámban, mire végül kibányásztam belőle azt az átkozott fizikafüzetet.
- Húgi! Figyelsz te rám? - kérdezte sokadszorra Shon - Hallod?
- Mit hallok?- kérdeztem tőle zavartan - Tudod mit? Hagyjuk... Tanulnom kell... Jó lenne, ha hagynál is, mert ha megbukok, akkor az a te hibád lesz - fenyegettem meg.
- Miért lenne az én hibám? Hallod te egyáltalán magadat? Vagy esetleg engem? Éppen most tanácsoltam neked valamit.. Erre te meg elküldesz... NA jó.. Tudod mit? Tanulj ahogyan akarsz.. Én csak jót akartam - fejezte be majd kiment a szobámból és az előbbihez hasonlóan csapódott az ajtóm.

Te jó ég.. Mit csinálok én? Hogy lehetek ennyire hülye? A bátyám... az egyetlen bátyám, aki mindennél és mindenkinél jobban szeret engem, aki bármit megtenne értem és akinek szinte minden titkomat elmondhatom éppen most sétált ki innen úgy, ahogyan még sohasem láttam.. Mérges volt.. Az nem kifejezés.. És rám.. Rám? ÓÓh.. A csudába.. Én ma mindent elrontok.
Amilyen gyorsan csak tudtam indultam ki a szobámból és siettem végig a kis folyosón. Nem vártam, hogy a szobaajtaja nyitva legyen, és nem is kellett csalódnom.. Be volt csukva.. Megpróbáltam benyitni hozzá, mind hiába.. Bezárta. Halk kopogással próbálkoztam. Hosszú szünet következett és semmi választ nem kaptam. Következő próbálkozásom egy kicsit hangosabb kopogás volt, és utána csak vártam, hogy a bátyám kiszól, de ehelyett csak egy hangos csattanás hangzott bentről.
- Shon.. Engedj be.. Beszéljük meg, kérlek. - mondtam egy kicsit felemelt hangon, hogy testvérem az ajtó túloldaláról is jól hallja.

Választ várva álldogáltam az ajtó előtt és bámultam a sötét ajtóburkolatot. Bentről megint egy puffanás hallatszott. Na jó.. kezdek megijedni a saját bátyámtól..
- Shon! Engedj be! - kezdtem tényleg bepánikolni.. Ő nem szokott ilyen lenni.. Soha nem jött ki még a sodrából, főleg akkor nem ha rólam volt szó. Mindig türelmes, megértő és segítőkész testvér volt.. Eddig ilyet sohasem csinált..
- Menj el..- kiabált ki a szobájából.
- Nem! Shon beszélni szeretnék veled. Tényleg.. Fontos...
- Miért nem hagysz te is? Miért kell állandón fájdalmat éreznem? - kérdezte és megint hangosat csattant valami.
- Engedj már be! - kiabáltam most már én is.
Nem jött válasz, csak kinyílt az ajtó, bátyám keze még a kilincsen volt és mögötte megpillantottam a hifiberendezést - vagyis ami maradt belőle.
- Mi történt? - kérdeztem félve tőle.
- Miért érdekel? Amúgy is mi közöd hozzá? Foglalkozol te velem egyáltalán? - mordult rám.
- Miért ne foglalkoznék veled? Jaj, Shon én úgy sajnálom az előbbit. Nem te vagy a hibás. Csak tudod nagy rajtam a nyomás.
- És rajtam kell levezetni? - kérdezte még mindig indulatos és sértődött hangon.
- Nem, ne haragudj én tényleg sajnálom - mentem oda hozzá és öleltem át.

Nem tudta, hogy hirtelen mit mondjon vagy tegyen. Lassan a derekamra tette a kezét és ő is átölelt - amolyan szoros, tesós öleléssel.
- Tudom. Te se haragudj rám hugi. Csak hát vannak zűrök mostanában...
- Csak nem tudomást szereztél Ernesto-ról? - kérdeztem meglepetten. Azt hittem anyu nem fogja neki elmondani.. Legalábbis még.. Majd csak az indulás napján..
- De igen - felelte kurtán. Na oké, ha most így ki van akadva, akkor még, hogy ki lesz, mikor megtudja, hogy én is megyek anyu után.
- Shon... Hát izé.. Tudod nem kellene ezen felhúznod magad. Anyu felnőtt nő.. Apuval elváltak. Apunak van újra barátnője, éli az életét.. Miért ne tehetné ezt anyu is? - próbáltam védeni.
- Nem az a bajom, hogy anyu talált valakit... Hanem az, hogy nem szólt róla. Tudod te, hogy hol volt amikor állítólag Nancy-hez ment? Hát nem nála az biztos. Fogadni mernék, hogy akkor is a pasijánál volt.
- És ha igen?
- Mi az.. Csak nem véded?? De hát hazudott nekünk - kelt ki magából.
- Csak védeni próbált minket.
- Ugyan mitől? Attól, hogy majd nem fogunk kijönni vele? Mintha ez kérdés lenne.. Amit ő eldönt annak úgy kell lennie.
- Shon... Neked tuti, hogy nem ez a bajod.. Ha csupán anyuról lenne szó, akkor nem lennél ilyen. Ismerlek. A bátyám vagy. Azért ennyire nem kellene engem palimadárnak nézned..
- Nem nézlek.. vagyis... Na.. Jól van igazad van - sóhajtott egy nagyot és ment az ágyához, hogy le tudjon ülni a szélére. Követtem a példáját, mert tudtam, hogy el fogja mondani. Ha nem magától, akkor is... Kiszedem belőle..
- Na elmeséled? - kérdeztem.
- Nemfontos.
Aha.. Na persze. Nem az... Természetesen. Na jó.. jön a következő módszer.
- A csajról van szó? - kezdtem puhatolózni, bár ez egy egyértelmű kérdés volt. Shon is tudta ezt, mert csak mindentmondó pillantást vetett rám, majd könyökét a térdére támasztotta és az arcát tenyerébe rejtette.
- Szóval igen. Oké. Mi történt?
- Szóval Natalie elvisz magukhoz.. Be akar mutatni a szüleinek.
- És te ezért tetted tönkre a hifidet? - vontam fel a szemöldökömet.
- Igen. Ideges vagyok. Az apja eddig minden srácot elüldözött mellőle. A legutóbbit eléggé brutális módon. De ha rájön, hogy nekem tényleg komoly szándékaim vannak, akkor nem tudom, hogyan reagál majd.
- Ne aggódj emiatt. Minden apa félti a pici lányát. Te is fogod. Hidd el. Vagy gondolj csak bele. Te engem is féltesz, pedig nem vagy az apám.
- Az más. Te a húgom vagy.
- Nyugodj meg. Nem lesz semmi baj. Megkedvel az apja és kész. Ha nem akkor lesz egy ördögi apósod - próbáltam viccet csinálni belőle.

És igen!!! Sikerült elnevette magát. Probléma megoldva. És ennyi.
Gyorsan megöleltem a bátyámat, majd sietve indultam vissza a szobámba, ahol döbbenten vettem tudomásul, hogy már 9 óra is elmúlt. Esélyem sincs megtanulni a fizikát. Azt pedig még mindig nem tudom, hogy mi lett az Elena-ügy végkifejlettje.

Lassan a táskámban kezdtem kotorászni megint, míg végül is a kezembe kaparintottam a telefonomat. Gyorsan tárcsáztam Kate-t majd türelmetlenül dobolni kezdtem az íróasztalon.
Kicsöng, kicsöng, kicsöng... Hangposta. És újra. Nem lehet igaz.. Nem csinálhatja ezt.. Most honnan fogom megtudni mi lett.. És akkor eszembe jutott.. Justin. Senki más nem tudhatja jobban, mint Justin. Gyorsan tárcsáztam is és szerencsémre ő fel is vette, bár hangja nem volt túl vidám, amit meg tudtam érteni.
-Halló! -szólt bele a telefonba.
- Justin! Szia! Lay vagyok. Nem tudod mi van Kate-tel? Nem veszi fel a mobilját. Aggódom. Nem is kicsit.
- Sajnálom nem. A tengerpart óta nem is láttam.
- Köszi. És mi lett? Mi van most veletek? - kérdeztem rá félénken.
- Mi lenne? Ennyi volt. Végre ráébredtem, hogy milyen is valójában Elena. Nem törődik ő senkivel és semmivel. Átgázol az érzéseken.
- Én annyira sajnálom, hogy így kellett megtudnod.
- Még mindig inkább így, mintha egyáltalán meg se tudtam volna.
- Igazad van. Köszönöm. Jóéjt. És ne szomorkodj.
- Köszönöm húgi. Szép álmokat - felelte és letette a telefont.

Tehát Justin és Elena szakítottak. Akkor holnapra az egész suli tudni fogja és Reed is elküldi majd a francba azt a kis szemetet. Reed nem lesz oda érte már az tuti. És itt jön a képbe drága kicsi barátnőm Kate.. Kate majd szépen beveti minden csáberejét és elcsábítja a hőn áhított srácot. Végre mindenki happy lesz és már csak annyi dolgom lesz, hogy elmondom Vick-nek, hogy elutazok egy időre.

Remélem nem lesz kiakadva. Legalábbis nem nagyon. Tudom, hogy ez az egész nagyon rosszkor jött meg minden, de akkor is. Megígértem. Ő sem hal bele pár napba.
Ha már anyu megtette értem, hogy nem üldözte el Vick-et, akkor én is megpróbálom megkedvelni az ő választottját. Ki tudja? Lehet, hogy aranyos kis családja van. Vagyis.. miket beszélek? Tuti, hogy az van.

Lassan kezdtem úgy érezni, hogy leragadnak a szemeim, mert hát a mai napon volt pár esemény, azt meg kell hagyni. Gyorsan átvettem a pizsamámat és indultam is az ágyba, mert hát holnap vizsga. És van egy olyan sejtésem, hogy nem lesz zökkenőmentes.




Reggel a telefonom csörgésére keltem. Mire érte nyúltam elhallgatott és ahogy a kijelzőre pillantottam megláttam a 8 nem fogadott hívást. Te jó ég. Anyu nincs itthon, Shon szerintem.. úhh.. nem tudom, hogy hol van, de Vick valószínűleg már kint vár és nem tud bejönni.

Amilyen gyorsan csak tudtam felvettem a kisköntösömet és szaladtam is le ajtót nyitni. Igazam volt. Az ajtóban Vick állt, öltönyben. Öltönyben??
ÓÓ istenem. Nem lehet. Tényleg vizsga, vagyis alkalmi öltözet. Na jó.. Valószínűleg elkésünk - nyugtáztam.
- Szia Kicsim. Ne várj meg. El fogunk késni. Menj csak be.. Te a névsor elején vagy. Én beérek majd, ne aggódj. Na nyomás - hadartam el egy szuszra.
- Szia Lay. Látom időzavarban szenvedsz - mondta, majd sürgetően és hevesen megcsókolt. Csak akkor reagált másként, mikor kezdtem eltolni magamtól. - Ne félj nem késünk el. Még csak negyed nyolc van. Van elég időd elkészülni, úgyhogy nyomás fölfelé, mert ahogy látom rád férne egy reggeli zuhany. És nem ártana felöltöznöd sem. Igaz engem nem zavarna, de a többieknek valószínűleg felkeltené az érdeklődésüket, ha ennyire kivillan a combod a köntös alól - mondta és végigsimított rajta.
- Na oké - egyeztem bele. Megfogtam a kezét és felmentünk a szobámba. - Te itt maradsz és nem tudom. Foglald le magad valamivel. Én mindjárt jövök - mondtam és a fürdő felé vettem az irányt.

Nem szórakoztam a hidratáló sóval és ilyenekkel, hanem csak gyorsan megmostam a hajamat és élveztem pár percig a forró vizet, mielőtt lemostam volna magamról a tusfürdőt és elzártam volna a vizet.
Egy szál törölközőben indultam vissza a szobámba, a hajamból pedig csöpögött a víz.
- Vick! Hol vagy? - tettem fel a kérdést a nagy semminek, mert a szobámba lépve senkit sem láttam.
- Mögötted Kincsem. - felelte és magához húzott. Nem csókolt meg és én sem kezdeményeztem. Egyszerűen szorosan átölelt, ami ebben a pillanatban többet jelentett minden csóknál vagy szónál. Jól esett a közelsége és hogy tudtam róla, ő engem szeret. Nem mást. Nem Elenát, aki tönkretett egy életet és nem a suli üdvöskéit. Ő engem szeret. Azért aki vagyok.

- öö. Azt hiszem indulni kéne. Már nem azért, de negyed órája így állunk szivem. - törte meg a csendet Vick.
- Tényleg! Még fel sem öltöztem. - kaptam a fejemhez a kezemet.

A hajam már majdnem megszáradt, így arra csak rászárítottam egy kicsit a hajszárítóval és már vettem is fel a szoknyámat, ami alig ért combközépig és hozzá egy fehér ujjatlan inget.

A sminkre már nem sok időm volt, így csak lealapoztam egy kicsit az arcomat majd egy kis szájfényt tettem fel végül szempillaspirál, hogy azért mutasson valahogy. Indultam is Vick felé, az íróasztalról felkaptam a füzetemet, - biztos ami biztos alapon - én már mentünk is lefelé a lépcsőn. Az előszobában még felvettem a magassarkúmat és már indultunk is.

Még időben érkeztünk meg, mert pont akkor hívták be Vicket, mivel ő nyitotta a vizsgát. Ilyenkor áldottam a nevemet, amiért nem a névsor elején van, bár lehet, hogy jobb előbb túlesni rajta. Az emberek kezdtek elfogyni előlem, én pedig szorgalmasan olvasgattam a tételeket, hogy mentsem a menthetőt. Már ha lehet még menteni akármit is.

Végül az utolsó ember is eltűnt előlem, így már csak én ültem az ajtó előtt. Vagyis mögöttem még voltak emberek, de én következtem.

A nyitott füzetet letettem a székemre és indultam a terembe, olyan lassúsággal, mintha csak az akasztásomra igyekeznék.

A teremben a tanárok egymás mellett foglaltak helyet, jobb oldalon a fizikatanárom, középen az igazgató, bal oldalon pedig egy nekem eddig ismeretlen személy ült - valószínűleg a vizsgabiztos.
Nem mintha a két pedagógus közül bármelyik annyira szeretett volna, hogy csaljon, de azért biztosra mentek.
Lassan mentem közelebb hozzájuk, majd leültem velük szemben a középre tett székre. Ekkor az igazgató felkért, hogy menjek oda és húzzak egy kártyát a tételek számával. Mire remegő kezekkel a lapok felé nyúltam. Középről húztam, nem tudom miért, de megérzés volt, hogy ott könnyű tétel lesz.

És ezt a pechet. Kihúztam azt a tételt, amit az előbb olvastam volna el kint. Pont ennél hagytam nyitva a füzetet. Ilyen nincs - kezdtem bepánikolni, hogy még be se jöttem, de máris kész lennék? Nem! Ha kell akkor itt leszek még 20 percet vagy 1 órát de nem fogok megbukni fizikából. Nem!

Najó. Jó vagy Lay. Menni fog. Csak optimistán. Mit is tanultunk róla? Gyerünk már! Gondolkozz! Nem.. ez nem fog menni. Fel kell adnom! Megbuktam és kész! Ennyit erről!

Ekkor olyan dolog történt, amire soha életemben nem számítottam. Féltem tőle, hogy ez valaha akár be is következhet, ennek ellenére most én voltam a legboldogabb a világon, hogy pont velem és pont most történt ez. Egy ismerős hang szólt hozzám a fejemben, - mintha olvasna a gondolataimban - és mondta a választ a feltett kérdésre, amit én nem is hallottam, csak a kíváncsi szempárokat láttam.

"Hidrosztatika, gyerünk mondd már ki! Nem hallod? A válasz a hidrosztatika!"

HA már eddig eljutottál igazán írhatsz pár sort, vagy pár szót. Köszi.