Díj :)

Nagyon-nagyon-nagyon, és még annál is jobban köszönöm a díjat Diosnak :)

Szabályok a díjjal kapcsolatban: add tovább 5 blogger írónak, és értesítsd is őket, valamint árulj el 5 titkot magaddal kapcsolatban!

Öt "titok" rólam (persze csak akkor, ha ezek nevezhetők titoknak):

1. Hát nem is tudom.. Nyílt titoknak számít már, hogy kipróbálom magam a forgatókönyvírás terén is, majd meglátjuk mekkora sikerrel :)

2. Rengeteget olvasok, kedvenc könyvem nincs, mivel általában ezek az olvasmányok blogok :)

3. Anyuval mindig megbeszélem az aktuális fejezet tartalmát, néha ad pár jó ötletet is hozzá :)

4. Nagyon határozott ember vagyok, rettenetesen nagy hangom van és általában ki is engedem (tehát jó hangos vagyok xD)

5. Általában órák alatt egy gyönyörű rózsaszín felhőn lebegek, és tervezem a napom további részét, a nyarat, vagy éppen az aktuális forgatókönyvi jelenetet :)

5 írótársamnak adom tovább, persze rengeteg olyan blog van, amit szívesen olvasok :)

Bri, Maiza, =)GoOofy(=, Szoffy, Natalie

Persze ezeken kívül is rengeteg jó történetet tudnék mondani :) 

Puszi, Jucii :)

 

egy pici infó.

Sziasztok. 

Ne haragudjatok rám, amiért most ezt bejelentem, de a blogot egy picit szüneteltetem. Nem is.. Ez nem jó szó. Mivel minden nap feljövök, de az íráshoz valahogy nem jön ihlet. Tehát ezentúl is megtaláltok, de fejit nem tudom mikor hozok.

Jövő hónap végén 5 tantárgyból vizsgát kell tennem. Tudom, hogy ez nem jó kifogás, sőt, egyáltalán nem kifogás, de úgy érzem korrektnek, ha ezt ti is tudjátok. Nem tudom, hogy mikor lesz új fejezet, de egy picit rosszul érintett, hogy a 4 komi 2 nap alatt megvolt, a 6 viszont lassan 3 hete sincs meg. Szóval ez azért furi. 

Persze, köszönöm azoknak, akik folyamatosan olvasnak, még ha nem is írnak véleményt. Nagyon örülök neki, hogy a statisztikám javuló tendenciát mutat. És örömmel vettem észre, hogy már 16 rendszeres olvasóm van :)

Ez nagyon-nagyon boldoggá tett. Persze, annak még jobban örülnék, hogyha mindenkitől kapnék véleményt, de én sem vagyok telhetetlen :)

Remélem megértetek, és nem pártoltok el tőlem.

Nagyon szeretem minden olvasómat :) 

Puszillak titeket :)

Jucii.

Felhívás! :)

Sziiasztok. :)

Mivel sokan vagytok, akik erre tévednek, ezért ide is írok :)

Nemrégiben egy csajszi írt a chatembe.. Figyelmetekbe ajánlom.. :)

"Azon gondolkoztam, hogy rengetegen vagyunk itt Magyarországon is VampireDiaries fanok, akkor miért ne készíthetnénk el a saját kis amatőr vámpírnaplók sorozatunkat mi magunk, egy nyaralás kivitelekor!? :) A fanok jobban megismerik egymást, ráadásul még kedvenceik bőrébe is bújhatnak! :)"

Szerintem az egész nagyon jó ötlet, sőt!! Ezúton szeretnék megkérni mindenkit, hogy akit érdekel, az ne habozzon, jelentkezzen!! :)

Bővebb információk: AnotherVampireStory

Statisztának is sok embert várunk :)

Pussszi, Jucii.

24. fejezet

 Sziiasztok!

Először is.. Köszönöm a 14 rendszeres olvasót és a 3000 látogatót :)

Tudom, hogy megint késtem meg minden, de végre itt van az új rész..

Mivel a 4 komi már 2 nap alatt összejött, ezért most komihatárt emelem 6-ra.

Bocsi, de tényleg nem tudok olyan iramban frisset hozni.

Most viszont itt az új rész és várom hozzá a komikat :)

És figyelem!! 

Bal oldalt van egy szavazás!! Kérek szépen mindenkit aki itt jár, hogy szavazzon.

Jó olvasást! :)

Puszi, Jucii.

 Beszélgetés... Vagy mégsem?

- Ki vagyok én? - néztem rá kérdőn, hiszen ő nem tudhatja a nevemet, annak ellenére sem, hogy én tisztában vagyok az övével.

Sokáig csak nézett engem, ezután a felszólalás után. Nem lehetett olvasni az arcáról, mert azonnal rendezte a vonásait. Azonban az előbb mintha, félelem és meglepettség suhant volna át az arcán. A meglepettséget még értem, de a félelmet nem tudtam hová sorolni. Olyan nem lehet, hogy pont tőlem félne. Ugyan még ilyet...

Közben annyit vettem észre, hogy Pablo kezd bepipulni, amit pedig végképp nem értettem, hogy miért. Hiszen semmi rosszat nem csináltam sem én, sem Carol. Na jó.. Ő leöntött engem, de ezen kívül semmi sem történt.

Az egyik pillanatban még Carol arckifejezését láttam magam előtt, a következőben pedig elmosódott előttem a világ, majd Pablo hátától nem láttam többé Carolt.

- Te tudtad! - kiáltotta az immár vele szemben álló Pablonak a lány - Egész végig tudtad!! Igaz?

Megrémített ez a hangszín. Mintha egy őrjöngéshez közeli állapotba került volna. Nem mintha el tudtam volna képzelni mást róla az aranyos bemutatkozása után, de azért nem gondoltam volna, hogy kapásból hisztirohamot kap.

- Nem! Csak sejtettem - felelte halkan Pablo, talán azt akarta, hogy én ne halljam meg, viszont akkor csalódnia kell, mert a hallásom rég nem volt már ilyen jó, mint most - De most már biztos. Már nem kell találgatnom - suttogta még mindig - És tévedsz, ha azt hiszed, hogy kettesben hagyom veled - szűrte a fogain keresztül.

Eddig észre sem vettem, hogy még mindig ideges, de ez után a megnyilvánulása után, azt sem tartottam kizártnak, hogy itt helyben neki megy a védtelen lánynak. Persze alapjában véve nem agresszív, de egyszerűen nem tudtam hová tenni ezt az egész dolgot.

- Azt hadd döntse el Ő, ha lehet! Neked ehhez semmi közöd nincs! - vetette oda Carol a még mindig előttem tornyosuló Pablonak, majd egy gyors és határozott, mégis kecses mozdulattal kikerülte őt. Pablo sem volt rest, egyszerre mozdult a lánnyal, így még mindig közöttünk állt, ezzel takarva előlem a kilátást.

- Semmiről sem tud és nem hiszem, hogy ez lenne a megfelelő hely és időpont a dolgok tisztázására. Sőt, mint már korábban is mondtam, nem kellene tisztáznunk semmit sem. Csak hagyjál minket békén. Ne gyere a közelünkbe, ne üzengess Laynak és semmi hasonló dolog ne legyen - emelte fel a hangját Pablo, majd egy hirtelen lépést tett Carol felé.

- Még fenyegetsz? Te? Fenyegetni mersz engem? - nevetett fel gonoszan a lány - Talán nem ismersz kellőképpen ahhoz, hogy még csak meg se forduljon ilyesmi a fejedben? - lépett ő is előre egyet, ezzel jelezve, hogy egy cseppet sem fog meghátrálni Pablo elől.

- A múlt elmúlt. A jelennek élek! - suttogta vigyorogva Pablo, mintha ezzel egy hatalmas sértést mondott volna ki.

- Ne becsülj alá! - kiabálta Carol, tehát jól értettem és valóban egy célzást kapott valamire, amit én nem érthettem - Nem szeretném újra megtenni a egyik volt tettemet sem, de ha rá kényszerítesz, akkor megteszem - mondta fennhangon a lány, majd ismét felém lépett egyet. Pablo azonban még mindig közöttünk állt.

- Nem fogod Őt bántani! - lépett egyet közelebb hozzám, így teljesen a hátának nyomódtam. A helyzet viszont eléggé nevetségesen nézhetett ki, ugyanis az, hogy Pablo egy nála sokkal gyengébb elől hátrál meg, nem éppen a bátorságra utal. De könyörgöm egy lány... Egy nő... Ha a tényt vesszük, hogy Pablo ezt a lányt kétszer is kitenné, akkor sem változtat semmin, hiszen meghátrált előle.

- Beszélhetnék vele? - kérdezte bájosan Carol, majd Pablo válla felett próbált átkukucskálni, kevés sikerrel.

- Nem! - vágta rá azonnal Pablo és oldalazva a kijárat felé kezdett tolni engem, közben ügyelve arra, hogy egy pillanatra se mozduljak el mögüle.

- A kérdés csak udvariasság volt! - súgta oda halkan, minden szót jól érthetően artikulálva. Tudta jól, hogy ezzel csak Pablo idegeivel játszik és szemlátomást élvezte ennek minden egyes másodpercét.

Pablo már tényleg kezdte elveszíteni a türelmét, én viszont ekkor, mint egy kis jótétlélek, minden előzmény nélkül kiléptem a háta mögül és Carollal vettem fel a szemkontaktust.

Abban a minutumban, mikor Pablonak végre leesett, hogy már nem vagyok a biztonságot rejtő zugban a háta mögött, kezdett volna visszatuszkolni oda. Nem kis meglepetésemre egy reflexszerű mozdulattal kitéptem a csuklómat az erős szorításából, amin magam is meglepődtem. Mikor lettem én ilyen erős? Hiszen ha Pablonál erősebb vagyok, akkor lényegében a teremben mindenkinél. Ha Pablo nem tud visszatartani, akkor ki az akinek ez sikerülne?

A kérdésekre viszont magam is tudtam a választ. A szívem mélyén, a legeslegmélyén tudtam. Csak egy valaki van, aki vissza tudna most tartani engem, de Ő nincs itt. Őt most látni sem bírnám, ha itt lenne, akkor sem. Ha itt lenne, valószínűleg Ő is minden áron azon lenne, hogy védjen úgy, ahogyan most Pablo teszi helyette.

- Majd én eldöntöm, hogy akarok e beszélni Carollal vagy sem! - emeltem fel a hangomat és néztem haragosan Pablora, aki meglepetten konstatálta, hogy ellentmondtam az összes eddigi szavának.

- Nem hiszem, hogy éppen most van itt az ideje a vitának! - válaszolta rám sem nézve Pablo.

- Én pedig azt hiszem, hogy ebbe nincs beleszólásod! - vágtam rá és már indultam is ki az ajtón, Carol pedig követett.

Miután kiértünk az épületből, nem álltam meg. Egyenesen mentem végig a járdán, ami az épület előtt volt, egészen egy kisebb térig. A földet nagy macskakövek borították, aminek persze sem én sem a cipőim nem örültünk túlságosan. Szinte láttam magam előtt Pablo őrjöngését is. Nem is tudom, miért jöttem ki.... De úgy érzem, beszélnem kell Carollal.

- Szóval? Ha lehet fogd rövidre, mert Pablo így is pipa - vetettem oda neki közönyösen.

- Tudod te, hogy mi történik veled? - kérdezte - Úgy értem igazából...

- Miről beszélsz? Nem történik velem semmi... Te drogozol? - kérdeztem rá óvatosan.

- Jaj, ne játszd a hülyét.. Tudod, hogy miről van szó.. - válaszolt indulatosan. Egy lépést tett felém hirtelen, majd mintha egy falba ütközött volna, hirtelen megállt és visszahátrált. Egy újabb dolog, amit nem értettem. Néhány percig álltunk egymással szemben, pár lépés távolságra egymástól, de a sötétben én így is tisztán láttam minden rezdülését és minden mozdulatát.

Hirtelen lépteket hallottam magam mögül.. Nem is egyet, hanem többet. Hátra fordultam, hogy tudatosítsam magamban "barát" vagy "ellenség" közeledik-e. Megnyugtató volt látnom, hogy Pablo lépkedett magabiztosan és immáron egy csepp harag és indulat nélkül felénk. De nem volt egyedül.. A srácok is mind felhagytak a tánccal, és mögötte kullogtak, mint valami díszkíséret.

Pablo közvetlenül mellettem állt meg, a srácok egy kicsit hátrébb, de úgy, hogy minden egyes szót tisztán halljanak. Nyilván őket is érdekelte a dolog, ez volt az egyik ok. A másik az, hogy én keveredtem bele ebbe az egészbe, amiről azt sem tudom, hogy mi. Harmadik okot pedig egyenlőre nem találtam.

- Carol! Akarsz még valamit?? - kérdeztem tőle a lehető legellenségesebb hangon.

- Ami azt illeti úgy, hogy itt van a kis rohamosztag nem fogok beszélni veled egy szót sem! - csattant fel.

- Akkor részemről ennyi volt - feleltem és hátat fordítottam neki, majd mint aki jól végezte dolgát, indultam is az autók felé. Pablo a kezét végig a derekamon nyugtatta, most pedig szorosan kezébe zárta az enyémet. Hihetetlen erősen szorította az ujjaimat, ennek ellenére én egy csepp fájdalmat sem éreztem.

Az autóhoz érve  hátra pillantottam, vissza a kis térre, ahol Carol még mindig ott állt, de most már nem egyedül volt. Mellette, egy magas sötét alakot pillantotta meg, ahogy tekintetével az enyémet fürkészi. Nem volt több időm megfigyelni az arcot, mert Pablo egy óvatos rándítással tudatosította bennem, hogy ideje lenne beszállnom az autóba.

A hazafelé út csendesnek ígérkezett. Legalábbis azt hittem... Nagyot tévedtem, de még mekkorát... Alig, hogy elindultunk Pabloból kitört a vadállat. A gázt tövig nyomta a tiltakozásom ellenére is és üvöltözni kezdett. Nem igazán figyeltem rá, nem volt célom az, hogy összevesszek vele. Halkan meghúztam magam az anyósülésen és vártam, hogy csillapodjon némiképp a dühkitörése. Várhattam volna ítéletidőig is erre, hiszen minél jobban akartam, a csendes hangnemet, annál hangosabban és érhetetlenebben ordított. Mintha csak egy fatális hibát követtem volna el, vagy hasonlók. Nem értettem ezt az egész helyzetet. Először Carol, aztán Pablo, aztán megint Carol... Mi van itt az emberekkel?? Mind megzakkantak? Vagy csak én vagyok túl más? Nem tartozom ide?

Ez vicces.. Még hogy nem tartozom ide.. Eddig sem tartoztam ide.. Soha nem is fogok ide tartozni.. Ha annyira ide szeretnék tartozni, akkor már rég Carollal ülnék bent valahol és faggatnám őt a legújabb helyi pletykákról. Vele lennék és nem érdekelne egy kicsit sem mások, főleg nem Pablo véleménye.

Ahogy viszont a helyzet most áll, nagyon is érdekel mások és Pablo véleménye is, hiszen nem lehetek annyira hálátlan, hogy ügyet sem vetek rájuk. Azonban nem tagadom, nagyon szívesen végig hallgattam volna Carol mondandóját, már csak azért is, hátha rájövök,hogy mi a fenére akart kilyukadni. Az nem lehet, hogy tudja azt amit rajtam kívül csak néhányan még... Nem lehet, hogy tudja a kis titkomat, amiről soha senkinek nem szeretnék beszélni. Nem tudom, hogy annak mi lenne a következménye, de hogy nem jó dolog az is biztos...

Néhány perccel később - Pablo vezetési stílusának köszönhetően - megérkeztünk a házhoz. Nekem sem kellett kétszer mondani, már szálltam is ki az autóból. Pablo méltatlankodását figyelmen kívül hagytam és azonnal indultam is fel a szobámba. Nem akarok vele összeveszni, inkább hagyom az egészet addig, amíg egy kicsit lenyugszik. Mondjuk holnap délelőttig.

A folyosó sötét volt, de a halvány holdfényben ki lehetett venni a formákat és simán lehetett tájékozódni a hatalmas házban. Nem tellett sok időbe és már az emeleti szobák mellett sétáltam el halkan. Mielőtt elhaladtam volna anyu és Ernesto szobája előtt, jól megfontolt szándékkal levettem a magassarkúmat. Más sem hiányozna, mint hogy anyu is felébredjen.

Az ajtómhoz érve nagy megkönnyebbüléssel nyomtam le a kilincset, tudva hogy ott bent vár rám a megérdemelt pihenés, amit akárhogy is nézek valóban kellemes lesz és délnél hamarabb fel nem kelek. A szobába lépve tejes, de megnyugtató sötétség fogadott. Az ágyam szinte hívogatott, de tudtam jól, ha most ledőlök, akkor egész éjjel - már ami még az éjjelből hátra van - és délelőtt ebben  az eléggé ragacsos ruhában maradok. Nem akartam ugyan, de muszáj volt elmennem a fürdőig, majd lámát kapcsolni. A kellemetlen fény erőteljesen hatotta át a szobát,én pedig néhány másodpercig sűrűn pislogtam, és még a könnyeim is kicsordultak. Nemhiába.. Elég éles az átmenet a fény és a sötét között.. Szinte megszokhatatlan. 

Ahogy a szemeim hozzá szoktak a fényárban úszó szoba látványához, indultam is el a zuhany felé. A kezemben lévő cipőimet hanyagul a földre dobtam és megnyitottam a vizet.

Már alig vártam, hogy alá állhassak... Vagyis inkább azt, hogy utána lefeküdhessek aludni. Rég voltam már ennyire kipurcanva, nem is csoda, hiszen régen edzettem annyit mint ma. Amíg a víz folyt, addig én lehámoztam magamról a miniruhát és azt is a cipő mellé dobtam. Nem foglalkoztam azzal, hogy szépen, rendesen összehajtsam.. 

A zuhany alatt kezdtem egy kicsit oldódni, és így már nyugodtan végig tudtam gondolni a mai napot, ami elég eseménydús volt. Nem számítottam ilyen dolgokra, és nagyon remélem, hogy a kis kiruccanásom nem csak ebből fog állni, mert előbb-utóbb ki fogok készülni. A testem is ugyanúgy, elévezte a forró vizet, mint a szellemem. Nem igazán törődtem semmivel, csak hagytam a vízsugárnak, hogy tegye a dolgát és lazítson el. Néhány perccel később - de az is lehet, hogy már félórát is eltöltöttem a zuhanyzóban - kiléptem a hideg kőre, amitől az immár felforrósodott bőrömet kirázta a hideg. A törölközőt magam köré csavarva próbáltam megnézni magamat a tükörben - aminek a párásságát egyetlen jól irányzott kézmozdulattal el is tüntettem - és láttam, hogy a külsőmön semmi változás nincs a reggeli tükörképemhez képest. Igaz, a hajam vizes és a szemeim sem csillognak már, mivel túl fáradt vagyok, de azon kívül semmi változás nincs.

A törölközőt magamon hagyva kerestem a pizsimet, de naná, hogy nem találtam meg. Egyetlen dolgot hagytam kint... Pont azt... Nem volt mit tenni, pedig utálok egy szál semmiben mászkálni, de hát ez van. 

A fürdőből kilépve meglepetten vettem észre, hogy ég a villany a szobámban is, viszont arra tisztán emlékszek, hogy nem én kapcsoltam fel. Meg is találtam a kis garázdálkodót.. Pablo ült az párkányon, kezében egy könyvvel, amit nem olvasott, csak bámult ki az ablakon.

Halkan megmosolyogtam a jelenetet, majd a vonásaimat rendezve megköszörültem a torkomat.

A hangra azonnal felém kapta a fejét, majd fel is pattant azon nyomban ültéből. Óvatosan felém vette az irányt, majd néhány lépésre tőlem megállt. Jól láthatóan nem mért végig a tekintetével, csak az arcomra fókuszált, amibe még mindig bele lógtak a vizes tincseim. 

Mosolygott egyet, majd szólásra nyitotta a száját, de hang nem jött ki rajta.

- Lay... Én nagyon.. - kezdett bele, de félbeszakítottam.

- Nem ér rá holnapig? Itt fogok kipurcanni.. - ásítottam egy nagyon és egy kicsit rá is játszottam a dologra, miközben a törölközőt szorosabban fogtam magam körül. Láthatóan egy cseppet sem zavarta vagy hozta zavarba Pablot ez a helyzet. Engem viszont annál inkább.

- Én csak... - kezdett bele megint, de ismét belé fojtottam a szót.

- Bármi is az, ráér holnapig! - vetettem oda, majd megpróbáltam őt finoman az ajtó felé terelni. Ahogy mellé értem már éreztem, hogy nem teljesen van magánál - bűzlött a piától. Karon fogtam és egészen az ajtóig húztam, majd rá is akartam csukni, de megállított. Óvatosan visszafordult, és még egyszer mosolyt küldött felém.

- Aludj jól! - köszönt el, a tőle telhető legaranyosabb módon.

- Te is! - válaszoltam neki már félálomban.

Miután az ajtót magamra zártam - megvédve magamat egy újabb esetleges nemkívánatos személytől - felvettem a topp-sort együttesemet és már feküdtem is le aludni.

Nem kellett sokáig várnom, hamar elaludtam. Viszont olyat álmodtam, amit nem szívesen élnék át valójában. Sőt, senkinek sem kívánom, hogy ezt átélje.

:)

Sziiasztok édeskééim :)

Jupííí van 14 rendszeres olvasóóm :) nagyon köszii *-*

Tudom, tudom.. Hozhatnám már a fejit.. Hát az a szomorú hírem van, hogy még nem lettem kész vele, de már alakulóban van...  

VISZONT!!

Bal oldalt találtok egy szavazást.. ÉS! annak figyelembe vétele után tudom csak alakítani tovább a szálakat..

Úgyhogy megkérek szépen minden egyes blogra tévedő embert, hogy szavazzon. 

Amíg ez nem történik meg addig próbálok egy semleges fejezetet írni, ami nem jelenti azt, hogy nem lesz benne dráma meg ilyesmi, mert az lesz.. * mostnagyongonoszanvigyorgok*

Remélhetőleg minél többen és minél hamarabb szavaztok, ezáltal hamarabb kaptok majd fejezetet :) 

Szóóval.. Nyomáss szavazni, én meg megyek és írok tovább :):) 

Pusziillak titeket :) 

Jucii.

23. fejezet

Sziiasztok.
Igensok késés után, igen... Meghoztam az új fejit :)

Remélem elnyeri majd a tetszéseteket és örömmel látom, hogy már 13 rendszeres olvasóm van :)

Ezt a fejezetet most egy valakinek ajánlanám, akit nemrég ismertem meg. 

Ő pedig nem más, mint Zsófi :)

Ettől függetlenül persze nem csak neki szól, hanem mindenkinek aki olvas :)

Köszönöm a komikat, de sajnos megemelem a komihatárt. 

Tehát mostantól az új fejezet ára legalább 4 komi lesz.

Az első képen az új szereplő, Carol van :)
Puszillak titeket :)
Jó olvasást és komikat kérek :)

 Te vagy az!

A kondiból hazafelé igyekeztünk, mikor megláttam egy lepukkant házat. Elég régen jártam már ilyesféle helyen, de nem eléggé ahhoz, hogy ne tudjam mi volt ez régen  és ha jól látom még most is - húztam összébb a szemeimet, ezzel fókuszálva a poros üvegen keresztül is látszó mozgolódásra odabent.

Egy szalon.

Pablotól engedélyt kérve bekukkantottam hát ide, a régi szép emlékek miatt.
Az amerikai táncteremhez képest - ahová jártam - kinézete elég rendesen elütött. Ebben mondjuk az is közre játszhatott, hogy az jobban karban volt tartva. Látszódott ugyanis ezen a termen - nem csak kívülről, belülről is - a megfelelő szakmai odafigyelés hiánya. A falakon a tükrök piszkosak voltak, a plafon repedezett és valószínűleg be is ázott már párszor.
Az épület teljes egészében árasztotta magából az állott szagot, így az orromat húzva mentem tovább arra, amerről a zenét hallottam. A zene egyre hangosodott, én pedig tudtam, hogy jó felé megyek. A helység ablaktalan volt, pici és nagyon régi. Három kislány állt a terem közepén, akik éppen balettozni tanultak - ha jól vettem ki a lépésekből. Bár igaz ami igaz, ha én nem veszem észre a technikájuk alapján, akkor senki. Meg hát a balettcipő is segített a felismerésben. Akit eddig nem vettem észre az a tőlem jobbra, a lemezjátszónál álló lány - vagyis nő. Bár kinézete alapján 20-nál nem lehetett több, az ő arca is értettségről árulkodott. Rajta nem volt dressz, csak a szokványos, hétköznapi ruha. A kislányokon viszont vékony fehér harisnya is volt, amitől porcelán fehérségűnek tűnt a lábuk.
A következő mozdulattal az egyik kislány elesett úgy, hogy huppanásakor szembe került velem, majd nagyot sikított.
Nem tudtam mire vélni ezt. Nyilván meglepődött, de félelemre oka nem volt, hiszen ha tudnám, akkor sem akarnám bántani semmivel sem. A fiatal nő és a másik két kislány is azonnal felém fordult, majd ismét pergő szavak szálltak felém. Érteni csak a lényegét értettem vagyis azt, hogy nem túl kedvesen megkértek, hogy távozzak.
Nem tudom miért, de legbelül éreztem, hogy nem szabad megfogadnom a szavait. Mivel beszélni nem tudtam hozzájuk, és amúgy sem hallgatnának meg, ezért a táskámat a sarokba dobtam a cipőimet pedig lerúgtam magamról. Éreztem a padló szálkásságát ás szárazságát a talpam alatt, de nem foglalkoztam vele még akkor sem, amikor megnyikordult alattam.
A közönségem értetlenül figyelte a műveletet, majd lélegzet visszafojtva várta a folytatást.
Jobb lábamat előre nyújtottam, majd - mivel a szalagjaim még mindig lazák, így lehetővé tették - egyetlen határozott mozdulattal teljes kört írtam le vele és mögöttem újra földre ért. Kezemet közben előre, később felfelé emeltem, ezzel is segítve a koordinációmat. Szaklépéseket nem is mutattam, mivel ők még kicsik. Én az első lépéseimet ugyan 6 évesen végeztem a tánc terén, ennek ellenére is csak két év múlva mutattak nekem nehezebben kivitelezhető figurákat.
A kislányok - akik immár mind ültek - ámulattal figyelték még ezt az egyszerű mozdulatsort is, az oktató viszont mérgesebb lett. Próbáltam neki spanyolul elmagyarázni, hogy miért nem sikerült a kislánynak a forgás - igaz nem sok sikerrel. A hasztalan próbálkozásomból Pablo mentett ki - mint általában minden szorult helyzetből.
Óvatosan mögém állt és átkarolt. Tudtam, hogy Ő az, hiszen más nem csinálna ilyet.
- Pablo! Te mit keresel itt? - kérdezte immár mellőzve a pergő nyelvet az oktató.
- Ugyan, hiszen ismersz... Mindig meglepetést okozok - tért ki a válaszadás elől Pablo.
- Igen, tudom! Még emlékszem - kacsintott egyet a fiatal nő.
- Carol! Nem hiszem, hogy ezt itt kéne megbeszélni a barátnőm és a lányok előtt. Sőt, igazából nem is kellene megbeszélni ezen semmit! - vetette oda kissé bunkón a lánynak.
- Ti ismeritek egymást? - néztem egy kicsit furán rájuk.
- Még régről - zárta le a témát Pablo.
Nem akartam még annyiban hagyni ezt az egészet, de Pablo akaratomon kívül kézen ragadott és kifelé kezdett húzni. Már közelítettünk a kijárat felé, amikor Carol utánunk kiáltott.
- A bátyám mondta, hogy jöttök este! Kíváncsian várom... - nevetett fel gonoszan.
- Csodás! - morgott halkan Pablo, közben kiértünk az ódon falak közül.
- Mi az? -kérdeztem rá.
- Ő Cortez húga volt. Régebben jártam vele - grimaszolt egyet  - Te valahogy vonzod őket! Egy nap alatt 2 Cortezzel kerültél nézeteltérésbe. Carol nagyon gonosz tud lenni, úgyhogy nem érdemes vele kezdened. Egyébként mérges is rád, mert elvontad a lányok figyelmét - nézett rám.
- Még hogy elvontam? Láttad te azokat a lépéseket? Nem csoda, hogy elesett a kislány! - emeltem feljebb a hangom - Arról pedig igazán nem tehetek, hogy összetalálkoztam velük.
- Ja igen. Estére meghívtak minket egy Clubba... - mondta hanyagul.
- Hát ez volt a megjegyzés oka. Nekem mikor akartál szólni? Este? "Bocsi cica, de most megyünk?" - mutattam idézőjelet - Hát nem. Én biztos, hogy nem megyek el sehová.
- Lay! Betartom a szavam! - nézett ellenkezést nem tűrően rám.
A srácok már nem voltak a kondi előtt, Pablo pedig közölte velem, hogy elmentek készülni a bulira. Ezek szerint ők is mennek. Más egyebet nem szóltunk egymáshoz egész úton. A Martinez- házhoz érve még mindig puffogva indultam a szobámba.
Nagy meglepetésemre ahogy felértem és benyitottam Camille-t találtam ott. Úgy ücsörgött az ablakban, mintha csak egy kislány volna, aki a Mikulást várja.
Jövetelemre azonnal felpattant és felém vette az irányt.
- Na végre! Már azt hittem, hogy sosem értek haza! - ragadott kézen.
- Camille! Nyugi! Hová rángatsz? - kérdeztem tőle egy kissé ellenségesen.
- Gyere! Majd meglátod! - biztatott kellőképpen.
- Ha az estéről van szó, akkor felejtheted is el - indultam el visszafelé.
- Nem, nem arról, de mi lesz este? - nézett rám furán - Tudod mit? Mindegy! - vágta rá - Most gyere már! Ne kelljen könyörögnöm! - emelte fel a hangját.
- Oké - egyeztem bele, hiszen ennél jobban lefárasztani képtelenség lenne, azt hiszem.
Egyenesen a szobája felé mentünk, ami tekintve, hogy majdnem az enyém mellett volt, nem tartott sokáig. Már kintről is hallottam néhány hangot, de nem tulajdonítottam neki különösebben jelentőséget. "Biztos megy a TV!" - gondoltam.
Camille szobájába érve azonban azt a dolgot láttam, amire végképp nem számítottam. A hatalmas ágyán egy laptop volt, ha jól láttam ugyanaz, amit Pablo a repülőre magával hozott. Viszont a képernyője más volt. Más. Nagyon más. Ilyenre nem számítottam. Kate ragyogó mosolyával találtam szembe magam. Kate vállára egy ismerős vörös lobonc lógott rá oldalról.
- Kate! - sikítottam nagyot örömömben; hiába a fáradtságom, ennek nagyon örültem.
A videotelefon másik végéről is hasonló reakció hallatszódott és látszódott, csak sokkal hangosabban. A vörös hajzuhataggal megáldott barátnőm, Amanda hangja még jobban átszűrődött a nagy zsivajon. Mivel egyszerre nem fértek a kamera elé, így néhányszor körbeforgatták azt, hogy lássam mennyien is vannak jelen. Nagy döbbenetemre nem csak a csajok voltak ott, hanem a srácok is. Michael, Kevin, Adam, Reed és Shon is. Hát ezt nem hiszem el... Még Shon is ott van! Ezek szerint neki is nagyon hiányzok.
Annyira megható volt ez az egész pillanat, hogy kicsordultak a könnyeim is.
- Camille! Ezt te....? Hogyan?? - kérdeztem tőle szipogva, könnyes szemekkel.
- Hát ... Tudtam, hogy hiányolnak és azt is, hogy te is őket. Hiszen lehetek én akármilyen jófej, meg kedves, ha nem tudom neked ugyanazt a társaságot nyújtani, mint Kate vagy a többiek... - vont vállat.
- Jaj, Camille! Hiszen Kate társaságát te nem tudod nyújtani, ez magától értetődik, viszont a sajátodat igen - öleltem meg a boldogságtól sugárzó lányt.
- Amúgy sziasztok! - néztem ismét a kamera felé, majd Camille-lal együtt lehasaltunk az ágyára, úgy beszélgettünk tovább.
Néhány perc után olyannyira belemelegedtünk a beszélgetésbe, hogy már csak egy-egy megjegyzést és az utána következő nagy röhögést lehetett hallani.
Shonnal is tudtam beszélni egy keveset és ahogy hallottam az én egyetlen pici kutyusom is hiányol. Nekem is hiányzott mindenki... Nagyon... Még annál is jobban, de ha már most elkenődök emiatt, az biztos, hogy nem fogom bírni utána az ittlétet.
Reed és Kate egész idő alatt alig szólaltak meg, mikor pedig rákérdeztem, hogy ennek mi az oka, olyan egyszerre mondtak egy megnyugtatásul szánt "semmit", hogy az felettébb gyanús lett. Majd nagy küszködés árán és Camille segítségével ugyan, de sikerült kiszednünk belőlük, hogy randizni járnak.
Egy valakit viszont nem láttam a kamera előtt, de valahogy nem is nagyon hiányoltam. valószínűleg rá nézni sem tudnék még most, talán majd később... Néhány hét, esetleg hónap múlva, amikor már mindez csak a múlt.
A fiúkat száműzve, a csajoktól megtudtam a  legújabb pletykákat és híreszteléseket, valamint Elena is hazament végre. Így mindenki fellélegezhet. Én persze pont most vagyok itt ahelyett, hogy Kate-et faggatnám ki a küszöbön álló kapcsolata részleteiről.
De nem is tudom! Ha jobban belegondoltok, akkor nem is hiányzik hazúrról semmi más, csak a barátaim és a családom. Igazán meg lehet szokni ezt az életet, hiszen anyu itt van ugyan, de nem osztja az észt, meg mindig megy valahová Ernestoval. Nincsenek szabályok, nincsenek kételyek. Egyedül én vagyok itt a világ egy piciny pontján magányosan és lehet, hogy életem nagy lehetőségeit szalasztom el azzal, hogy akármit is próbálok tenni és még mindig az a lány vagyok, akit egy pillantással is vérig lehet sérteni, aki nem lóg a suliból és aki mindig szót fogad. Nagyon nehéz a változás. Nem akarok mindig és lenni a gyenge láncszem, az elhanyagolható kis senki. Igenis azt akarom, hogy botrányok legyenek körülöttem, hogy beszéljenek rólam, hogy ismerjenek.
Nem akarok többé a szolid kis angyalka lenni. Megérdemlem az odafigyelést, ki jár nekem is egy kis reflektorfény.

A lányokkal való beszéd után visszamentem a szobámba és egyre csak a gondolataimba merültem.

Néhány apró emlék jutott eszembe, a múltban sem voltam kitéve túl nagy hírnévnek, aminek örülök is, de most mégsem elég ez a kevés. A legrosszabb viszont az egészben az, hogy ez soha nem lesz másképp. Soha.
Talán változok majd az évek során, de mindig bennem lesz a sóvárgás a rivaldafény után, amit oly kevés ideig tudhattam magaménak.

Az ajtómon kopogtak, majd óvatosan Camille dugta be rajta a fejét.
- Szia! Beszéltem Pabloval! - nézett rám hatalmas szemeivel.
- Remek! De akkor sem megyek - jelentettem ki nyugodtan, miközben mellém ült.
- Nagyon ki van akadva - folytatta - szerintem valóban érez irántad valamit és nem csak mondja.
- Ugyan... Egy nap alatt senki sem lehet szerelmes!!
-Nem hiszel a "szerelem első látásra" dologban?
- Olyan nem létezik - álltam fel, majd az ablakhoz sétáltam és a karomat a melleim előtt keresztezve mereven bámultam kifelé - Tudod mi a legrosszabb az egészben? - vetettem oda ironikusan, mire csak egy nemleges intést kaptam - Az, hogy az én részemről az nem csak játék lesz,ha ez így megy tovább. Hiszen ma megcsókoltam! Jézusom... Mit is képzeltem - estem kétségbe és ujjaim a hajamat szántották.
- Szerintem az kölcsönös - nevetett fel Camille - Na gyere, nézzünk neked egy bulis ruhát- kezdett a szobája felé húzni.
- Én? Nem! - kezdtem hátrafelé araszolni, de már magam is bizonytalan voltam a feleletben.
Az helyzetet kihasználva, Camille tovább húzott a csuklómnál fogva, majd maga előtt betuszkolt az ajtaján.
Valószínűleg a kis energiabomba már előre tudta, hogy sikere lesz, mivel az ágyára már ki volt terítve néhány ruha. Megszemlélni sem volt elég időm a falatnyi ruhákat, mert már tuszkolt is tovább a fürdőbe, ahol egy kád gőzölgő fürdő várt rám.
- Valaki nagyon biztos volt a dolgában! - jegyeztem meg csípőre tett kézzel, majd szorosan magamhoz öleltem a kis barátnőmet.
- Oké! Na nyomás! - adta ki a parancsot Camille.
Amíg én levetkőztem és beleültem - jobba mondva feküdtem - a kádba, addig Camille kiment, de ahogy hallotta a hangomat, miszerint bejöhet, már törte is rám az ajtót és becsörtetett.Nem is tudtam, hogy sárkány lakozik ebben a csöpp lányban.
A habos fürdővizembe valami illatos trutyit öntött, amitől a víz rózsaszínre színeződött és a helységet betöltötte a tömény rózsaillat.
Meghagyta, hogy mossam meg a hajamat is, aztán amilyen gyorsan bejött már ment is ki.
Szívesen relaxáltam volna egy kicsit a gőzölgő aromafürdőben, de annak tudatában, hogy Camille egy kis házisárkány, nem mertem kockáztatni. Amilyen gyorsan csak tudtam lefürödtem, de közben azért suttyomban néhány percig hagytam hadd járjon át a forró illat.
A fürdőzés után a hajamat egy törülközőbe csavarva és köpenyt felvéve indultam ki a fürdőből.
Camille nem volt a szobában, tehát fellélegezhettem egy kis időre. A szusszanásom elég rövidre sikeredett, ugyanis a kis terrorista már masírozott is vissza a szobába, kezében egy halom kencével.
- Ugye nem képzeled, hogy... - végig sem tudtam mondani a mondatomat, mert félbeszakított.
- Na most fel akarod kelteni az emberek és főként Pablo figyelmét? - vonta fel a szemöldökét.A kérdésére jobbnak láttam nem válaszolni - Hallgatás, beleegyezés! - vigyorodott el, én pedig nagyot sóhajtva engedtem a kínzásnak.
A hosszú hajamat először csak ide-oda tűrögette, így próbálta kis, hogyan állna a legjobban. A tükörképemet bámulva kezdtem elálmosodni, majd a végén a pilláim el nehezültek volna, ha Camille nem kezd el mindenféle apróságokról csacsogni. Legszívesebben ráordítottam volna, hogy hagyjon aludni, ha már élő Barbienak használ, de inkább magamban tartottam a oktávjaimat.
A hajammal röpke félóra alatt végzett is, ide-oda csatolgatva, mégis kiengedve igazi party-frizura lett a tincseimből.
A hajam után felém hajított egy ruhadarabot, ami csupa fekete flitter volt. Nem sokkal ezután már az alig valamit takaró fekete ruhábanácsorogtam a szoba közepén egy fekete magassarkúban. Camille profi sminkje után pedig már menetkész voltam. Ott álltam a szoba közepén, egy hiperszexi ruhában, gyönyörűen, de Pabloról fogalmam sincs.
- Camille! Pablo is készül ugye? - néztem rá félénken, de ez az arckifejezés egy cseppet sem illett ehhez a külsőhöz. A mostani énem egy vad Lay volt és nem egy félénk kislány.

Amint az ajtóhoz értem és kinyitottam, megláttam az éppen kopogni készülő Pablot, mire elmosolyogtam magam.
Pablo szintén mosollyal köszöntött, majd egy "imádlak hugit" vetett oda Camille-nek és már indultunk is a buliba.
Pablo még az autóban is csendes volt, ami nem vall rá, de ha ő nem töri meg a csendet, akkor én sem fogom.
Így utaztunk nagy csendben 20 percen keresztül, azután annyit vettem észre, hogy Pablo leparkolt egy épület előtt. A furcsa az volt, hogy ez az épület messze felülmúlta a város többi építményét. Magas volt és egy villogó táblán volt a neve: El pecado.
Pablo kézen fogott, aztán elindultunk befelé. Nem törődtem túl sokat a kint ácsorgó és kiabáló tömeggel, hiszen Pablo rögtön a sor elejéhez vezetett, ahol néhány végigmérő pillantás után beengedtek minket.
a kint húzódó hosszú sorból ítélve elég menő hely volt. Az ajtón belépve nem a szokásos disco típust láttam meg, sokkal inkább bárt. Nem voltak bent túl sokan, és azok, akik sikeresen bejutottak is többségében férfiak voltak.
Néhány táncoslány illegette magát a színpadon,de különösebben nem volt egy mozgalmas hely, így első látásra.
A pult mellett néhány férfi iszogatott, de csodálom, hogy nem voltak még a padlón, hiszen elég sokat ihattak már az előttük felgyülemlett poharakból ítélve, amit a pincérek még nem pakoltak el.
Pablo nem nézett annyira körül,mint én. Ő csak egy ajtót nézett egész végig, nyilván várt valakit.
Nem sokkal ezután a zene elhalkult, majd teljesen abbamaradt és néhány perc múlva egy új, vadabb ritmusú dal vette kezdetét. Közben néhány pincérlány felváltotta a pultba a srácokat, akik azonnal elkezdték kipakolni az asztalokat, ezzel teret csinálva a tánchoz.
Ebből azt vontam le, hogy esténként disco, míg nappal egy kávézó-bár féleségként működik a hely.
Az emberek akik már kint álltak mikor bejöttünk,most elözönlötték a helyet. Mindenhol párokat láttam, főleg latin szépségeket és azokat a tipikus macsó pasikat. Nem is kellett sokat várni és a fiúk is megérkeztek. Mindegyikük izompólót viselt, igaz más fazonúakat, de az felhívta a figyelmet a vastag izomrétegre, amit az évek alatt magukra gyúrtak.
Mindegyiküket egy-egy puszival köszöntöttem és a már táncoló párok közé indultam. Mint ahogy arra számítottam is, Pablo azonnal indult utánam és együtt vetettük bele magunkat a táncolók hadába.
A testek szorosan tapadtak egymáshoz, de ezt senki sem vette zokon sőt, ha lehetett mindenki igyekezett még közelebb passzírozni magát a partneréhez. Nem kellett ezt nekem sem kétszer mondani, azonnal átvettem a zene alapritmusát és elengedtem magam. Hosszú ideig  nem csináltunk mást Pabloval csak szorosan egymás mellett állva táncoltunk; teljesen egymásra és a zenére hangolódtunk.
A szám lassan a végéhez közeledett, mi pedig kissé ki fulladva a sok tánctól a pult felé indultunk, persze kézen fogva. A pultnál szokás szerint egy kissé alul öltözött nő szolgált ki minket.Nem bírom a túl sok alkoholt, ezért csak egy laza koktélt kértem, de Pablo elég keményen kezdett a dupla whiskyvel.
Éppen a srácok után kezdtem volna kutatni a szemeimmel, mikor hirtelen forduláskor valaki belém jött.
- Jaj, ne haragudj! Figyelmetlen voltam! - kezdett mentegetőzni egy ismerős hang, majd mikor felém fordult már azonnal felismertem a vonásait. Ő valószínűleg nem ismert fel engem, mert zsebkendővel kezdte felitatni a koktélt a ruhámról és a lábamról. A keze véletlenül a bőrömhöz ért, ekkor viszont furcsán felkapta a fejét - Te vagy az! - kiáltott fel.

Friss..

Sziiasztok..

Sajnos nem sikerült erre a hétvégére megírnom a következő fejezetet és úgy néz ki, hogy szombat-vasárnap sem lesz időm ezt pótolni.

Azonban, hogy addig se maradjatok olvasnivaló nélkül.. Kaptok tőlem valamit.

Ezt a verset egy versenyre írtam, de mire jelentkeztem is volna vele, addigra a túl kevés jelentkező miatt megszüntette a felhasználó a kategóriát.

Tehát ezt én írtam.. Ez az első versem.. Kérek szépen véleményeket hozzá. ÉS KRITIKÁT... Nagyon örülnék neki, ha megírnátok azt is, hogy mi nem érthető benne, vagy mit bonyolítottam túl, esetleg bármi más észrevételt.. 

Ez nem csak a versre vonatkozik, hanem a történetre is.

 Puszi, Jucii. :)

u.i.: Jövő hétre megpróbálom hozni a fejit, csak hát el vagyok havazva egy kicsit..

Harag

A harag egyszerű, a harag könnyed,
Egy másik világba emeli a lelked.
A világod szürke lesz, majd sötét,
A végén beterít majd a kétség.
Más utat írt meg neked a sors talán,
Nem tudod és nem is tudhatod meg ezután.
Szívedben a gyűlölet egyre csak növekszik,
Túlnövi magát és egyre kitörekszik.

A haragos ember nem él valós életet,
Elzárkózik burokba, mint egy szörnyeteg.
Nem mutat mást magából csak mi végszükség,
Ezáltal senki nem ismeri ki, de ez nem mentség.
Mindenki bántja őt, szeretetet nem kap.
Akkor mit adjon ő, ha érzésnek oly híján van?

Lehet a szívében vakmerő a szenvedély,
Csak egy dologra koncentrál, de ez már veszteség.
A szeretet árnyéka még él a szívében
Elfeledte talán, de ott van lent a mélyében.
Felszínre hozni ezt nem túl könnyű dolog,
Valaki belehal, mert túl hevesen buzog.
S ha mégis sikerül megtalálni mi elveszett,
A harag mindig ott marad, ÖRÖKRE VELED.

Tessék véleményt írni ;)