6. fejezet: A 17. születésnap

Sziasztok...
Nahát.. végre itt az újabb fejezet.. Most pihentetjük egy kicsit a dolgot.. Hadd emésztgessétek az előzőt..:P Jó szórakozást hozzá..
Különösebb kommentárt nem is fűzök hozzá.
Na nyomás olvasni! :P

Már az apám autójában ültem. Rémes! Minden héten nem vagyok hajlandó vele lenni, de így is kéthetente elvisz magával hétvégére. Az igaz, hogy joga van a láthatáshoz, de miért kell hurcolnia mindig? Az isten szerelmére, már 17 éves vagyok - hivatalosan is... végre!

Minden második héten két napot töltöttem nála. Vagyis most már náluk. Az új menyasszonyával, aki kedves volt meg minden... de csak 6 évvel idősebb nálam, ha jól tudom.

Ezeken csak keveset járt az eszem. A legtöbbet még mindig a tegnap esti dolgokon töprengtem. A suli nem volt alkalmas hely arra, hogy kitárgyaljunk egy efféle témát - ha valaki meghallotta volna, komplett idiótának nézett volna - szóval minden maradt annyiban. Még tegnap beszéltünk róla a csajokkal, de akkor is csak annyit mondtak, hogy ez vagy vicc, vagy mind az öten bediliztünk. Mindnyájan egyetértettünk azonban abban az egy dologban, hogy ez hátborzongató.


Többek között azért is nem szerettem apunál lenni, mert mindig kitalál valami úgynevezett "apa-lánya" programot. Sokszor meccsre visz: baseball- vagy kosármeccsre. Ezeket legtöbbször nagy nehezen végigülöm és - mivel nem nagyon szoktam sportot nézni - általában annak a csapatnak szurkolok, amelyikben helyesebb játékosok vannak - na igen.. tipikus csaj vagyok... Néhanapján támad olyan ötlete is, hogy menjünk el bevásárolni. Ez az eset igen ritkán fordul elő, mert tudja, hogy nem szabadul egykönnyen. Általában kiengesztelésnél dönt a pénzköltés mellett, mert tudja, hogy az új ruháknak és kiegészítőknek nem tudok ellenállni.
Ki nem tudtam találni, vajon mára mit tervez. De abban biztos voltam, hogy hárman töltjük mostantól el ezeket a programokat.

Apu kérdésére eszméltem fel a mély gondolkodásból.
- Anyád mennyit mondott el neked a most következő néhány nappal kapcsolatban?
- Hát.. semmit tulajdonképpen. - feleltem őszintén.
- Akkor én most egyeztetek veled. Most nem csak vasárnapig maradsz, vagyis majd csak reggel viszlek majd haza.
- Na de! Nekem vasárnap programom van Vickel.
- Ne haragudj, hogy most le kell mondanod miattam a programot.
- Eszem ágában sincs lemondani a randimat. Akkor majd Vick eljön ide vasárnap este és kész. Nem olyan nagy távolság... szóval csak másfél óra.
- Szivem! Azért hívtalak téged, mert meglátogattak minket a menyasszonyom ikertestvérei.
- Mi? Hány van belőle? - kérdeztem már-már hisztérikus hangon.
- Jaj, kicsim... nem úgy ikrek. Két öccse van és ők ikrek.
- És mit kérsz tőlem? Legyek a gardedám? De apu... én maximum a plázát meg a strandot tudom megmutatni.
- Na látod. Máris találtál közös pontokat. Biztos vagyok benne, hogy egyikünk sem fog visszautasítani egy olyan lehetőséget, ami végett feltűnés nélkül nézelődhetnek a jobbnál jobb lányok körében.
- Apu! Ugye ezt te se gondoltad komolyan! Mégis mit csináljak én két sráccal? Nem fogom őket magammal cibálni, az már most biztos!
- Kincsem! Vagy ez, vagy annyit tudok javasolni, hogy készülj fel két és fél óra üldögélésre a lelátón. Utána pedig mehetünk akár... hát.. nem is tudom hová..
- De apu! Ma van a szülinapom! Ne kezd most beadni azt nekem, hogy egész hétvégén keresztül anyáskodjak két kissrác fölött. Na nem! Most azonnal vigyél haza! - követelőztem.
- Nem! Anyád is tudja már ezeket. Amúgy meg ki mondta neked, hogy kicsik? Már 18 évesek is elmúltak.
- Akkor meg minek kellek én? Hát ez felháborító! 18 éveseket kísérgessek? Ezt melyik pizsamádban álmodtad, drága apukám?
- Leilah! Ne szemtelenkedj velem! Mi ütött beléd?
- Apu ma vagyok 17 és ha nem tűnt volna fel, hogy mondtam, elmondom még egyszer le kellene mondanom egy programot, méghozzá egy randit Vickel. Erre viszont te nem tudsz rábeszélni!
- Figyelj! Tudom, hogy nem a legjobb alkalom, de ha megérkezünk legalább egy kicsit legyél kedvesebb. Még ajándékot is vettek neked.
- Hogy hívják őket? - mentem bele végül. Maximum majd eljönnek velem vásárolni.
- Az izmosabb és alacsonyabb srác Dan, a bátyja aki nála vagy tíz centivel magasabb, de nem olyan izmos, viszont szerintem ő bejönne neked, na ő Justin.
- Apu! Nekem barátom van és még ha érdekelne is, akkor sem az orrod előtt pasiznék, főleg nem a mostohaanyám öcsét szemelném ki. - válaszoltam kioktató hangom.
- Jólvan! De tudod, semmi bunkóság, esetleg megjegyzés, amíg itt vannak. Úgy konferáltalak be, mint az "angyali pici lányom".
- Na nee! Ez már tényleg sok! Ugye ez csak vicc?
- Persze hogy az! Ki is tekernéd a nyakamat, ha ilyeneket mondtam volna. De azt viszont nem titkoltam, hogy bombázó vagy.
- Nem vagyok az! Ha rólam ezt gondolod, mit mondanál a suli bálkirálynőjéről? Elkezdenél olvadozni? Ilyen korban, ez már nem így megy! - böktem játékosan oldalba, mire mindketten jóízűen felnevettünk.

Pont ekkor kanyarodtunk be az utcájukba. A srácok nem voltak kint, pedig már kíváncsian vártam őket. Ha apu így beszélt róluk, akkor tényleg helyesek lehetnek.
Mikor leparkolt a garázsba, láttam hogy egy nekem ismeretlen BMW áll az üres helyen. Apu beállt mellé és együtt indultunk a lakásba.
- Jah.. kicsim! A srácok a melletted lévő vendégszobákban fognak lakni ezen a hétvégén. A jobb oldaladnál Justin, a bal oldaladon pedig Dan. Vagyis a jobb és bal oldali szobákban. - próbálta kijavítani magát, mikor észrevette mekkora marhaságot mondott.
- Jójó! Értem! - nevettem fel megint és fordultam volna a lépcső felé, de mikor hátranéztem nem láttam a lépcsőt, csak egy fölém tornyosuló izompólós fiút. Teljességgel ledöbbentem.

- Szia! Én Justin vagyok - mutatkozott be és kezet nyújtott.
- Szia! Engem Leilahnak hívnak - fogadtam el a kezét.
- Helló csajszi én Dan vagyok - jött a hátam mögül.
- Helló. Az én nevemet te pedig már tudod.
- Természetesen. Jah és boldog szülinapot - köszöntött fel.
- Igen. Boldog 17. szülinapot Leilah! - folytatta Justin.
- Az ajándékod kettőnktől egy vásárlási utalvány - fejezte be Dan.
- Hú srácok... én már most bírlak titeket.. ennél jobbat.. akkor viszont jöttök velem - jelentettem ki.
- Még egy ilyen ajánlatot.. persze, hogy veled megyünk. - vigyorgott rám Dan.
- Mikor indulunk? - kérdezte Justin.
- Hát.. nem tudom, még beszélnem kell Vickel! - mondtam Justinnak, majd apuhoz fordultam - Akkor jöhet értem vasárnap délután, vagy mondjam le?
- Ahogy akarod kicsim. De szerintem kérdezd meg a srácokat is.
- Valóban. Figyu srácok.. nagyon zavarna, hogyha én vasárnap este lelépnék Vickel?
- Ki az a Vick? - kérdezte Dan.
- Óh.. ő az én barátom.
- Neked van barátod? - kérdezték egyszerre.
- Igen. Na? Nagyon zavarna titeket?
- Döntsd el te, mi ebbe nem szólunk bele - mondta Dan, de látszott rajta, hogy nagyon elszomorodtam.
- Jólvan. Egy napot szerintem még kibír nélkülem.
- Tényleg megteszed miattunk? - csillant fel a szeme Justinnak.
- Hát.. elvégre rokonok leszünk vagy miféle - mosolyogtam.

Vick nem örült túlzottan, amikor közöltem vele, hogy nem érek haza a randira, sőt még a hétfői napot is kihagyom. Nem kért magyarázatot sem. Főként ezért is szeretem az ilyen fiúkat. Teljes mértékben megbízik bennem és nem kezdett el féltékenykedni minden apróság miatt.
Miután letettem a telefont elindultam a szobámba, ahová a fiúk az előbb már felvitték a csomagjaimat.

- Srácok! - kiáltottam. Mindketten egyszerre léptek ki a szobájukból. - Készen vagytok? Indulunk elkölteni a szülinapi ajándékomat.
- Hű! Szuper!
- Jaj, nekem még át kell öltöznöm! - kaptam észbe. - Addig menjetek le én rendbe szedem magam.
- Én is átöltözök! - mondta Justin és bementünk ki-ki a saját szobájába.
Nem sokat válogattam, ujjatlan felsőbe bújtam és egy fekete farmerbe és vettem hozzá egy magassarkú topánkát is fel. Aztán leengedtem a hajamat és megigazítottam a sminkemet. A telefonomat és a pénztárcámat a kistáskámba tettem, és indultam is ki a szobámból. A srácok már lent voltak mikor leértem. Mindenki lent állt a nappaliban és engem várt.
- Kicsim tőlem még nem is kaptál ajándékot - kezdte apa - de azt hiszem, már elég nagy vagy ehhez az ajándékhoz.
- De mondd már, mit kapok? - kíváncsiskodtam mosolyogva.