Díj...♥

Megírod hogy kitől kaptad.

Írsz öt dolgot magadról.
Kiteszed a képet a blogodba.
Továbbadod legalább öt embernek.
Hagysz náluk egy megjegyzést.

Köszönöm Biuss!

5 dolog rólam:

1.: Imádom a kutyáimat és Nikiét is. (:
2.: Rengeteg blogot olvasok egyszerre, olyat is aminek nem vagyok rendszeres olvasója.
3.: Mindig a barátnőim fülét rágom, ha esetleg a bloggal kapcsolatban nem tudok eldönteni valamit. ( lásd majd: a báli ruhák kiválasztása.(:)
4.: Utálom kitakarítani a szobámat.. (Nade olyan szóljon aki nem..xD)
5.: Szeretek szervezkedni, mindenfélét elvállalok, szeretem a nyüzsit.. (ezért általában anyutól mindig kapok is a fejemre)

ÖÖh.. a képet kitettem a Blogba.(:

Tovább adom:

Vikinek: http://dehisznemisleteznekugye-by-lulu.blogspot.com
Blairnek: http://blairtori.blogspot.com
Elle-nek: http://elle-pro.blogspot.com
Megintcsak Elle-nek: http://danielleprofenty.blogspot.com/
^^GreenGirl-nek: http://embryandlili.blogspot.com
Szabinának: http://lilycullenharper-szabina.blogspot.com
éééésss...
véééggüül, de nem utolsó sorban:
Carly-nak: http://carly-quequowle.blogspot.com


Hát a kitételek teljesítve...(:
Még egyszer köszi Biuss (:(L)

10. fejezet: Miért nem hisz nekem?

Sziiasztok!
Na megint egy fejezet, nem lett túl akciódús, viszont annál több benne a kulcsfontosságú dolog, ami nagyon fontos a történetben...
Küldöm Blair-nek, Sziffnek és Ré-nek...
Nem is írok monológot..
Jó olvasás!
*Kérekszépenkomikat és köszi :$*
Puszi, Judit

"Kedves Naplóm! 2010. május 24-e van.

Ez az első bejegyzésem. Olyan dolgot tudtam meg, amit másnak nem mondhatok el, de ki kell adnom magamból, mert különben tényleg megőrülök. Lehetetlennek tűnt volna ez a dolog még egy hónappal ezelőtt, sőt, még egy héttel ezelőtt is. Azután a bizonyos csütörtök este óta már majdnem egy hét eltelt. A csajokkal egész hétvégén nem találkoztam, mivel apunál voltam. Hétfő délután érkeztünk csak haza Vick-kel. Reggelre terveztük ugyan a hazajövetelt, de apa ragaszkodott hozzá, Dan-nel és Justinnal egy időben távozzunk.Rengeteg új ruhával tértem vissza hétfőn, Tara-nak köszönhetően.

Hétfő délután a lányokkal találkoztam, de nem esett szó a csütörtökön történtekről. Miután hazajöttem aputól anyu odaadta, amit még csütörtökön a lányok ajándékoztak nekem a születésnapomra és amit még időm se volt kicsomagolni. Szóval azt is megköszöntem nekik.. Tényleg jól jött egy laptop. Főleg most. A neten rákerestem arra a bizonyos jelenségre de nem találtam semmit sem, ami egy kicsit is hasonlítana rá.

Az egyik oldalon - valószínűleg egy lány weblapja lehetett, mert csupa babarózsaszín volt - találtam egy könyvcímet. De hiszen ezt vettem meg a srácokkal. Ez volt az a könyv amit a fiúk butaságnak tartottak. Ez volt az amiért kinevettek, hogy egy csupa drága és csilivili könyvekkel teli boltban egy ilyen snassz, fekete alapon fura mintás, kissé rozoga könyvön akadt meg a szemem. Igen, egy kicsit rozoga volt. A 19. században íródott. legalábbis ez állt a fedőlap alatt egy névvel. >> A könyv Sophia Geller tulajdona. Frank és Olivia Geller lányáé.<<

EZ furcsa.. Nem ismerek ilyen nevűeket... A környéken nincs ilyen nevű család. A leszármazottai, attól még élhetnek, csak a nevük nem szállt tovább. nagyon érdekes. Főleg azután, hogy megnézegettem a könyvet. Igazából nem is könyv volt, hanem napló. Egy lány naplója: Sophia-é.

Tudtam, hogy egy napló csak személyes érzéseket és magánügyet takar, mégis elolvastam. nem volt sok írva bele, és a lényegét se értettem annak, amiről szólt... De bizarr.. Ennek hatására kezdtem el én is naplót írni..

A napló szerint Sophia-val ugyanaz történt, ami velünk. A furcsa csak az, hogy az ő idejében a fiúkkal nem.Mivel ez már kiderült. Vick ugyanazzal a valamivel rendelkezik, mint én, kétség sem fér hozzá.. De mi ez? Vagy tényleg bediliztem? A többi srácról nem tudok semmit, hogy történt-e velük hasonló dolog, vagy ilyesmi.. Azóta így is alig beszéltem a lányokkal. Az egyetlen kivétel Kate volt. Átjön hozzám minden nap, mióta Reed azzal a kis spanyol cserecsajjal lóg. Istenem.. Reed... Hogy lehet ilyen vak? Kate szinte minden este sír Reed miatt és még én sem tudom megvigasztalni őt.

A fura szerzeményben rengeteg volt a hasonlóság az én, vagyis a mi életünkkel.
Abban Sophi barátnője ugyanúgy viselkedett, azzal a kivétellel, hogy ő a bátyja miatt aggódott. Jött egy lány, a nevét nem írta - biztosan mert említésre sem méltatja őt - és elcsábította egyetlen testvérét. Pont, mit Elena Reed-et.
Ez az egész dolog, a történet, olyan.. Mind olyan...
... fura. Olyan természetfeletti...
A legfurább viszont az, hogy kezdek hinni benne és úgy érzem figyelnek.
Na szuper kezdek paranoiás lenni.. De nem .. Ide minden titkomat leírhatom.. Nem kell félnem, hogy bolondnak néznek.."


Mikor letettem a tollat, már hallottam is leparkolni hercegem autóját a ház előtt. A naplómat gyorsan az íróasztalfiókom legaljára süllyesztettem, kikapcsoltam a laptopomat és indultam is hozzá ajtót nyitni. Vick-kel sem beszéltem ARRÓL a dologról.. Hagytam, hadd ülepedjen le egy kicsit. Biztos neki is felkavaró volt. De valamikor úgyis beszélni kell róla és én nem tudok már tovább várni.
- Szia kicsim! Gyere fel a szobámba. Beszélnem kell veled - mondtam, miután csókkal köszöntöttem.
feldúlt arcom láttán szemében izgalom, félelem és nemértés tükröződött.
- Miről szeretnél beszélni? - kérdezte, miközben a lépcsőn felfelé haladtunk.
- Sokmindenről kell beszélnünk! - tértem ki az egyenes válaszadás elől. Itt nem lehet, hiszen Shon és anyu is hallhatja, miről beszélünk.
A szobámba érve Vick már rutinosan a dzsekijét az ágyam végébe terítette, majd leült az ágyam szélére és az ölébe húzott.
- Arról van szó.. - kezdtem vele nehézkesen, miközben az arcomat a nyakába rejtettem - .. hogy.. Szóval tudod, volt az az incidens a tengerparton, közted és Tim között. Azelőtt pedig, mikor csütörtökön a lányokat elhívtam. Akkor velünk is történt valami és a parton veled is az történt, mint velünk akkor.
- Leilah! Mondd már! Mi történt? Mi ez a halandzsa?
- Jaj, Vick! Nem érted? Na jó megmutatom! De ne ijedj meg! - kértem.
- Rendben! Kíváncsian várom - egyezett bele.

Bizonyára azt hihette, hogy fel fogok állni, mert lazított a szorításán és figyelmesen nézett a szemembe. Arra gondoltam, mint amit akkor a lányoknak mondtam. A félelemre.
A kezemen már látni lehetett a változást, a szememet pedig Vick nézte értetlen arccal. Igen, megjelent az a bizonyos sárga színű izzás. Biztos voltam benne, hogy azt látja.
Nem tartott sokáig az egész, talán fél percig, de Vick arcáról semmit sem tudtam leolvasni.
- Mi volt ez? Miért csináltad és hogyan? - kérdezte kétségbe esetten.
- Ez az, amit sajnos én sem tudok... Csütörtökök este ott volt Derek is, tudod.. a plázánál, vagyis ott a szökőkútnál. Akkor csináltam először, azt hiszem a félelem hozza ki belőlem.. belőlünk...
- Mi? Leilah, te ugye nem akarsz azzal szédíteni, hogy valami fura izének köszönhetően ilyen lettél? Meg a többiek is? Figyelj kicsim, szerintem ez valami félreértés lesz. Mi lennél te akkor valójában?
- Jaj, Viktor! - csaptam a térdére és kikászálódtam az öléből - Ezt te is meg tudod csinálni!! Mikor Timmel majdnem összeverekedtél, akkor te is ezt tetted... Láttam!! - akadékoskodtam.
- Ugyan már! Méghogy... na persze.. Akkor mik is vagyunk MI? Mutánsok? Szörnyek? Varázslók? Na ne... Engem nem vágsz át.
- Vick kérlek! Legalább próbáld meg. Gondolj arra, amitől a legjobban félsz és arra, hogy éppen bántani készül. Kérlek! - fészkeltem magam újra a karjai közé.
- Kicsim! Én nem félek semmitől - vigyorgott rám szerelmem.
- Ahj... Hülye férfi büszkeség! - már majdnem sírtam - Miért nem meritek bevallani, ha féltek valamitől?
- Milyen srác az, aki a barátnője előtt kezd el beszélni valamiről, csak mert fél tőle...
- Kérlek! - néztem rá hatalmas szemekkel, közben egy gyors csókot adtam neki - Kérlek!
- Lehetetlen neked ellenállni - mormogta és megcsókolt.
- Tudom - motyogtam bele a csókunkba.

Azóta a tengerparti incidens óta minden csókunk más volt. Sokkal szenvedélyesebb, érzelemdúsabb, követelőzőbb mint eddig bármikor. Mintha minden csókunkkor egy világ omlana össze, hogy aztán újra felépüljön és még csodálatosabbnak látszódjon, aztán jön valami... Vagy a nap süt túl sokat és aszály van, vagy állandó sötétség. Mitől lenne állandó sötétség? Miért lenne Malibuban aszály? Hiszen itt az óceán. Pont itt lenne aszály? Kétlem.. Az a sok ki nem mondott szó, a csókon keresztül érződött... Szerelem, szeretet, bizalom, őszinteség, félelem.

- Kicsim! Fél tíz van! Holnap péntek! Ha anyu meglátja, hogy még mindig itt vagy... - aggodalmaskodtam, de a mondatomat már nem tudtam végig mondani, mert kopogtak.
- Igen? - kérdeztem azonnal.
AZ ajtóban Shon állt.
- Psszt! Haver szerintem ideje lenne menned! Anyu nemsokára feljön és ha itt talál... Ne számíts sok jóra.
- Jól van! Kösz haver! - kacsintott bátyámra.
Vick gyorsan felállt, de még mindig az ölében voltam, a nyakába kapaszkodtam. Gyors csókkal elköszöntem tőle, megvártam, amíg elmegy utána zuhanyozni mentem, majd aludni.
Szörnyűt álmodtam. Mindenki ellenem volt.. Úgy tűnt, hogy engem akarnak elpusztítani... Tiffany, Amanda, Stella, Kate, Vick, Adam, Kevin és Reed is.

DE hogy kerül ide Reed?

9. fejezet: Egyre érthetetlenebb az egész...

Húha.. Előző fejezet függővége folytatódik... Remélem vártátok (:
Ügyesek voltunk és nem kell szüneteltetni a blogot..
Három embernek küldöm: Sziff, Nikike, Réka. Sokat segítettek nekem. Majd meglesitek egy két fejivel ezután (:
Jó olvasást, nem is húzom tovább az időt...
Puszi, Judit
u.i: Szeretem ám a komikat (:

Nem hallgathattam tovább a srác próbálkozását. Meg kell mondanom neki, hogy mi a helyzet. Elvégre én sem akartam magamnak újabb hódolót. Elég nekem Shon-tól hallgatni azt, hogy Mark oda van értem. Szerencsére ő még egyszer sem próbálkozott be nálam - és remélem, hogy nem is fog - így is rengeteget van nálunk és elég ciki lenne vele egy légtérben tartózkodni, hogyha már kikosaraztam. Hiszen Mark jó fej meg jó haver és hát segített nekem pár házi dogában, de nem szeretném megbántani. Pont olyan érzés volt most Tim mellett ülni, mint mikor Shon elmondta, hogy Mark teljesen oda van értem. Megint féltem. Nem Timtől vagy Marktól, hanem attól, hogy elvesztek egy barátot. Igaz, Timet még csak negyed órája ismerem, mégis úgy elkezdtem kötődni hozzá, mintha ő lenne az egyik legjobb barátom.

A beszélgetés közben végig azon gondolkodtam, hogyan is tudnám leállítani őt anélkül, hogy megbántanám. Semmit nem utálok annál jobban, hogyha megbántok valamivel valakit. Ezt örököltem anyutól... Ő is ilyen nagyon érzékeny, együttérző és ő is utál megbántani másokat. Ezért szeretek ennyire nála lakni. Nem sokszor veszekszünk, és rendszerint az is csak apu miatt van.
Elmélkedésemből két srác veszekedése riasztott fel. Ekkor vettem csak észre, hogy Tim már nincs mellettem és egy ismerős hang szólal fel a hátam mögött.
- Mit képzelsz? Át akartad ölelni őt! Láttam! Hogy képzeled ezt? Ő az én barátnőm! - emelte fel a hangját Vick.
- Nem mondta, hogy van barátja és amúgy is csak baráti ölelés lett volna. Ő volt ma az egyetlen, aki ideült mellém... Azt hittem azért mert megtetszettem neki! - mentegetőzött Tim.
Már láttam, hogy Vick kezd ténylegesen is kijönni a sodrából.. Annak pedig tényleg nem lenne jó vége. Még a végén Vick a börtönbe kötne ki, a srác pedig valahol a baleseti sebészeten. Azt pedig én nem fogom megvárni, míg egymásnak esnek.
- Hé srácok! Mi folyik itt? Halljátok? - kezdtem először Vickre majd Timre nézve.
- Nyugi Leilah.. Nincs gond. - mondta mosolyogva Tim.
- Ó.. Nincs? Szerintem van! Méghozzá te vagy az! Miért nem tűnsz el innen? - kérdezte Vick.
- Miért tűnnék? Na figyu kissrác.. Ez a partrész az apám tulajdona.. ő tette ezt stranddá, sőt övé az összes kávézó is a parton.. szóval nem hiszem, hogy jó ötlet neked itt háborognod.. Főleg, mert bármelyik pillanatban kitiltathatlak! - vigyorgott önelégülten Tim.
- Gyere Vick! Menjünk! - próbáltam hatni rá, kevés sikerrel.
- Leilah! Ugye ezt most nem gondoltad komolyan? Azt hiszed, hogy majd csak úgy hagyni fogom, hogy egy ilyen senki rád mozduljon? - kérdezte nagyon magabiztosan.
- Hé.. Kit nevezel te senkinek? - kérdezte dühösen Tim.
- Ki mást? Mivel te vagy itt a nemkívánatos személy, ezért most tippelhetsz egyet... - vigyorgott Vick.

Látszott, hogy Tim agya kezd elszállni, és ha ezek ketten itt egymásnak esnek..
Mit tehetnék én? Nem.. Erre nem is szabad gondolnom.. Ez nem fog megtörténni! Nem! Majd én teszek róla, azt még nem tudom hogyan, de élénk a fantáziám! Majdcsak kitalálok valamit! Jézusom! Ez olyan, mint mikor még kisiskolás koromban Matt és Ben összebunyózott, azért mert Matt kezét fogtam meg. Ben nagyon csúnyán elintézte őt. Remélem most odáig nem fognak fajulni a dolgok.
Mire ismét észbe kaptam, már csak azt láttam, hogy két srác fogja le a fiúkat. Dan fogta le Timet, mellettem pedig Justin próbált Vick felett uralkodni. Vicknek is megvolt rá az oka, hogy dühös legyen, de azért nem kellene enne az egésznek verekedésbe torkollnia.

Olyat láttam hirtelen, amitől majdnem elájultam... Hogy lehet ez? Miért? Ő is? Neki is? Ezt én fel nem foghatom! Mi történik körülöttem az emberekkel? Istenem.. kezdek megőrülni, diliházba fognak küldeni, sőt még rosszabb... Bár ennél nem tudom mi lehetne rosszabb. Végre kezdtem volna újra boldogan élni, erre ez történik. Mondhatom nagyon szép. Dehát mit is vártam.. De nem.. Mégsem őrültem meg. Tim arca elképedten bámulta Vicket. Miközben Justin próbálta elrángatni Vicket, neki háttal, ő nem láthatta, már csak abban reménykedtem, hogy Tim nem fog érteni belőle semmit. Dan is el volt foglalva, ezért én esdeklően néztem Timet. Ha egy szót is szólt volna nem tudom mi történt volna. Főleg ha rájönne, hogy ugyanaz történt Vickel most, mint ami velem csütörtök este. Pontosan ugyanaz. Ezt meg kell beszélnem Vickel.
- Gyere Vick! Menjünk! - kértem nyomatékosítva minden szót. Ő még mindig nem akart mozdulni, ezért mostmár kezdtem rá dühös lenni. Hát minden áron szét akarja veretni a fejét? Támadt egy ötletem.. Mikor Vick elnézett rólam Tim felé, azonnal előidéztem azt a bizonyos sárga pupillát és vártam. Nem kellett sok idő, Vick pillantása újra az arcomat fürkészte és az várt hatás be is következett. Vick megtántorodott így Justinnak végre sikerült távolabb ráncigálni őt.


Néhány perc múlva már mind a négyen az autóban ültünk. Vick még mindig ideges volt, Dan csak vigyorgott.. Ő már csak ilyen. Mindig mosolyt tud csalni bárki arcára. Justin, ő pedig, hát nem is tudom, tulajdonképpen az arckifejezése nyugodt volt, de szemein félelem tükröződött. Vajon miért? És miért viselkedett ma velem ilyen furcsán? Csak nem Vick jelenléte zavarta? Nem, azt kétlem... A telefonhívás óta ilyen hűvös velem. Vajon mi történhetett? Velem kapcsolatos?

Hazafelé úton a fejemben vagy egy millió kérdés fogalmazódott meg, amiről úgy döntöttem, hogy nem is fontos annyira, de minden gondolatmenetem végén ugyanaz a kép jelent meg.
Vick sárga izzó tekintettel. Lehet, hogy csak a fény játszott velem? De akkor mi volt az csütörtök este? Istenem mi történik velem? Velünk?

Ahogy visszaértünk ideiglenes otthonunkba, próbáltam rejteni az érzelmeimet. Szerencsére apu és Tara nem voltak otthon - biztosan a szomszédba mentek. Ó, tényleg, mintha mondta volna apu, hogy valami kis buli lesz ott. Nem baj, most éppen ez izgatott legkevésbé, hogy ki lesz akadva amiért nem voltam képes átmenni. Amúgy meg ott is van egy Tim kaliberű srác és nem szeretnék még egy olyan incidenst, mint a tengerparti volt. Jobb is lesz, hogyha a srácoknak nem szólok, hogy a részvételünk kötelező lenne. Utána meg majd elmondom apunak, hogy miattam nem mentünk át. Elvégre úgysem fog kiakadni.. Holnap úgy is hazamegyek Vickkel. Áh..dejó, ellóghatom a hétfőt.. úh mégsem jó, mert tanulnom kell keddre. Pedig már azt hittem, hogy romantikázhatok egy kicsit Vickel. Nem baj, ami késik nem múlik, nem igaz?
- Srácok, nekem fáj a fejem, én inkább felmegyek, lezuhanyzom, utána pedig ágyba bújok, tudjátok, holnap délelőtt indulok haza, és ha 12 óránál kevesebbet alszom, nem hiszem, hogy jó társasága leszek Vicknek. - mosolyogtam.
- Hát azt én sem - vigyorgott rám mindentudó képpel Dan.
Most mindhárom srác rajtam kuncogott, hogy milyen félreérthetőt mondtam.
- Na jól van. Úgy értettem, hogy be fogok aludni út közben - szűkítettem össze a szemeimet.
Dan valószínűleg észrevette, hogy a szúrós arckifejezésem rá összpontosult, mert rögtön abbahagyta a röhögést.
- Most pedig megyek - mondtam és hátat fordítottam a hármasnak.
A kezeim az oldalam mellett lógtak, aztán lassan valaki belekulcsolta az ujjait az enyémbe. Hát persze.. Vick volt az.
Így indultunk fel ketten a lépcsőn. Dan és Justin leültek a nappaliban és igazi férfias elfoglaltságot találtak - nézték a focimeccset. Mi pedig a szobámba mentünk.
- Na mi az? Nem engedsz zuhanyozni menni? - kérdeztem ártatlan arccal szerelmemet és megcsókoltam.
- Szerinted? - kérdezett vissza huncut mosollyal az arcán.
- Szerintem... - elgondolkodó arcot vágtam közben - szerintem te most elengedsz zuhanyozni, addig itt megvárhatsz, utána pedig te is elmész. A sós víz nem kimondottam egészséges - mosolyogtam - és amúgy is beszélnem kell Justinnal - cirógattam meg az arcát.
- Óh... rendben. De először ki kell szabadulnod a karjaim közül - vigyorgott.

Nagy nehezen sikerült elmennem zuhanyozni. Hát igen.. ezzel jár az, hogyha a szerelmem a szobámban van. Sajnos vissza kellett mennem még egyszer a szobámba, mert ott felejtettem a hálóingemet, amit Tarától kaptam. Vickre tekintettel nem lett volna okos dolog egy szál törölközőben beállítanom hozzá. Bár szinte mindegy lett volna, hogy a Tara által választott igen csöppnyi hálóing van rajtam, vagy a törölköző.

Mikor végre az összes cuccom a fürdőben volt, végre sikerült is lezuhanyoznom. A forró víz segített kitisztítani a fejemet. Az agyam nem zakatolt már jelentéktelen apróságokon. Már csak azon gondolkoztam, hogy mit fogok mondani Justinnak. A hajamat is megmostam, ami ezek után lágy hullámokban omlott le a hátam közepéig. Kifésültem belőle a csomókat, aztán felvettem a hálóingemet és indultam vissza a szobámba.

Jól ítéltem meg a helyzetet. Vick szeme rögtön a nagyon vékony apró és mélyek dekoltált fekete pizsimre ugrott.
- Hahó! Vick, jól vagy? - kérdeztem meg, mert már két perce bámult úgy, mintha először látna. Bár végülis így először látott.
- Ó. Igen persze. Te eszméletlenül szexi vagy így.
- Köszönöm kicsim - ültem mellé és belecsókoltam a nyakába.
Na, lehet, hogy éppen ezt nem kellett volna. Vick rögtön reagált rá. Az ajkai éhesen keresték az enyémeket és zihálni kezdett. Alig tudtam szóhoz jutni.
- Kicsim! Kicsim! Nekem ma még beszélnem kellene Justinnal - mosolyogtam bele csókunkba.
- Azt hiszed, hogy elengedlek? - huncutkodott.
- Óh igen! - mondtam és megcsókoltam - Mivel neked is kell menned zuhanyozni! - vigyorogtam rá.
Szomorú arcot vágott erre, aztán végül belátta, hogy igazam van.
- Rendben. - egyezett bele és még egyszer megcsókolt.
- Én addig lemegyek, beszélek Justinnal - mondtam és kimentem a szobából, le a lépcsőn egyenesen a nappaliba.

- Justin! - szóltam neki.
Láthatóan nem vették észre a jelenlétemet, annyira koncentráltak a meccsre. Abban a pillanatban mindketten felém kapták a fejüket és az álluk leesett. Ó. Nemár, lejöttem egy szál hálóingbe. Ilyen nincs.
- Szívem. Azt hiszem ez még jól jöhet - jött a hang a hátam mögül és Vick lágyan rám terített egy fehér selyemköntöst.
- Köszönöm. - mondtam és a kezeit hátulról a derekam köré tekertem. - Na de most nyomás! - fordultam felé.
- Igenis! - bohóckodott.
A srácok még mindig leesett állal néztek.
- Na jó! Szájakat becsukni! - utasítottam őket.
- Ó.. Csajszi.. Te aztán.. hú.. - Dan nem találta a szavakat, ami csoda, mert mindenre volt valami válasza.
- Justin! Beszélni szeretnék veled! - mondtam végül.

Mindketten kimentünk a teraszra, és leültünk egymás mellé. Hú, a neheze még csak most jön.
- Miről szeretnél beszélni? - kérdezett rá.
- Hát szóval.. arról van szó, hogy te már nem úgy viselkedsz velem, mint az első nap. Most már alig szólsz hozzám és teljesen elhidegültél. Ez miért van? Vick az oka? Hiszen egész jól megvagytok!
- Ó. Szóval nincs veled semmi bajom. Szóval csak arról van szó, hogy azt hittem elég neked Dan örökös megjegyzéseit elviselned. És nem Vick miatt van. Tényleg jófej és jól elhülyülök vele - vigyorgott.
- Szóval. Azon filóztam, hogy ez a telefonhívás óta van, tudod a pizzéria óta. Történt valami? Nekem elmondhatod! - biztattam.
- Nem. Szóval semmi nem történt, csak a barátnőm.. Szóval Elena nagyon féltékeny típus, és meghallotta a hangodat a telefonban És kiakadt azon, hogy megcsalom veled. Ami persze kizárt dolog.
- Értem. Nos mondd meg neki, hogy hívjon fel és tisztázlak, ha szeretnéd, tudod a számom - mosolyogtam rá.
- Rendben. - mondta és mindketten befelé vettük az irányt.
Justin valószínűleg visszament a nappaliba, én pedig elindultam a szobámba Vickhez. Azt hittem, hogy még a fürdőben van, ehelyett az ágyamban feküdt és aludt. Odabújtam mellé és engem is elnyomott az álom..

8. fejezet: Meglepi, tengerpart és flörtölő idegen.. (:

Sziasztok drága olvasóim...
Hát van egy rossz hírem... A Blog lehet, hogy egy picit szünetelni fog.. Azért még itt egy fejezet..
Hát próbáltam egy kicsit jobbat írni, mint a múltkor, remélem sikerült. Remélem kapok végre néhány komit..
Puszi, Judit

Reggel korábban keltem, mint a fiúk, hogy a fürdőt én foglaljam el először. Ahogy kezdtem felébredni, észrevettem, hogy Vick jobban hiányzik nekem, mint azt magam gondoltam volna. Gondolkodtam rajta, hogy felhívom, de jobban belegondolva még biztosan alszik. Hát igen szombat van biztos nem fog 8 órakor felkelni. Szerencsére elég időm volt, hogy elkészüljek, így mire a hétalvó fiúk felkeltek én már teljes pompámban ragyogtam.

A fiúk nem sejthették, hogy mi bajom van, egyedüli személy a házban hatalmas meglepetésemre Tara volt, aki átlátott rajtam.
- Hiányzik Vick, ugye? Ezért vagy ilyen szomorú! - kezdte.
- Igen. - vallottam be őszintén.
- Kicsim! Meglepi! - jött be apa és vidám hangon folytatta. - Remélem tetszik majd. Csak most lett készen. - azzal egy hatalmas tortára mutatott.Tényleg hatalmas volt. Alig fért be a kétszárnyú bejárati ajtón és tele volt apró csillogó dolgokkal. A tetején egy hatalmas sárga masni díszelgett.
- Apu! Ezt nem mondod komolyan! - kezdtem el mondani fancsali arccal, de közbe vágott.
- Várd ki a végét kincsem! - intett le. - Csak még megvárjuk a srácokat is - mutatott a lépcsőn lefelé bandukoló srácok felé.
- Jójó! - mentem bele.

A srácok leültek a kanapéra, aztán apa és Tara is odament. Én pedig csak álltam és vártam, hogy mi fog történni.
Már kezdett elegem lenni, ebből az egész helyzetből. Olyan lehetetlennek tűnt a helyzet, hogy apu egy hatalmas tortát akar rámsózni. Hiszen nem vagyok én már 8 éves.
- Na? Srácok mennünk kéne! - fakadtam ki.

Ebben a pillanatban olyan történt, amit apuról elképzelni sohasem tudtam volna. A tortán látszott ugyan, hogy nem igazi, de azért ezt nem hittem volna. Hirtelen kinyílt a teteje és Vick ugrott fel benne. Olyannyira meglepődtem, hogy a lélegzetem is elakadt.
- Jézusom! Apu, Tara és mindenki... annyira köszönöm - mondtam, mikor már meg tudtam szólalni a megilletődöttségtől.

Azonnal Vickhez szaladtam és a nyakára csimpaszkodtam, hogy meg tudjam csókolni. A csókunkat apu reszelős köhécselős hangja szakította félbe.
- Na fiatalok! Leilah nem volt neked már nagyon mehetnéked az előbb? - kérdezte vigyorogva.
- Apu annyira szeretlek... - mondtam és átöleltem őt.
- Gyere Vick! Ismered már a srácokat? - kérdeztem a szerelmemtől.
- Igen. Ők is tudtak róla, hogy majd megleplek téged.
- Valóban? - néztem csúnyán először Danre majd Justinra. - Ezért még kapni fogtok! - fenyegetőztem.
- Azt majd meglátjuk! - incselkedett Dan.
- Na! Indulás.. nem megyünk a strandra? - kérdeztem izgatottam.
- Ezt már tegnap megbeszéltük! Reggeltől estig a parton leszünk! - vigyorgott Justin.
Vick kezdte elhúzni a száját.
- Muszáj pont a partra menni? - kérdezte utána.
- Jaj, kicsim! Majd meglátod, hogy milyen csini bikinit vettem. Ugye nem azt akarod mondani, hogy nem jössz velem?- kezdtem elszomorodni.
- Ha téged ez boldoggá tesz - mosolyodott el.
- Köszönöm kicsim! Imádlak! - mosolyogtam rá melegen, miközben lágyan megcsókoltam.


Fél órán belül már a strandon voltunk és éppen egy-egy napozóágyra telepedtünk le, amikor valaki felkapott és megindult velem a vízbe.
- Hé, hé! Tegyél le! - kiáltottam fel ijedten.
- Biztosan azt akarod? - kérdezte egy ismerős és én felfedeztem Vicket, aki magával ragadott és már derékig a vízben állt velem.
- Kicsim! Ha most beledobsz, akkor neked véged! - kezdtem fenyegetőzni.
- Nana! Ilyet nem mondunk! - mosolygott rám cinkosan és egy határozott mozdulattal a vízbe ejtett.
- Viktor Andrews! Most ebben a pillanatban idejössz és bocsánatot kérsz! - kezdtem el vele mérgesen kiabálni, mégis hogy képzeli, hogy csak úgy lazán beledob a vízbe?
- Jaj édes! - kezdett bele mosolyogva - Annyira szexi vagy, amikor mérgelődsz! De komolyan!
- Jó.. de ezzel most nem tudsz meghatni! - feleltem és durcásan a part felé vettem az irányt.
- Ne legyél már ilyen! - kapra el a derekamat Vick és visszahúzott.
- Figyelj, én mondtam, hogy ne tedd... Te mégis az ellenkezőjét csináltad, szóval most viseld a következményeket - feleltem neki egy csöpp együttérzés nélkül.
Végül is megérdemli, ő nem hallgatott rám. Most a ruhám tönkre ment, pont úgy ahogy a frizurám is, és tetőtől talpig lucsogok a sós víztől.

Amint végre sikerült kicaplatnom a partra a fiúk vigyorgó képével találtam szembe magam. Lehetetlen! Még ők is jót nevettek rajta. Lehet, hogy én kaptam fel túl hamar a vizet? Gyorsan megfordultam, igyekeztem volna Vick felé, de ő amint megfordultam elkapott és a hatalmas szemeit rám emelte.
- Ne haragudj kincsem! Poénnak szántam! Meg tudsz nekem bocsátani? - kérdezte tőlem szomorkás, megbánó hangon, kutyakölyök szemekkel.
- Jaj Vick! Te ne haragudj! Nem kellett volna így felkapnom a vizet! - mentegetőztem.
- Szerintem akkor ezt megbeszéltük! - mondta végül Vick ismét vigyorogva.

Visszamentünk a fiúkhoz, és egész délelőtt süttettük magunkat a napon. Vick pedig készséggel magára vállalta a feladatot, hogy olajozza a hátamat. Hát nem édes? Még mindig emészti magát, amiért vízbe dobott.
- Gyertek srácok! Irány a víz! - kiáltottam fel a délután közepén, mert már elég nyomott volt a hangulat.
- Szerintem menekülj csajszi! - kacsintott rám Dan, mire én a víz felé vettem az irányt.
Szaladtam... a fiúk pedig röhögve, de szó szerint röhögve kergettek. A vízben már nehezebb volt tartani a tempót, a lábaim teljesen elnehezültek. Nemsokára már csak centiket tudtam haladni, így nem csoda, hogy Vick ismét magával sodort. Nem is eresztett el, amíg olyannyira be nem értünk az óceánba, hogy az én lábam már le se ért. Utána nagyon hirtelen engedte el a derekamat, és ha nem tudtam volna úszni, biztosan elsüllyedek. Vicket viszont láthatóan meglepte, hogy tudok úszni.

Nem akartam őt szomorúnak látni, pedig kezdett ráeszmélni az igazságra. Gyorsan odaúsztam hozzá és szorosan a nyaka köré kulcsoltam a karjaimat.
- Mi a baj kicsim? - kérdeztem ártatlan arccal.
- Azt hittem ez romantikus lesz, hogy te nem tudsz úszni és hirtelen utánam kapsz, én pedig hagyom, hogy hozzám bújj.
- Jaj.. ez így is nagyon romantikus! Most is hozzád bújok! - mosolyogtam rá.
- Igen. Tényleg - mosolygott rám most már ő is és megcsókolta a homlokomat. Ennél romantikusabbat...
- Kicsim! Nem mennénk ki a partra? Kezdek kicsit éhes lenni - kezdtem.
- Jaj Leilah.. miért nem szóltál? - kérdezte dorgáló hangon.
- Hát most szóltam - mosolyogtam még most is.
Lassan kiúsztunk a partra, közben többször megálltunk és átöleltük egymást. Élveztük, hogy már nincsenek annyian a parton, mint kora délután. Olyankor még a vízben is szinte lehetetlen közlekedni. Nem hiába, hiszen ez a város legjobb strandja.

A fiúk már kint szárítkoztak, hiszen ők hamar kijöttek a vízből, magunkra hagytak minket, hogy legyünk egy kicsit kettesben Vickel.
- Srácok... én elmegyek eszek egy salátát, addig ti csak dumáljatok. - köszöntem el tőlük.
Vick velem akart volna jönni, de én lebeszéltem róla. Nem kell engem mindenhová kísérgetni.. nem vagyok már óvodás.

Az eladó srác nagyon kedves volt. Próbált nálam bevágódni, kevés sikerrel, ugyanis Vicken kívül más srác nem tud érdekelni. Miután megkaptam és ki is fizettem a hőn áhított salátámat, az asztalok felé vettem az irányt. Egyetlen üres asztal volt, az is hátul, teljesen a sarokban. Ilyen is csak velem történhet.. mikor az asztalhoz indultam éppen akkor ült oda egy srác. Hát ez az én szerencsém... Nem érdekel.. Csak nem lesz bunkó és küld el, elvégre nem az övé az egész kóceráj.
- Szia! Nincs több üres asztal. Nem gond ha ide ülök? - kérdeztem amint odaértem.
Meglepetten nézett fel rám a srác. Mintha nem hinne a fülének. Na jó, azért ennyire nem kéne bámulni!
- Oh.. szia! Persze, naná... ideülhetsz - mosolygott rám bizonytalanul.

Akaratlanul is beszélgetésbe keveredtem vele és ahogy észre vettem flörtölni próbált velem. Na ez az aminek nem szabadott volna megtörténnie.
Ha Vick ezt meglátná, kő kövön nem maradna.

7. fejezet: Vásárlás a srácokkal

Helló mindenkinek!:)
Nehari, hogy egy hét kimaradt, de sajna nem sikerült frisselnem, bocsi érte...
Itt az ujjabb feji..:)
Puszi, Komikat várok.:P

Apu egy kis dobozba nyújtott felém valamit, amiről először azt képzeltem, hogy valami ékszer féle. Szinte kitéptem a kezéből a piros plüss borítású díszdobozt, annyira kíváncsi voltam az ajándékomra. Mikor azonban felnyitottam a tetejét, akkor esett le csak igazán az állam. Ha a srácok ajándékának örültem, akkor ez ahhoz képest vagy 10-szer akkora örömöt okozott.
- Apu! Ezt nem mondod komolyan? - kérdeztem nagyon megilletődve. - Nem igaz ugye? Ez csak egy vicc, nemdebár?
- Kicsim.. amit a kezedben tartasz az igazi, és most már a tiéd! - biztatott tovább apa.
- Jézusom! Ez lehetetlen! - sikoltoztam. - Kaptam egy korlátlan vásárlásra alkalmas hitelkártyát! Köszönöm apu! Nagyon nagyon! - kiáltottam fel újra és apu nyakába ugrottam.
- Jaj kicsim.. nincs mit. De nem úgy volt, hogy a srácokkal vásárolni mentek? - tudakolta ártatlan arccal.
- Jah.. óh igen, dehogynem. Mehetünk srácok - villantottam feléjük egy hatalmas mosolyt.
- Természetesen. Akkor majd jövünk. - köszöntek el a fiúk.

Justin vezetett és amiért Dan olyan udvarias volt, én ülhettem előre a csodaszép BMW-ben.
- Hű! - méregettem az újnak látszó járgányt.
- Tetszik? - kérdezett rá Justin.
- Nagyon szép kocsi - bólogattam.
- Na akkor indulás - vigyorodott el.

Nem volt messze a pláza, viszont péntek lévén hatalmas feladat volt ott parkolóhelyet találni. Vagy tíz percig mentünk körbe-körbe, mikor aztán végre valaki éppen kitolatott a bejárathoz legközelebb eső helyről, Justin kapva-kapott az alkalmon és villámsebességgel leparkolta az autóját.

- Na melyik üzlettel kezdjük? - kérdezte Dan, és látszott rajta, hogy sokat jár vásárolni.
- Dan! Te sokat jársz vásárolni? - kérdeztem rá félénken.
- Öhm.. ami azt illeti nem, csak a volt barátnőm mindig engem ráncigált magával ruhákat venni - mondta egy kicsit elvörösödve.
- Értem - mosolyogtam rá.

Legelőször csak a kirakatokat nézegettem és csak oda mentünk be, ahol tényleg értelmes ruhákat láttam és nem olyan tömeggyártmányokat, mint általában. A polcról egy halom pólót válogattam össze, aztán tovább indultam a farmerekhez. Justin és Dan készséggel segített a szortírozásban, és segítettek az összes holmit a próbafülkéshez cipelni.
- Figyu! Én el kezdek próbálni, ti addig nem néznétek körül a bulis ruháknál? Lécci, lécci - kezdtem kérlelni őket.
- Gyere öcsi, menjünk! De szólj, ha felvetted az első szettet! - egyezett bele Justin.
Legelőször egy világos farmert próbáltam fel egy smaragdzöld pólóval, rá egy kis fekete mellényt és nézegetni kezdtem magam a tükörbe.
- Srácok! - léptem ki a fülkéből. Meglepődtem, mert mindketten ott ültek a kanapén pont a próbafülke előtt.
- Hú ez tényleg jó összeállítás csajszi! Neked aztán van érzéked a divathoz! - dicsért meg Dan.
- Óh.. köszi! - pirultam el.
Még vagy fél tucat nadrágot és két konténernyi felsőt biztosan felpróbáltam, amikor a fiúk valami extrém ötlettel jöttek: hogy vegyek fel szoknyát.
- Na az ki van zárva - feleltem magabiztosan.
- Na! De miért? Nézd meg ezt! Nagyon jól fog állni! - unszoltak.
- Nem.. az lehetetlen. Én utálom a szoknyákat.
- Kérlek! - kezdett könyörögni Justin.
- Rendben! De már most gyűlölöm ezt az izét! - bosszankodtam.
Mikor kimentem mindkettőjüknek elállt a szava.
- Én megmondtam, hogy jól fog állni - közölte velem csillogó szemekkel Justin.
- Oké, oké! Na indulás fizetni! - kezdtem szökdécselni a pénztár felé, miután visszavettem az eredeti ruháimat.

Az összes ruhát a fiúk akarták fizetni, de ezt nem hagytam, arra hivatkozva, hogy ha már megkaptam ezt a kis csodakártyát, akkor hagyják, hogy használjam. Ebbe aztán kénytelenek voltak beleegyezni.

Még csak három boltban voltunk nézelődni, persze már majdnem tele volt a kezem a sok nézelődésben megtetszett holmival. Kezdtem elfáradni, majd mikor éppen útba esett egy pad, fogtam magam és levágódtam rá. A fiúk értetlenül bámultak rám.
- Mi az? Csak nem kifulladtál? - vigyorgott rám Dan.
- Hát.. azt hiszem egy kicsit - vallottam be becsületesen.
- Gyertek pizzázunk egyet - mondta néhány percnyi csönd után Justin. - Meghívlak titeket.
- Óh..bátyó! Egy ilyen lehetőséget nem szalasztok el. - nevetett fel hangosan Dan.
- Rendben van. Részemről mehetünk - feleltem és én is eleresztettem egy mosolyt.
Kértünk egy nagy pizzát a kedves pultosfiútól, aztán leültünk a fal melletti asztalhoz.
- Láttad, hogy méregetett téged a srác? - kérdezte Dan, miután helyet foglaltunk.
- Igen. De azt pedig te láttad, hogy én nem viszonoztam az érdeklődését. - feleltem.
- Igen-igen. De azért ha bepróbálkozna, mit csinálnál? - kérdezett ismét.
- Megmondanám neki az igazat. Joga van tudni. Nekem van barátom, mégpedig Vick az, és én pedig nagyon szeretem őt. Soha nem csalnám meg.
- Értem. Csak egy feltételezés volt. - mondtam és újra vigyorgott.

Csak nekem tűnt ez fel, vagy egész nap, vagyis délután ezt csinálta? Miért kell mindig ilyen vidámnak lennie? Kezdtem sajnálni Justint.. ha Dan minden nap ezt csinálja, valószínűleg a bátyja már ki van készülve.
Amíg a pizza el nem készült, addig csak beszélgettünk. Mikor a pizzás srác a pultra tett egy nagy pizzát, Dan elindult érte. Ebben a pillanatban szólalt meg Justin telefonja is. Gyorsan a kijelzőre pillantott, majd a füléhez emelte a telefont és beleduruzsolta: "Szia szerelmem! Máris hiányzom?"

A választ nem hallottam, nem is nagyon érdekelt a szerelmi élete, úgyhogy próbáltam nem hallgatózni és Dant figyeltem. Dan már visszafele tartott a pizzával és amikor meglátta, hogy őt nézem, mindenféle trükköt próbált csinálni a tálcával. Már majdnem odaért, hatalmas vigyorral az arcán, amikor egy rossz mozdulat miatt a tálca a kezéből csörömpölve a földre zuhant.
Először nem tudtam, hogy nevessek-e vagy inkább odamenjek és segítsek neki, végül úgy döntöttem, hogy ez a sorrend jó lesz és egy jóízűt nevettem, Dan kezdett csúnyán nézni rám, úgyhogy gyorsan befogtam és segíteni indultam neki.
Felszedtük a földről a pizzát és a szemétbe dobtuk, aztán kértünk helyette három hamburgert, és megettük. Justinnak már nem volt jó kedve, teljesen levert volt. Mikor megkérdeztem, hogy mi baja elintézett egy "semmi"-vel.

- Na csajszi, ha holnap strandra megyünk, akkor nem kéne neked egy jó kis bikini? - kérdezte Dan két perccel később, kidobta a szemétbe a papírokat és húzni kezdett a boltok felé.

Nem is mentünk sok boltba és csak négy boltban költöttünk pénzt, és már a bikinit is beszereztük nekem. Az utolsó boltot én választottam, amit nem értettek a fiúk, hogy ha ott van az a rengeteg ékszer és ruhabolt, akkor én miért a könyvesboltot keresek fel.
- Tudjátok, én szeretek olvasni! - világosítottam fel őket. Azt mégsem mondhattam, hogy fogalmam sincs - valahogy érzem, hogy be kell jönnöm ide... Amúgy meg a fele igaz volt... Szeretek olvasni.
- Óh.. mi a kedvenc könyved? - kérdezte Justin.
- Legtöbbször romantikus történeteket szoktam olvasni, mert annak mindig happy and a vége. Különösebb kedvencem pedig nincs. - folytattam. - Óh.. ez érdekes lehet - mutattam egy egyszerű fekete borítós könyvre, ami nagyon emlékeztetett valamire, az a minta volt rajta. Zöld csillám, és sárga meg piros és kék...
Te jó ég még fehér is van rajta.
- Nah jó... Nekem ez a könyv kell! - határoztam el magam. Nem tudtam, hogy miért, de valamilyen furcsa érzésem volt ezzel kapcsolatban. Éreztem, hogy ezt meg kell vennem, mert ha nem akkor nagyon fogom bánni.
- Ez az egyszerű? Miről szól? - kérdezte Dan.
- Fogalmam sincs! De érzem, hogy érdekes lesz. - merengtem.
- Mi a címe? - kérdezte Justin.
- Magical change. - olvasta fel Dan, áthajolva a vállam fölött.

6. fejezet: A 17. születésnap

Sziasztok...
Nahát.. végre itt az újabb fejezet.. Most pihentetjük egy kicsit a dolgot.. Hadd emésztgessétek az előzőt..:P Jó szórakozást hozzá..
Különösebb kommentárt nem is fűzök hozzá.
Na nyomás olvasni! :P

Már az apám autójában ültem. Rémes! Minden héten nem vagyok hajlandó vele lenni, de így is kéthetente elvisz magával hétvégére. Az igaz, hogy joga van a láthatáshoz, de miért kell hurcolnia mindig? Az isten szerelmére, már 17 éves vagyok - hivatalosan is... végre!

Minden második héten két napot töltöttem nála. Vagyis most már náluk. Az új menyasszonyával, aki kedves volt meg minden... de csak 6 évvel idősebb nálam, ha jól tudom.

Ezeken csak keveset járt az eszem. A legtöbbet még mindig a tegnap esti dolgokon töprengtem. A suli nem volt alkalmas hely arra, hogy kitárgyaljunk egy efféle témát - ha valaki meghallotta volna, komplett idiótának nézett volna - szóval minden maradt annyiban. Még tegnap beszéltünk róla a csajokkal, de akkor is csak annyit mondtak, hogy ez vagy vicc, vagy mind az öten bediliztünk. Mindnyájan egyetértettünk azonban abban az egy dologban, hogy ez hátborzongató.


Többek között azért is nem szerettem apunál lenni, mert mindig kitalál valami úgynevezett "apa-lánya" programot. Sokszor meccsre visz: baseball- vagy kosármeccsre. Ezeket legtöbbször nagy nehezen végigülöm és - mivel nem nagyon szoktam sportot nézni - általában annak a csapatnak szurkolok, amelyikben helyesebb játékosok vannak - na igen.. tipikus csaj vagyok... Néhanapján támad olyan ötlete is, hogy menjünk el bevásárolni. Ez az eset igen ritkán fordul elő, mert tudja, hogy nem szabadul egykönnyen. Általában kiengesztelésnél dönt a pénzköltés mellett, mert tudja, hogy az új ruháknak és kiegészítőknek nem tudok ellenállni.
Ki nem tudtam találni, vajon mára mit tervez. De abban biztos voltam, hogy hárman töltjük mostantól el ezeket a programokat.

Apu kérdésére eszméltem fel a mély gondolkodásból.
- Anyád mennyit mondott el neked a most következő néhány nappal kapcsolatban?
- Hát.. semmit tulajdonképpen. - feleltem őszintén.
- Akkor én most egyeztetek veled. Most nem csak vasárnapig maradsz, vagyis majd csak reggel viszlek majd haza.
- Na de! Nekem vasárnap programom van Vickel.
- Ne haragudj, hogy most le kell mondanod miattam a programot.
- Eszem ágában sincs lemondani a randimat. Akkor majd Vick eljön ide vasárnap este és kész. Nem olyan nagy távolság... szóval csak másfél óra.
- Szivem! Azért hívtalak téged, mert meglátogattak minket a menyasszonyom ikertestvérei.
- Mi? Hány van belőle? - kérdeztem már-már hisztérikus hangon.
- Jaj, kicsim... nem úgy ikrek. Két öccse van és ők ikrek.
- És mit kérsz tőlem? Legyek a gardedám? De apu... én maximum a plázát meg a strandot tudom megmutatni.
- Na látod. Máris találtál közös pontokat. Biztos vagyok benne, hogy egyikünk sem fog visszautasítani egy olyan lehetőséget, ami végett feltűnés nélkül nézelődhetnek a jobbnál jobb lányok körében.
- Apu! Ugye ezt te se gondoltad komolyan! Mégis mit csináljak én két sráccal? Nem fogom őket magammal cibálni, az már most biztos!
- Kincsem! Vagy ez, vagy annyit tudok javasolni, hogy készülj fel két és fél óra üldögélésre a lelátón. Utána pedig mehetünk akár... hát.. nem is tudom hová..
- De apu! Ma van a szülinapom! Ne kezd most beadni azt nekem, hogy egész hétvégén keresztül anyáskodjak két kissrác fölött. Na nem! Most azonnal vigyél haza! - követelőztem.
- Nem! Anyád is tudja már ezeket. Amúgy meg ki mondta neked, hogy kicsik? Már 18 évesek is elmúltak.
- Akkor meg minek kellek én? Hát ez felháborító! 18 éveseket kísérgessek? Ezt melyik pizsamádban álmodtad, drága apukám?
- Leilah! Ne szemtelenkedj velem! Mi ütött beléd?
- Apu ma vagyok 17 és ha nem tűnt volna fel, hogy mondtam, elmondom még egyszer le kellene mondanom egy programot, méghozzá egy randit Vickel. Erre viszont te nem tudsz rábeszélni!
- Figyelj! Tudom, hogy nem a legjobb alkalom, de ha megérkezünk legalább egy kicsit legyél kedvesebb. Még ajándékot is vettek neked.
- Hogy hívják őket? - mentem bele végül. Maximum majd eljönnek velem vásárolni.
- Az izmosabb és alacsonyabb srác Dan, a bátyja aki nála vagy tíz centivel magasabb, de nem olyan izmos, viszont szerintem ő bejönne neked, na ő Justin.
- Apu! Nekem barátom van és még ha érdekelne is, akkor sem az orrod előtt pasiznék, főleg nem a mostohaanyám öcsét szemelném ki. - válaszoltam kioktató hangom.
- Jólvan! De tudod, semmi bunkóság, esetleg megjegyzés, amíg itt vannak. Úgy konferáltalak be, mint az "angyali pici lányom".
- Na nee! Ez már tényleg sok! Ugye ez csak vicc?
- Persze hogy az! Ki is tekernéd a nyakamat, ha ilyeneket mondtam volna. De azt viszont nem titkoltam, hogy bombázó vagy.
- Nem vagyok az! Ha rólam ezt gondolod, mit mondanál a suli bálkirálynőjéről? Elkezdenél olvadozni? Ilyen korban, ez már nem így megy! - böktem játékosan oldalba, mire mindketten jóízűen felnevettünk.

Pont ekkor kanyarodtunk be az utcájukba. A srácok nem voltak kint, pedig már kíváncsian vártam őket. Ha apu így beszélt róluk, akkor tényleg helyesek lehetnek.
Mikor leparkolt a garázsba, láttam hogy egy nekem ismeretlen BMW áll az üres helyen. Apu beállt mellé és együtt indultunk a lakásba.
- Jah.. kicsim! A srácok a melletted lévő vendégszobákban fognak lakni ezen a hétvégén. A jobb oldaladnál Justin, a bal oldaladon pedig Dan. Vagyis a jobb és bal oldali szobákban. - próbálta kijavítani magát, mikor észrevette mekkora marhaságot mondott.
- Jójó! Értem! - nevettem fel megint és fordultam volna a lépcső felé, de mikor hátranéztem nem láttam a lépcsőt, csak egy fölém tornyosuló izompólós fiút. Teljességgel ledöbbentem.

- Szia! Én Justin vagyok - mutatkozott be és kezet nyújtott.
- Szia! Engem Leilahnak hívnak - fogadtam el a kezét.
- Helló csajszi én Dan vagyok - jött a hátam mögül.
- Helló. Az én nevemet te pedig már tudod.
- Természetesen. Jah és boldog szülinapot - köszöntött fel.
- Igen. Boldog 17. szülinapot Leilah! - folytatta Justin.
- Az ajándékod kettőnktől egy vásárlási utalvány - fejezte be Dan.
- Hú srácok... én már most bírlak titeket.. ennél jobbat.. akkor viszont jöttök velem - jelentettem ki.
- Még egy ilyen ajánlatot.. persze, hogy veled megyünk. - vigyorgott rám Dan.
- Mikor indulunk? - kérdezte Justin.
- Hát.. nem tudom, még beszélnem kell Vickel! - mondtam Justinnak, majd apuhoz fordultam - Akkor jöhet értem vasárnap délután, vagy mondjam le?
- Ahogy akarod kicsim. De szerintem kérdezd meg a srácokat is.
- Valóban. Figyu srácok.. nagyon zavarna, hogyha én vasárnap este lelépnék Vickel?
- Ki az a Vick? - kérdezte Dan.
- Óh.. ő az én barátom.
- Neked van barátod? - kérdezték egyszerre.
- Igen. Na? Nagyon zavarna titeket?
- Döntsd el te, mi ebbe nem szólunk bele - mondta Dan, de látszott rajta, hogy nagyon elszomorodtam.
- Jólvan. Egy napot szerintem még kibír nélkülem.
- Tényleg megteszed miattunk? - csillant fel a szeme Justinnak.
- Hát.. elvégre rokonok leszünk vagy miféle - mosolyogtam.

Vick nem örült túlzottan, amikor közöltem vele, hogy nem érek haza a randira, sőt még a hétfői napot is kihagyom. Nem kért magyarázatot sem. Főként ezért is szeretem az ilyen fiúkat. Teljes mértékben megbízik bennem és nem kezdett el féltékenykedni minden apróság miatt.
Miután letettem a telefont elindultam a szobámba, ahová a fiúk az előbb már felvitték a csomagjaimat.

- Srácok! - kiáltottam. Mindketten egyszerre léptek ki a szobájukból. - Készen vagytok? Indulunk elkölteni a szülinapi ajándékomat.
- Hű! Szuper!
- Jaj, nekem még át kell öltöznöm! - kaptam észbe. - Addig menjetek le én rendbe szedem magam.
- Én is átöltözök! - mondta Justin és bementünk ki-ki a saját szobájába.
Nem sokat válogattam, ujjatlan felsőbe bújtam és egy fekete farmerbe és vettem hozzá egy magassarkú topánkát is fel. Aztán leengedtem a hajamat és megigazítottam a sminkemet. A telefonomat és a pénztárcámat a kistáskámba tettem, és indultam is ki a szobámból. A srácok már lent voltak mikor leértem. Mindenki lent állt a nappaliban és engem várt.
- Kicsim tőlem még nem is kaptál ajándékot - kezdte apa - de azt hiszem, már elég nagy vagy ehhez az ajándékhoz.
- De mondd már, mit kapok? - kíváncsiskodtam mosolyogva.

5. fejezet: Amiről álmodni sem mertem

Hűű.. na ez most fura lett.. Ennél a résznél kezdődik el igazán a történet, az eddigiek bevezetőfélék voltak. Szóval MOST van szükségem igazán a komikra....
Most derült ki belőle valami igazán fontos, mondhatni "kulcs", amire az egész sztori épül.
Komikat lécci!!
Puszi, Judit

Jah és még valami... Ezt a fejezetet a szokáshoz híven ugyanúgy ajánlom valakinek. Pontosabban valakiknek... Ez a fejezet az osztályomnak szól. Szeretlek titeket.

- Na Leilah? Megyünk vásárolni? - kérdezte Tiffany.
- De Tiff... csak csütörtök van! Amúgy is holnap dolgozat fizikából és nem tudom te hogy vagy vele, de én egyáltalán nem értem az anyagot.
- Jaj! Ne csináld már! A többiek benne vannak!
- Na jó, de figyi én először megtanulok és utána megyek utánatok. Úgy jó?
- De nincs autód!
- Van egy bátyám! Neki van! Amúgy is szerintem, ha megkérem Vicket ő is szivesen elvisz.
- Jaj Leilah! Most komolyan egy hülye dolgozatra akarsz inkább tanulni?
- Figyelj Tiff.. én épphogy átmentem félévkor és ha most nem húzok bele, akkor meghúz a tanár.
- Jójó! Akkor beszéld meg Vickel vagy Shonnal, hogy melyikük hoz majd utánunk. A téren a szökőkútnál találkozunk. - mondta és letette a telefont.


Vick sajnos nem ért rá, ezért Shon vitt el miután végeztem a fizika megtanulásával. Lehetetlen lenne, ha ezt a dogát hármasnál jobbra írnám. Viszont Amanda... ő nagyon jó fizikából. Majd mellé ülök.
Shon egy ki mellékutcában tett ki, ahol a házak takarták a fényt. Már így is szürkület volt, de így még félelmetesebbnek látszott. Shon felajánlotta, hogy bekísér a lányokig, de én nemet mondtam, elvégre holnap leszek 17. Egy ilyen csajnak nem kell már gardedám.
- Hugi! Anyu üzeni max 11-ig maradhatsz.
- Jólvan! Szia! - köszöntem mikor kiszálltam a kocsiból.

Lassan körülnéztem, de nem láttam semmi mást, csak házak sötét ablakát. Szedtem a lábamat, már amennyire magassarkúban azt lehetett - igyekeztem minnél gyorsabba a térre érni.
A téren még sötétebb volt, Csak néhány kisebb lámpa égett. Teljesen mint egy horrorfilmben, amiben a védtelen lányra akarnak támadni. Nagyon meglepődtem, mikor a térre érve nem találtam ott a lányokat. Leültem a szökőkút peremére és csak vártam. Már fél órája ott ücsörögtem fülemben az iPodommal, mikor a szökőkút szobra mögül kilépett valaki.
A hatalmas kőszörnyeteg árnyékában egy nagyon magas, nagyon izmos férfi állt. A fülemből azonnal kikaptam a fülhallgatót, mikor láttam, hogy felém közelít. Azon nyomban fel is pattantam.

A férfi - vagyis inkább nagy fiú - mert közelebbről nézve, már az arca is látszott, ebből megállapítva korombeli lehetett - megindult felém, de egyre gyorsabban, én pedig hátrálni kezdtem.
- Hová igyekszel? - kérdezte mély hangon.
- Ki vagy te?- kérdeztem vissza.
- Dereknek hívnak.
- Mit keresel itt? - tettem fel a következő kérdést.
- Csak erre jártam - felelte és hangosan nevetni kezdett.
- Akkor én most haza megyek - kezdtem ismét hátrálni.
- Ne! Maradj még egy kicsit! - mondta és megragadta a csuklómat.
- Eressz el! - kiáltottam fel. A hangom az egész téren vízhangzott.
- Miért? Nem tetszik? - kérdezte.
- Nem! Azonnal eressz el! - kiáltottam ismét.
Magam sem tudom megmagyarázni azt ami történt. Eleinte nem is értettem, miért eresztett el, csak akkor döbbentem rá, hogy mi történt, amikor a kezeimre pillantottam. Leírhatatlan pillanat volt. Hitetlenkedve bámultam a saját kezemre - újra és újra nagyokat pislogtam. Olyan volt, mintha napsütés járna át. De nem értettem a dolgot, hiszen már éjjel volt. Napközben érthető, hogy meleg van így május elején, de éjjel...
Amíg ezen gondolkodtam, a bizsergő érzés nem maradt abba. Arra eszméltem fel, hogy Derek már három lépésnyire áll tőlem.
- Mi volt ez? - kérdezte.
- Mi mi volt? Én nem láttam semmit! - hazudtam könnyen. Ráérek majd aggódni emiatt akkor, ha meggyőződtem róla, hogy csak képzelgésnek gondolja az egészet.
- De hiszen a szemed és a kezed! Láttam!
- Mit láttál? - kérdeztem még mindig nemtörődöm hangon, de legbelül nagyon aggódtam, hogy mi jutott el belőle a tudatáig.
- Hát.. a kezed.. az ujjaid hegyén, mintha.... minthogyha aranyszínű vagyis olyan sárgásan csillámló fényt láttam volna. És a szemed... a szemed sárga lett néhány másodpercre.
- Ugyan már! Ne hülyéskedj! - feleltem még mindig hitetlenül.
- De mi volt ez?- kérdezte ismét.
- Nem volt semmi! - kiáltottam és ismét egy oktávval feljebb csúszott a hangom.
Lépések zaja hallatszódott a kis mellékutcából, amiről én is a térre érkeztem. Hét árnyék jelent meg az utca végében, mire még jobban urrá lett rajtam a pánik.

A hangok ismerősek voltak. Legelőször az ismerős magas hangú nevetést ismertem fel. Kate!
- Csajok, ti vagytok? - kiáltottam fel hangosan.
- Ki kérem magamnak, nem vagyok csaj! - felelte vigyorogva Vick.
- Vick! - sikítottam megkönnyebbülten.
- Szia kicsim! Mit csinálsz itt? Ez az alak meg kicsoda?
- Valami Derek! De annyira örülök neked! - örvendeztem és a karjai közé furakodtam.
- Na megijedtél? - kérdezte mélyített hangján Amanda.
- Miért kérded? - kíváncsiskodtam.
- Óh... csak nem dőltél be neki! Hiszen ismered Dereket!
- Nem ismerem!
- Óh.. dehogynem! Hiszen ő a bátyám! - nevetett Tiff.
- Hiszen egyszer sem láttam még őt!
- Óh... az lehetséges, de én azt hittem ismered! A bátyád egyik legjobb haverja.
- Tényleg szokott emlegetni valami Dereket!
- Na.. jó reggelt. Akkor sikerült megijedned?
- Jaj Kate! Igen. Már kezdtem megijedni!
- Hurrá! - kiáltottak fel mindnyájan egyszerre.
- Ez mi volt? - kérdeztem tőlük értetlenül.
- Boldog szülinapot!- rikkantották együtt.
- De hiszen az csak holnap lesz!
- Igen, de holnap nem leszel itt. Anyud mondta, hogy apád jön érted és elvisz hétvégére, valami nagy partit is emlegetett.
- Valóban? Én miért nem tudok róla?
- Nem tudom! - válaszolta Vick.

- Csajok! Gyertek egy kicsit! Valamit el kell mondanom! De csak nektek! - tettem hozzá, mikor Vick, Adam és Michael is elindultak velünk együtt. - Apropó... Kevin és Reed merre vannak?
- Hát.. izé...öhm.. - kezdte Stella.
- Mit is akartál mondani?- terelte el a témát Amanda.
Szóról- szóra elmeséltem nekik mi történt. Csendesen hallgatták végig a sztorit. Néha furcsa képet vágtak, de nem szóltak közbe.
- És tényleg ez történt? A kezed, a szemed? Ez tényleg igaz?
- Nem tudom! A kezemen én is láttam, de a szememről nem tudok mit mondani.
- Próbáld megmutatni! Próbáld előidézni! - biztatott Tiff.
- Megpróbálhatom!
Teljes mértékben próbáltam koncentrálni. Arra gondoltam, amire akkor, mikor Derek elkapta a karomat. Ijedt voltam. Féltem tőle. Újra megpróbáltam átélni, azt amit akkor éreztem.
- Jézusom! - kiáltottak fel egyszerre a lányok.
Ezek szerint sikerült. Az ujjaim végén újra az a sárgásan fénylő, csillogó, varázslatszerű dolog volt látható.
- A szemeim is csajok? - kérdeztem izgatottan.
- Az nem kifejezés! Mi történhetett veled?
- Veletek nem történt ilyesmi? - kérdeztem.
- Nem... semmi efféle dolog.
- Pedig mindenhova együtt járunk az nem létezik, hogy csak én... Érzem!
- Ugyan már... Biztos csak a fény csinálja.. - akadékoskodott Kate.
- Próbáljatok meg koncentrálni!- utasítottam őket - Ha valaki el akarna rabolni, vagy csak felidegesítenek, próbáld magad a szituációba élni!

Mind a négyen egyszerre vettek mély levegőt, aztán hangosan ki is fújták. Mind koncentrálni próbáltak, behunyták a szemüket és tényleg beleélték magukat a helyzetbe. Akkor történt az, amire soha életemben nem számítottam. Mindenkivel ugyanaz történt, ami velem. Az egyetlen eltérés a színekkel volt. Míg nekem sárga ragyogásom volt, addig mind a négy barátnőm más színű. Amanda hirtelen fehéren csillogó ujjait kezdte vizsgálni. Stella is méregette az ujjperceit, neki ellenben zöld volt az ismertetőjele. Tiffany kéken csillogó kezét nézegette, Katenek pedig vörös csillám jelent meg a körmei tövében.
A szemük színe is a ragyogó csillám színhez igazodott. Én is újra előidéztem a sárga furcsaságot és együtt méregettük a kezeinket.